Jézus az Emberiséghez

Ennél a blognál, inkább azt kell nézni, milyen mélyről kerestem elő ami valamikor ott volt, csak éppen fájt a szemük sokaknak az igazságtól...

MM szemelvényezés június 25-én

Láttam, hogy a korsók újra és újra megteltek, tehát kifogyhatatlanok voltak. Jézus mellém állt és így szólt: „A kegyelmek készek, és sohasem fogynak el. Bőségesen meríthettek a kegyelmekből, csak kérnetek kell. Szeretetem végtelen irántatok! Egyetlen lélektől sem tagadnám meg szeretetemet és kegyelmeimet. Ám szomorú a szívem, mert az emberiség elfordítja arcát Istentől és nem él a megtérés lehetőségével. A bűn igazi lényege a szeretettől való elfordulás. Gyermekem, számtalan lélek szomjazza a szeretetet és a békét. Az emberiség bűneiért engesztelni kell, hiszen minden bűnnel megsértitek a Szentháromságot és hatalmat adtok a Sátán kezébe, hogy uralkodjon fölöttetek és a világ fölött. Az ember bűnbe való beleegyezése nélkül a bukott angyalok nem tehetnek semmit. A Szentlélek ajándékait a bérmálás szentsége által elnyertétek. De minél többet vétkeztek, úgy ezek az ajándékok elhalványulnak a bűn homályától. Kérjétek minden nap Tőlem, hogy erősítselek meg benneteket az erények által. A szentek erényeikkel tűntek ki az egyház életében. Azt akarom, hogy ti is szilárdak legyetek az erények gyakorlásában, mellyel sok lelket Felém vezethettek. Ne csak az ima erejével próbáljátok a környezeteteket megtéríteni, hanem a cselekedetek erejével is! Bizony mondom nektek, az emberek többet tanulnak a szeretet cselekedeteiből, amelyek csendben és alázatban működnek, mint bármi másból.”

MDM szemelvényezés június 22-én (A Nagyfigyelmeztetés után ne térjetek vissza a régi útjaitokra.)

Gyermekem, most a munkád miatt voltál megpróbáltatva, amit szeretett Fiamért végeztél, de ennek a szenvedésnek eredményeként megerősödtél. Most már tudod, hogy mit kell tenned azért, hogy a lehető legtöbb fiatal megérthesse azt, hogy ki is az Én Fiam valójában. Ő, az Én legdrágább Fiam, a világ Megváltója, mindent meg fog tenni azért, hogy megmenthesse mindazokat, akik nem ismerik Irgalmasságát a Földön.

Azoknak a gyermekeimnek, akik makacsul visszautasítják azt, hogy meghallják az Igazságot, minél hamarabb meg kell ezt mondani. Kérlek, mondjátok meg a fiataloknak mindenhol a világon, hogy Jézus a nap minden percében együtt van velük. Oly sokat törődik velük és nekik semmi fogalmuk sincs arról, hogy Ő milyen mélyen szereti őket. Úgy szeretné őket szent Szívéhez ölelni, hogy ők is élvezhessék majd a béke új korszakát a Földön. Bárcsak reagálnának erre!

Gyermekem, olyan nehéz megérteni az embereknek azt az Igazságot, hogy Isten, az Atya valóban létezik. Nehéz meggyőzni őket arról az áldozatról, amelyet Szent Fia hozott, ez legyen a te célod.Gyermekeim nem fogják tudni felfogni ennek a nagy eseménynek, az Irgalmasság eseményének a valódi értelmét, amiben még sohasem volt része az emberiségnek keresztre feszítésem óta; mert a Nagyfigyelmeztetés ajándéka által, végre megnyílik az emberek szeme a Földön való létezésük igazságával szemben és sok mással szemben is.

A mai emberiség meg kell értse azt, hogy milyen nagy kegyelemben fog részesülni: abban, hogy megkaphatják a bizonyítékot arra, hogy Isten, az Örök Atya létezik és vele együtt szeretett Fia is, ami meghaladja az emberek felfogóképességét.

A Nagyfigyelmeztetés után ne térjetek vissza a régi útjaitokra.

Figyelmeztetem most mindannyitokat arra, hogy a régi útjaitokra már nem szabad visszatérnetek, miután Jelenlétemnek tanúi lehetettek és tudatossá vált előtettek az, hogy a bűn nemcsak fájdalmat okoz Nekem, hanem a Pokolhoz vezető ösvényre terel benneteket.

A Nagyfigyelmeztetés utáni periódus döntő tényező lesz a világ békéjében és megváltásotokban is. Ne utasítsátok vissza ezt az ajándékot. Két kézzel ragadjátok ezt meg. Hagyjátok, hogy a Nagyfigyelmeztetés lehetővé tegye azt, hogy Bennem eggyé válhassatok. Ha ezt teszitek, és a vezetésért könyörögtök, akkor az Földi Új Paradicsommal lesztek megjutalmazva, ahol már nem fogtok szükséget szenvedni.

Örvendjetek. Hallgassatok Rám. Szívleljétek meg üzenetemet, és engedjétek, hogy Szeretetem beborítson és elvezessen benneteket Dicsőséges Királyságom felé.

Mindannyitokat szeretem. Ha legközelebb szívetekben a szeretet erős lökését érzitek mások iránt, ne felejtsétek el, hogy ez az ajándék Tőlem van. Szeretet nélkül, nincs élet.

MDM szemelvényezés június 21-én (Emlékezzetek arra: lehet, hogy a bűnt elítélem, mégis minden bűnöst szeretek, függetlenül attól, hogy mit cselekedtek.)

Én a lelkeket nem adom fel egykönnyen. Azokat is szeretem, akik tetteik, cselekedeteik és gondolataik által megszegték Atyám törvényeit. Ti értékesek vagytok Számomra. Ugyanúgy szeretlek benneteket, mint Isten minden gyermekét.

Soha ne higgyétek, hogy a bűneitek miatt kevésbé szeretnélek benneteket.

A bűn, bár iszonyatos Számomra, azt a foltot jelenti, amivel ti megszületettek.

Bármely lélek számára szinte lehetetlen, hogy ne vétkezzen.

Sohase érezzétek azt, hogy Én nem segítenék nektek, vagy nem zárnálak Karjaimba.

Ti az első sorban fogtok állni, – ha felém fordultok – hogy beléphessetek az Új Paradicsomomba a Földön, amely ezer évig fog tartani. Mindaz, amit kérek, hogy a következő szavakkal szóljatok Hozzám:

A Keresztes Imahadjárat 62. imája: Az elveszett és a tehetetlen bűnösökért

Ó, Jézus, segíts nekem, mert én egy elveszett, tehetetlen és sötétségben lévő bűnös vagyok.
Gyenge vagyok és nincs bátorságom, hogy megkeresselek Téged.
Adj nekem erőt, hogy most hívni tudjalak téged, hogy a lelkem sötétségétől elszakadhassak.

Vigyél engem a Te világosságodba, drága Jézus, bocsáss meg nekem, segíts nekem, hogy újra meggyógyulhassak, és vezess el Engem a Te Szeretetedhez, a békéhez, és az Örök Élethez. Teljes bizalommal vagyok Irántad, és arra kérlek: vedd elmémet, testemet és lelkemet, miközben én Isteni Irgalmasságodnak átadom magam. Ámen.

Gyertek Hozzám mindnyájan, akik méltatlannak érzitek magatokat. Várok rátok. Minden, amit tennetek kell, hogy kinyújtjátok kezeteket és megfogtok Engem.

Hallok. Látok. Sírok. Szeretlek benneteket.

Sohasem fogom feladni addig, ameddig ti a Karjaimban nem lesztek és Isteni Irgalmasságom el nem árasztja a lelketeket.

Hamarosan látni fogjátok végre Isteni Irgalmasságomat.

Kétségeitek lehullnak majd, akár egy külső héj, hogy felfedje lelketeket, amelyet kitölt majd a világosság, és ti futva jöttök Hozzám.

Nagy reménnyel és örömmel várom ezt a napot. Amikor minden szegény lélek tudni fogja, hogy egyedül csak Én, Jézus Krisztus menthetem meg őket, csak akkor fog a Szívem meggyógyulni.

Emlékezzetek arra: lehet, hogy a bűnt elítélem, mégis minden bűnöst szeretek, függetlenül attól, hogy mit cselekedtek.

Sohase féljetek Hozzám jönni, beszélni Velem, mert Én túlságosan szeretlek benneteket ahhoz, hogy visszautasítsalak, ha igaz bűnbánatot mutattok.

Amikor Atyám megteremtette a világot, hogy Neki egy családja legyen, sok előkészület történt.

Ő alkotta a Földet, a tengereket, a növényeket, a fákat, a hegyeket, a folyókat, az állatokat, aztán az utolsó előtti napon, amikor már a Paradicsomban minden a helyén volt, megteremtette az embert.

Az ember – bár a bűn foltot ejtett rajta – egy szent teremtmény. Az állatok azért vannak, hogy szolgálják az emberiséget.

Az ember nem az állatból fejlődött ki, de azok, akik nem hisznek Istenben, ezt szeretnék elhitetni veletek.

Az evolúció elméletei, amelyek azt állítják, hogy az ember az állatoktól származik, hazugságok. Ezeket (az elméleteket) soha nem lehet bebizonyítani.

Az ember Istennek gyermeke, de a Sátán annak érdekében, hogy lealacsonyítsa Isten gyermekét, zavart akar kelteni az emberiség szívében.

Miért támogatják az ő hazugságait a hamis tanítások által? Így ő bizonyítani tudja, hogy az ember az emberszabású majmoktól származik, és aztán arról győzi meg őket, hogy ők nem Örök Atyám Keze által lettek megteremtve.

Ez egyike a legnagyobb hazugságoknak, amelyet az ördög elkövetett, kihasználván azon emberek lelkét, akik azt állítják, hogy ők intelligensebbek, mint a többi testvéreik.

A tudósok kijelentik, hogy az ember az állatból fejlődött ki, de ők be vannak csapva.

Téves a tudomány, ha azzal próbálkozik, hogy állást foglaljon a világegyetem megteremtésének igazságáról.

Egy ember sem érti az Isteni Teremtés csodáját. Ha az ember azt hiszi, hogy minden választ ismer az emberiség eredetével kapcsolatban, amely az emberi gondolkodáson alapszik, akkor ő nemcsak más szegény lelkeket csap be, hanem önmagát is.

Ha az Isten szeretete nincs jelen az ilyen lelkekben, akik egy felsőbbrendű intelligenciában hisznek, akkor az ateizmus úgy terjed, mint a gyomnövény.

Ez a gyomnövény, amely mindenfelé növekszik, megfertőzi és tönkreteszi a termést a láthatáron, és betegséget okoz.

Az egyetlen gyógymód: hogy segítséget, és az Igazság feltárását kérjék Istentől, alázatos ima által.

Oly sok valótlanságot terjesztenek az ateisták, akik megpróbálják bebizonyítani, hogy Isten nem létezik, elpusztítván milliók lelkét. Ezek áldozatainak szükségük van imáitokra.

Az ateizmus a legnagyobb vallás a világban, és azok, akik ennek a csalásnak szentelték az életüket, örökre elvesznek.

Ők a Pokol tűzével fognak szembesülni. Hacsak nem fordulnak Hozzám a Nagyfigyelmeztetés alatt vagy után, szörnyű büntetést fognak elszenvedni.

Sok szekta, melyek nem akarják elfogadni az Egy Igaz Isten Létezését, inkább a fenevadat tisztelik templomaikban. Ezek a szegény lelkek, kik önmagukat szeretik – ami heves becsvágyból fakad -, templomokat hoztak létre, melyek szemtelenül a fenevadat tisztelik. A sok kívülállóhoz szólok, akik ezeket a templomokat olyan templomoknak tekintik, melyek Istent tisztelik, hogy ez ne tévesszen meg benneteket. Ezeknek egyetlen céljuk, hogy a fenevadat imádják, aki örök életet ígér nekik. Ő azt ígéri nekik, hogy azáltal, hogy az önszeretetüknek hódolnak – mely Isten szeretetét helyettesíti -, az élvezetek örök paradicsomát fogják elnyerni.

Az ígéreteknek – melyeket a fenevad tesz nekik, aki érthető módon kommunikál velük – az a céljuk, hogy becsapják őket, elhitetvén velük egy hazugságot. Azt, hogyha ők a fenevad oltára elé állnak – a hamis isten oltára elé, akit szeretett Atyám helyett imádnak – a világi örömökre vonatkozó kéréseik és önmaguk kielégítése meg lesznek jutalmazva. Ha igényeiket mások elé helyezik, azt hiszik, hogy felhatalmazást nyernek a nagy vagyonhoz, ellenőrzéshez és szabadsághoz.

Ezeket az embereket arra ösztönzik, hogy Isten elé helyezzék önmagukat, és hogy olyan hatalmakra tegyenek szert, melyek képessé teszik őket az Isteni Királyság legyőzésére. Sajnos, ők tiszta kapzsiságból mindent meg fognak tenni, bármibe kerül is, hogy valóra váltsák a gazdagságra tett törekvéseiket és a mások fölötti ellenőrzést. Tönkre fogják tenni mások életét. Ölni fognak, hogy elérjék céljukat és minden nap káromolni fogják Istent.

Amikor ők Istent káromolják, fekete miséket tartanak, melyekből sokat titokban tartanak, és melyeken a hatalommal rendelkező emberek vesznek részt, beleértve azokat is, akik azt mondják, hogy Istent szolgálják az Ő templomaiban. Sátáni szertartásaik közönségesek és ők büszkék cselekedeteikre. Büszkén hirdetik, hogy épületeik nem másak, mint templomok, mert nincs szégyen a lelkükben. Ezeket a templomokat azért állították fel, hogy a Sátánnak hódoljanak és ne Istennek, mégis másként fogják elhitetni veletek. A lelkemet Atyám, a Legmagasságosabb Isten teremtette a Mennyben, születésem egy rendkívüli Ajándék volt az emberiség számára. Isten azzal a kizárólagos céllal küldött engem a világba, hogy világra hozzam a várva várt Messiást. Fiam születése Csodálatos Ajándék volt, és attól a pillanattól kezdve, hogy első Lélegzetét vette, egyetlen vágyam az volt, hogy minden igényét kielégítsem.

Kissé túlságosan is védelmeztem Fiamat, és amikor elvesztettem Őt a Jeruzsálemből hazavezető úton, meg voltam rémülve. A veszteség érzését minden részemben éreztem, és nem tudtam volna megnyugodni addig, amíg meg nem találom Őt. Azon a napon, amikor a Templomban rátaláltam, miközben a véneknek beszélt és prédikált, attól a pillanattól kezdve felismertem, hogy nekem egyedül csak Őt kell szolgálnom, és engedelmeskednem kell minden Óhajának.

Ahhoz, hogy valóban szolgálhassátok Fiamat, előbb szeretnetek kell Őt. Ahhoz, hogy Fiamat szerethessétek, előbb meg kell Őt ismernetek. Fiamat megismerni annyit jelent, mint tanulmányozni Szavait, és megérteni mindazt, amit tanítványainak Földi Élete során mondott. Egyedül csak Szava által ismerhető meg Jézus Krisztus. Ha Szent Szavát elfogadjátok, akkor képesek lesztek Őt szolgálni. Nem tudjátok szolgálni Őt, ha nem tisztelitek Szent Szavát, vagy ha nem teszitek mindazt, amire tanított benneteket. Az Isten Szavának való engedelmesség elengedhetetlen, ha igaz Keresztényként szeretnétek élni. Ha Igéjét hirdetitek, gyakorolnotok is kell azt, amit Fiam prédikált: szeressétek egymást; mindazt, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik. Úgy tiszteljétek Istent a Szentségek által, ahogyan azt Ő tanította nektek.

Ti soha nem írhatjátok elő Istennek, hogy Szent Szavát kívánságotok szerint megváltoztassa, mert ehhez nincs jogotok. Csak akkor lehettek Fiam szolgái, ha engedelmeskedtek Tanításainak. Menjetek békével, hogy az Urat szeretni és szolgálni tudjátok.

MDM szemelvényezése június 19-én (mindent Isten Keze irányít.)

azon Kívánságom, hogy Hadseregem magja megalakuljon a Földön, ebben az időben teljesedik be. Nagy felkészülést igényel, mielőtt készen állna arra, hogy átvegye helyét a világban, de ennek alapja szilárd, és a lelkek, akik az építőköveket alkotják, eggyé forrnak majd, hogy egy félelmetes Hadsereget építsenek. Aztán ez a Hadsereg mindenhol terjedni és növekedni fog, hirtelen és olyan erővel, hogy nehéz lesz azt figyelmen kívül hagyni. A Maradék Hadseregemben lévők mentesek lesznek az egójuktól, a büszkeségtől vagy annak szükségétől, hogy Szavam tudományos értékelésére támaszkodjanak, amit követelni fognak tőlük, hogy bizonyítsák be Isten Igazságát.

Az embernek adott legnagyobb Ajándékok egyike a szeretet. A szeretetet nem lehet tudományosan elmagyarázni vagy bebizonyítani, mert az Isten Lelkéből jön. Mindnyájatokban jelen van. Érzitek azt. Ez az a kapocs, mely összetartja az emberiséget, ami aláássa a gonosz hatalmát.

Szeretet vagyok. Isten vagyok. A kettő egy és ugyanaz. Szeretet nélkül nem lenne életetek. A szeretet egyesít majd benneteket, erősnek fog tartani és össze fog tartani titeket. A szeretet segíteni fog nektek, hogy lelkeket hozzatok Nekem.Örök Atyám által elrendelt Csodák hamarosan ismertek lesznek a Föld minden részén. Ezek a Csodák felülmúlnak minden emberi gondolkodást, tudományos ismeretet és tapasztalatot. A Föld, a Nap és a Hold egymásra gyakorolt hatása rendkívüli látványosságokat fog előidézni, és sokan tudni fogják, hogy ezeket egyedül csak Isten Keze tehette lehetővé. Ezek a Csodák egy három éves időszakon belül fognak megtörténni, és okkal fognak végbemenni. Ezek segíteni fognak lángra gyújtani az emberiség hitét, hogy ez által felismerjék: mindent Isten Keze irányít.

Amikor igazságtalanságok történnek, azok különleges okok miatt vannak megengedve, de legfőbb céljuk, a megtisztulás szükségessége. Ez talán igazságtalannak tűnhet, de ezt nem kell az embernek megértenie, amíg meg nem kapja a Tudás Ajándékát, ami a Szentlélektől jön. Amikor a lelkek megtisztulnak, csak akkor kezdik majd felismerni a módot, ahogyan Isten munkálkodik, annak érdekében, hogy olyan állapotba hozza gyermekeit, amelyben képesek Őt felismerni.

A Csodák, amelyekről beszélek, Isten nagy Cselekedeteit fogják magukba foglalni, amelyek ugyan tragédiákat hoznak magukkal, de el lesznek hárítva, és ami úgy fog tűnni, hogy tudományos szempontból lehetetlen. Ezek égi nagy jeleket, a Föld mozgását és a természettel kapcsolatos színeket is magukba fogják foglalni.

Ezen Csodákban való részvételemet azokon a jeleken keresztül lehet majd látni, amelyeket a jelenéseim helyein fogok elhelyezni világszerte. Ne féljetek ezektől a csodáktól, mert ezek Isten Ajándékai. Legyetek hálásak Irgalmáért, mert nem létezik olyan nagy feladat, amelyet Isten magára nem vállalna, annak biztosítása érdekében, hogy felébressze az emberiséget, hogy Őt elfogadja. Ez Isten Akarata, mert Ő szeret mindnyájatokat.

MDM szemelvényezés június 17-én (Kerüljetek el minden ilyen hirtelen bejelentett globális védőoltást, mert ez meg fog ölni benneteket.)

Ők olyan nagyságú cunamikkal (szökőárral) és földrengésekkel lesznek sújtva, amelyek eltörlik majd őket (a föld színéről).

Azok, akik azt hiszik, hogy ők milyen hatalmasak, tűzet fognak majd látni, amint leesik az égből, közvetlenül Második Eljövetelem előtt.

A tengerek tüzes tavakká válnak, és nekik nehezükre fog esni, hogy elrejtőzzenek a büntetés kezétől, amely azokra a gonosz lelkekre árad majd ki, akik elutasítják Kelyhemet.

Az idő Számomra már nincs messze, hogy különválasszam azokat a lelkeket, akik szeretnek Engem, azoktól, akik a gonosz oldalán állnak.

Figyelmeztetlek benneteket. Csak annyi idő lesz adva számotokra, hogy megtérhessetek. Azoknak a lelkeknek van legnagyobb szükségük Irgalmasságomra, akik ezekhez a gonosz csoportokhoz tartoznak, és nem tisztelik Isten Törvényeit.

Nektek imádkoznotok kell, hogy ők majd meglássák az Igazságot.

Imádkoznotok kell, hogy abbahagyják azon nehézségek okozását, melyeket szörnyű törvényeik behozásával szándékoznak tenni.

Nektek imádkoznotok kell az általuk tervezett népirtás megállításáért, amely rosszabb, mint amit Hitler tett a Második Világháborúban.

Most, amikor eljött számukra az idő, hogy felfedjék az Egy Világ Pénznemet, tudnotok kell, hogy a nagyon sok ima sokat segíthet tervük meggyengítésében.

Egy ima az Egy Világ Ellenőrzés elhárítására.

A Keresztes Imahadjárat 61. imája: Hárítsd el az „Egy – Világ” Ellenőrzését

Ó, drága Mennyei Atyám, Szeretett Fiad, Jézus Krisztus Keresztre feszítése emlékére kérlek, védj meg minket, gyermekeidet, a Keresztre feszítéstől, amelyet az Antikrisztus és követői terveznek, hogy elpusztítsák gyermekeidet. Add meg nekünk azokat a Kegyelmeket, amelyekre szükségünk van ahhoz, hogy elutasítsuk a Fenevad Bélyegét, és add meg nekünk a szükséges segítséget, hogy leküzdjük a világ gonoszságait, melyeket azok terjesztenek, akik a sátán útját követik. Esedezünk Hozzád, drága Atyánk, hogy védd meg minden gyermekedet ezekben a szörnyű időkben, és tégy minket elég erőssé ahhoz, hogy mindenkor felállhassunk Szent Szavad hirdetésére. Ámen.”

Nektek világszerte egyesülnötök kell az imában, csoportokat alkotva.

Minél több Követőm megteszi ezt, annál erősebb lesz a Szentlélek jelenléte, és annál jobban meggyengül a Sátán hadserege.

Nem kell félnetek, mert egy ilyen üldöztetéssel félelem nélkül is lehet szembesülni.

Ha ti jól felkészültök, azáltal, hogy követitek Utasításaimat és kitartotok a napi imában, akkor gyorsan eltelik majd az idő.

Maradék Hadseregem nagy számban gyűlt össze, és szétszóródott a világ minden táján. Az Enyéim ismernek Engem, és a Szentlélek Erejének köszönhetően, ismertté tettem Magam ezen Üzenetekben foglalt Szavaim Hatalma által.

Szavam gyorsan Hozzám fogja húzni azokat, akik a Szentlélekkel áldottak.

Hívásom célja, hogy összegyűjtvén, felkészítselek benneteket, hogy minden Keresztény segítsen Nekem azon igyekezetemben, hogy megmentsem az emberiséget. Szeretett tanítványaimnak köszönhetően sok mindent meg tudok valósítani.

Az Küldetésem, hogy lelkeket mentsek, és ezt az emberi szabad akarat segítségével fogom megtenni. Isten Akarata az, hogy életet adjon, és hogy Védelme alá vegye minden gyermekét. Az Isteni Akarat által minden lelket meg lehet menteni, de az Örök Üdvösséghez vezető út az ember Istentől kapott szabad akaratában rejlik. Szabad akaratotoknak köszönhetően mindnyájan dönteni fogtok saját jövőtök felől. Ti nem lesztek arra kényszerítve, hogy elfogadjátok Isten Irgalmát, de meg lesztek kérve arra, hogy kövessetek Engem. Én ezt soha nem fogom megparancsolni nektek, mivel ez a ti jogotok – a szabad akaraté -, hogy ti magatok döntsétek el, mi az, amit tenni akartok.

Néhány ember bölcsen fog dönteni, mert ők tudni fogják, hogy mi az, amit számukra felkínálok: az Igazság Útját – az Örök Élethez vezető Utat. Hívásom tehát azért van, hogy minden lelket az Igazság keresésére ösztönözzön. Szabad akaratuk által – és ennek saját elhatározásukból kell történnie – meg fogják engedni Nekem, szeretett Jézusuknak, hogy megmentsem őket. Hívok most minden Keresztényt: vegyétek fel a fegyverzeteteket, segítsetek Nekem összegyűjteni a szétszóródott és az elveszett lelkeket. Segítségetek által bátorítani tudok minden valláshoz, fajhoz és bőrszínhez tartozó lelket, hogy jöjjenek Hozzám. Amikor eléritek őket, Én a Szentlélek nagy Ajándékaival be foglak borítani benneteket, hogy sikerrel járjatok, és elhozzátok Nekem az elveszett lelkeket, akik után másodpercenként epekedem. Éppen ezért jövök most, hogy elhozzam nektek az Igazságot; hogy észhez térítselek benneteket, hogy legyetek felkészülve, és készen, minden félelem és aggodalom nélkül a szívetekben, várjátok a Nagy Napot. Ha elfogadtok Engem, és teljesen megbíztok Bennem, békében lesztek.

MDM szemelvényezés június 16-án (Szívleljétek meg a Nagyfigyelmeztetést, és mentsétek meg a lelketeket, amíg tehetitek.)

Azt az Igazságot, amelyet most kinyilatkoztatok, nemcsak a hívő emberek hallgatják meg, hanem azok is, akik nem akarnak Engem megismerni, vagy akik nem akarják elfogadni Isten, az Örök Atya létezését. követőim, most az a feladatotok, hogy Igazságomról felvilágosítsátok az agnosztikusokat, az ateistákat és egy egész fiatal generációt. Szelíd hangon beszéljetek velük. Ne legyetek agresszívak. Bátorító szavakat használjatok. Tegyétek érdekessé Igéimet. (Szavaimat) A modern kommunikáció metódusait kell bevetni, hogy ezek biztossá tegyék Igéim gyors terjesztését. Most imádkozzatok. Kérlek, hogy adasd ki a könyveket annyi országban és nyelven, amennyiben csak lehetséges. Használjátok az audió és videó módszereit, hogy Igéim gyorsan terjedjenek. Forduljatok önkéntesekhez, hogy mindenfele terjesszék üzeneteimet.

Az égbolt majd visszahúzódik, mintha megnyílt volna egy tető, hogy feltárja a tüzet és Isteni Irgalmasságom lángjait.

A Föld olyan erővel fog megrázkódni, hogy senki sem fog elmenekülni Szemem, Lelkem és Ajándékom elől.

Sokan reszketni fognak a félelemtől, de csak azért, mert sokak számára ez lesz az első alkalom, hogy felismerjék a lelküket.

Tudni fogják, hogy a testük és minden érzékük iránti szeretetük, amelyet táplálnak, értelmetlen.

A lélek minden egyes részét látni fogják, de nem a saját szemükkel. Ők a lelküket az Én szememmel fogják látni.

Betegnek és undorítónak fogják érezni magukat, mint ahogy Én, amikor gonosz tetteik szánalmas rondaságát látom.

Látni fogják, hogy mennyire romlott volt viselkedésük mások iránt, és azt a gonoszságot, amelyet felebarátjaik ellen elkövettek.

Aztán az önszeretetüket fogják látni, önteltségüket és a hamis bálványok iránti szeretetüket, és tudni fogják, hogy mennyire megbántottak Engem.

Fontos megérteni, hogy a Nagyfigyelmeztetés a következőt jelenti: Azért jövök, hogy figyelmeztessem Isten gyermekeit arra, hogy bűneiket meg lehet bocsátani és meg is lesznek bocsátva.

Azért jövök, hogy megmutassam, milyen lesz az Ítélet Napja. Ez azt fogja jelenteni, hogy akik eddig az időszakig a bűnbocsánatért esedeznek, megmenekülnek.

Azok, akik még mindig elutasítanak Engem, a bűnbánatra időt fognak kapni, de nem sokat. Ha ők Irgalmasságom Kezét mégis eljátsszák, akkor Nekem vissza kell vonulnom.

Akkor majd megosztom őket: az igazakat egyik oldalra és az igaztalanokat a másikra. Még lesz egy esély a megváltás keresésére, azután azok, aki visszautasítják Szeretetem és Irgalmasságom Kezét, a Pokolba lesznek vetve.

Ez a prófécia már a kezdetben meg volt jövendölve.

Szívleljétek meg a Nagyfigyelmeztetést, és mentsétek meg a lelketeket, amíg tehetitek.

Nektek csendben kell maradnotok, és imádkoznotok kell azokért, akikről azt gondoljátok, hogy (ebben) érintettek. Egyedül csak Nekem, Jézus Krisztusnak van Hatalmam arra, hogy megítéljem az emberiséget.

Amikor egy másik embert lealjasítotok az Én Nevemben, akkor bűnt követtek el és Én ezt fel fogom róni nektek. Amikor a nyelvetekkel bántotok másokat, el foglak hallgattatni benneteket. Amikor kárt tesztek mások hírnevében, akkor a ti saját hírneveteket fogják mások megkérdőjelezni. A képmutatás undorít Engem, és amikor az Én Nevemben elkövetett rágalmazásért vagytok vétkesek, akkor nemcsak magatokra hoztok nagy szégyent, hanem Szent Nevemre is.

Minden olyan ember, aki fájdalmat okoz egy másik embernek és közben nyilvánosan azt vallja, hogy Isten Nevében beszél, saját magát csapja be. Azok, akik megbüntetnek másokat és azt mondják, hogy az Isten iránti elkötelezettségük és odaadásuk miatt csupán feladataikat teljesítik, nem Tőlem valók. Szégyelljétek magatokat, mert ti nem ismertek Engem! És miközben egymás között harcoltok – Keresztény a Keresztény ellen –, a köztetek lévő pogányok elözönlötték Egyházamat. A történelem megismétli önmagát. A pogányok átvették Atyám Templomát és ők ki lettek dobva. Amikor megszentségtelenítitek Egyházamat és Testemet, nem vagytok alkalmasak többé arra, hogy szolgáljatok Engem és Én ki fogom dobni minden felszentelt szolgámat, aki ily módon elárul Engem. A ti bűnötök feketébb, mint azoké, akiket az Én Nevemben szolgáltok, mert magatokkal viszitek a lelkeket, akiket elvesztek Tőlem. Itt a választásotok ideje. Vagy elfogadtok Engem, Jézus Krisztust, olyannak, amilyen Vagyok és nem olyannak, amilyennek szeretnétek, hogy Legyek – vagy elutasítotok Engem. Nincs semmi a kettő között.

MDM szemelvényezés június 15-én (Isten jelen van minden egyes e világban megszületett emberben, függetlenül hitétől vagy szüleik hitétől.)

Nem elégednek meg annyival, hogy hirdessék Igéimet, hanem azt gondolják, hogy Tanításaimat intellektuális vita tárgyává kell tenniük, aminek csak egy célja van az, hogy ők mások előtt, Szent Igéim megértésben képzettebbeknek akarnak tűnni. Olyan törekvően bizonyítják, hogy éles elméjük által igazuk van, hogy ezáltal igaz követőim megoszlanak. Irántam való szenvedéllyel telt és komoly odaadásuk gyakran képtelenné teszik őket, hogy igaz szeretettel szeressenek Engem, ami pedig az alázatosságból kellene fakadjon.

Ameddig ezek a „komoly” követőim nem teszik magukat kicsinyekké és alázatosakká Szemeim előtt, addig nem leszek képesek arra, hogy Magamhoz vonzzam őket.

Dicsőítsetek Engem. Tiszteljétek Igéimet. Kövessétek példámat. Ne üldözzetek másokat az Én Nevemben, különösen ne keresztény testvéreiteket.

Amikor ezen a gyötrelmes dombon kapaszkodtam fel, több száz Római katonával voltam körülvéve, akik megakadályozták az út mentén levőket abban, hogy vigaszt nyújtsanak Nekem. Bár nem lett volna szükség arra, hogy egy embert ilyen sok katona őrizzen, jelenlétük mégis azért volt, hogy számos dolgot szemléltessen. Meg akarták mutatni Követőimnek vagy bárki másnak, akik megpróbálták Tanításaim Igazságát terjeszteni, hogy kik azok, akik parancsolnak. Azért volt ez az agresszív cselekedet, hogy megfélemlítsék és megfenyegessék azokat, akik meg merték mutatni Irántam való hűségüket.

A zsidók megtagadtak, aztán elárultak Engem. A Rómaiak keresztre feszítettek Engem, és ezért volt Róma az a hely, ahol szeretett Péter apostolom arra kapott utasítást, hogy megalakítsa Egyházamat a Földön, mert arra vágytam, hogy Egyházam azok között alakuljon meg, akik üldöztek Engem.

Miközben hamarosan sor kerül Második Eljövetelemre, és miközben feltárul azon Végső Küldetésem, hogy eljövök elhozni a megígért végső üdvösséget az emberiség számára, a történelem meg fog ismétlődni. A zsidók még mindig tagadni fognak Engem a Nagyfigyelmeztetés bekövetkeztéig. Isten ellenségei mindenhol fel fognak lázadni Ellenem. Azok, akik szeretnek Engem, és akik azt mondják, hogy Engem képviselnek, el fognak árulni Engem.

A Római Birodalmon belül fog a nagy förtelem felemelkedni Ellenem. Babilon, a Római Birodalom hazája és ahol azok a nemzetek találhatók, akik a hamis istenek javára elhagyták Istent, lesz az a székhely, ahonnan továbbra is köpködni fognak minden hazugságot.

A tízszarvú fenevad maga Európa, és Rómában egy hadsereg fog felemelkedni Ellenem. A Nagy Nap előtti keresztre feszítésért ismét ők lesznek a felelősek. Ők fogják a végső sértést is elkövetni, amikor keresztre feszítik és elpusztítják Misztikus Testemet a Földön. Az Én Testem maga az Egyházam. Azok, akik az új tanok követését választják, eltávolodnak Testemtől, el fognak árulni Engem és mégis felmernek majd állni és azt mondani, hogy Tőlem jönnek.

Azon a napon, amikor az Egy – Világvallást megismertetik, melyet egy Katolikus Egyházon belüli csoport támogatni fog, amint az meg volt jövendölve, az Ég elsötétül és egy nagy mennydörgés fog lesújtani a Földre. Ez olyan lesz, mint az a pillanat, amikor az utolsó lélegzetet vettem a Kereszten, amikor Atyám Haragja lesújtott a Kálvária Dombjára. Amikor ez történik, és amikor a jel bekövetkezik, miszerint az Egy Igaz Egyházat megszüntetik és egy pogány utálattal cserélik fel, tudnotok kell a következőket: Ez akkor lesz, amikor az emberi nemre mindenhol záporozni fognak a büntetések.

Sok püspök és pap fogja az Igazságot felismerni ebben a szakaszban és harcolni fognak a gonoszság ellen. Ők nem fognak elhagyni Engem és továbbra is vezetni fogják Igaz Egyházamat a Földön. Sajnos sokaknak nem lesz bátorságuk ahhoz, hogy ezt tegyék és olyanok lesznek, mint a vágóhídra vezetett bárányok, de ők meg lesznek vigasztalva azzal a tudattal, hogy Én sohasem fogom elhagyni őket. Sok segítséget fogok küldeni nekik és Maradék Hadseregem fel fog emelkedni és terjeszteni fogja az Evangéliumot, amikor azt már mindenhol félretolták. Ők a világ minden sarkában fognak prédikálni és nem ismernek majd félelmet. Az Irántam való szeretetük meghiúsítja majd az Antikrisztus munkálkodását. Irántam való engedelmességük és Keresztes Imahadjáratom imáira adott válaszuk a lelkek milliárdjait fogja megmenteni.

És aztán Tervem beteljesedik. A lelkekért folytatott végső csatát a világ minden sarkában meg fogják vívni, és éppen ezek a csoportok lesznek azok, akik nagyon keményen fognak harcolni azért, hogy az embereket elszakítsák Tőlem és a végső Üdvösségtől, amelyet Isten gyermekeinek hozok. Mivel Én mindenkit szeretek – beleértve azokat is, akik feláldozták az életüket és az Örök Üdvösséghez való jogukat a hazugság királyának üres ígéreteiért –, az a kötelességem, hogy elérésük érdekében legyőzzek minden akadályt, hogy meg tudjam őket menteni. Soha ne féljetek a gonosz hatalmától, ha teljesen megbíztok Bennem. Hatalmam, az Isten Hatalma, mely a Kezdet és a Vég, soha nem lesz megsemmisítve. De ha bárki is megpróbálja Isten Hatalmát megsemmisíteni – ismervén bár a következményeket -, és elutasít minden Általam tett erőfeszítést a lelke megmentése érdekében, egy örökkévalóságon át szenvedni fog.





Egy ember se avatkozzon Isten Akaratába. Annak érdekében, hogy a többséget megmentse, Atyám nem fog tétovázni abban, hogy megbüntesse azokat, akik az útjába állnak, hogy ezáltal milliárdok lelkét mentse meg.

MDM szemelvényezés június 14-én (Isten gyermekei, készüljetek minden nap a Nagyfigyelmeztetésre, mert az bármikor megtörténhet.)

követőimnek sok munkára van szükségük, hogy felvilágosítsák az embereket arról, ami a Nagyfigyelmeztetéskor vár rájuk.

Mondjátok el a részleteket nekik, azt, hogy nincs mitől féljenek akkor, amikor a vörös égboltot meglátják, ami Irgalmasságom tükörképe lesz. Helyette örvendjenek, mert ez az egész világon sok gyermekem számára bizonyíték lesz arra, amit egész életükben eddig kerestek. Hozzátok őket vissza nyájamhoz, azáltal, hogy felkészítitek őket. Ha nem akarják meghallgatni, imádkozzatok értük.

kérd meg minden követőmet: vegyék figyelembe Utasításaimat.

Figyeljetek családjaitok minden tagjára, azokra, akik köztetek vannak, akik nem követik Tanításaimat.

Figyeljetek azokra közületek, akiknek a lelke eltávolodott Tőlem, akik látszólag elutasítanak Engem. Azon kívül arra kérlek benneteket, hogy kitartóan imádkozzatok értük.

Nektek Irgalomért kell könyörögnötök a lelkük számára. Imáitok és áldozataitok szörnyű szenvedéstől menthetik meg őket a Nagyfigyelmeztetéskor, a Megtisztulás alatt.

Bár a Nagyfigyelmeztetéstől nem kell félnetek, és mint Különleges Ajándékomat kell üdvözölnötök, mégis fájdalmat fog okozni azoknak, akik nincsenek a kegyelem állapotában.

Még idejében készítsétek fel a lelketeket, mert az egészséges lelkek a Nagyfigyelmeztetést örömteli eseménynek fogják érezni.

Ők nem fognak szenvedni, mert a kegyelem állapotában lesznek, különösen akkor, ha rendszeresen részesülnek a Gyónás Szentségében.

Az ő erejük segíteni fog azoknak, akiknek a Tisztítótűz fájdalmán kell keresztül menniük a Nagyfigyelmeztetés után.

Segítsetek azoknak, akik nem akarnak naponta eleget tenni az Irgalmasság Rózsafüzére elimádkozásának.

Ajánljatok fel egy áldozatot Nekem, Jézusotoknak, családotok bűneinek jóvátételéért.

Én mindenki iránt Irgalommal leszek, akik elfogadják lelkük fekete állapotát, amikor a bűneiket a Nagyfigyelmeztetés alatt majd megmutatom nekik.

Csak az őszintén alázatosaknak és a tiszta szívűeknek lesz megbocsátva.

Azoknak, beleértve a gyermekeket is, akik elhagytak Engem, kétségbeejtően szükségük van imáitokra.

Itt van az az ima, amelyet imádkoznotok kell a Nagyfigyelmeztetés alatti Megtérésükért.

A Keresztes Imahadjárat 60. imája: Ima a családok megtéréséért a Nagyfigyelmeztetés alatt

Ó drága, édes Jézusom, Irgalmasságodért könyörgöm családom tagjainak a lelkéért.– Itt nevezd meg őket. – Felajánlom Neked szenvedéseimet, megpróbáltatásaimat és imáimat, hogy megmeneküljön a lelkük a sötétség szellemétől. Ne engedd meg egyiküknek sem, e gyermekeid közül, hogy ellent mondjanak Neked, vagy, hogy visszautasítsák Irgalmasságod Kezét. Nyisd meg a szívüket, hogy egybefonódjon a Te Szentséges Szíveddel, hogy így keresni tudják a szükséges megbocsátást, hogy megmeneküljenek a Pokol Tűzétől. Adj nekik esélyt arra, hogy elégtételt adhassanak, és így a Te Isteni Irgalmasságod Sugarai által megtérjenek. Ámen.”Minden Adomány, melyet ebben az életben kaptok, hogy mások javát szolgálja, csakis Istentől jöhet. Az, hogy hogyan használjátok ezeket az Adományokat – amikor az Isten által nyújtott Ajándékokat másokkal is megosztjátok -, fontos lesz a lelketek megmentésében. Minden egyes Istenhez intézett kérés válaszra kerül, amennyiben az a lelketek javát szolgálja és azok szükségleteit, akiket szerettek.

csak egy Isten van – az Atyaisten, a Fiúisten és a Szentlélekisten, mind külön személy, de mégis Egy. Nincs három különálló lény, mert mi Egyek Vagyunk: Isten, az Atya, a Mindenség Megteremtője; a Fiúisten, amiképpen megnyilvánult, hogy köztetek éljen, és a Szentlélekisten, Aki mint Ajándék adatott az emberiségnek, amely által az Igazság tudással, új élettel és Szeretetem Erejével tölti el a szíveteket.

Ti, amikor Hozzám jöttök, akkor Atyámhoz jöttök. Amikor a Szentlélek hív benneteket, akkor az az Atyámtól jön. Minden Istentől származik. Nektek soha nem szabad más istent imádnotok a Szentháromság Egy Istenen kívül. De tudnotok kell a következőt: Ahhoz, hogy megismerjétek az Atyát, el kell ismernetek az Emberfiát, mert Nélkülem, Jézus Krisztus nélkül, nem tudjátok megismerni az Atyát.

Esedezem hozzátok, hogy segítsetek Nekem megmenteni ezeket a szegény, szerencsétlen lelkeket, mert szabad döntésük erejéből ők többé már nem tudják megmenteni a saját lelküket. Azt szeretném, ha imáitokkal kérnétek ezeknek a lelkeknek a sátán fogságából való kiszabadulását, hogy visszatérjenek Hozzám.

A Keresztes Imahadjárat 157. Imája: A fogságban lévő lelkekért

Ó, drága Jézus, mentsd meg azokat a lelkeket, akik hamis isteneknek és a Sátánnak lettek a rabszolgái. Segíts nekünk, hogy imáink által enyhülést vigyünk nekik a megszállottság fájdalmában.

Nyisd meg börtönük kapuját, és mutasd meg nekik az Isten Királyságához vezető utat, még mielőtt a Sátán túszul ejtené őket a Pokol mélységében.

Könyörgünk Hozzád, Jézus, borítsd be ezeket a lelkeket a Szentlélek Erejével, hogy keressék az Igazságot, és segíts nekik bátorságra lelniük, hogy hátat fordítsanak az ördög csapdáinak és gonoszságainak. Ámen.

A probléma, amellyel ezek a lelkek találkoznak, akik hamis isteneket imádnak az, hogy nyitva hagyják magukat a gonosz lélek előtt, akinek csupán ezek szabad akaratának egy apró töredékére van szüksége ahhoz, hogy megfertőzze őket. A hamis istenek rettenetes veszélybe sodorják a lelkeket. A legnagyobb veszély, amellyel szembesülniük kell, hogy azt hiszik, ezek normális, lelkük számára egészséges gyakorlatok és olyan eszközök, melyeknek segítségével életükben békére és nyugalomra lelnek. Mindaz, amit érezni fognak, nem lesz más, mint fájdalom és bánat.

Óvakodjatok attól a veszélytől, hogy kövessétek az okkultizmus és a new age gyakorlatait, mert ezek nem Tőlem vannak. Egyedül csak Engem, Jézus Krisztust követve lehet Örök Életetek. Az élet ellentéte a halál. A test halála nem a létezésetek végét jelenti. A ti létezésetek egy örökkévalóságra szól. Az Örök Élet egyedül csak Tőlem jön. Az örök halál a Sátántól jön.

Szentek tanítanak

A szentek segítsége

 


 

2015. 07. 24.

 

Kedveseim, a szentek életpéldája mindig nagy buzgósággal töltsön el titeket! Keressétek velük a kapcsolatot lélekben és figyeljétek meg, hogy mi mindenben jártak előttetek. Buzduljatok fel az ő szent életük láttán és ne feledjétek, ha nekik sikerült eljutniuk az életszentségre, akkor nektek sem lehetetlen. Kérjétek a napi szenteket, hogy legyenek a segítségetekre. Ne gondoljátok, hogy ők olyan távol vannak tőletek. Engedjétek, hogy bátorítsanak és buzdítsanak mindarra a jóra, amit tőletek is elvár az Úr. Ne feledjétek, senki sem áll oly közel hozzátok, mint akik hozzátok hasonlóan átéltek sok-sok küzdelmet és örömet. Nektek is meg kell találnotok a ti saját utatokat, melyen haladnotok kell Krisztus felé, hogy eljuthassatok a mennyei hazába.

 

2015. 07. 25. Szent Jakab apostol

 

Testvéreim, készüljetek a hitetek megvallására, ha kell életetek árán is! Krisztus urunk mellett tanúságot tenni nem jelent mást, mint teljesen Őt követni. Tanítását elfogadni és befogadni a világ szemében utálatos dolog. Isten előtt azonban a legtökéletesebb út, amin az emberiség járhat. Jól szívleljétek meg, hogyan követitek Krisztust, és kinek a szolgálatába álltok, mikor követését vállaljátok. Szembe kell néznetek nektek is a különféle megpróbáltatásokkal, hogy kiállva a próbát bejuthassatok az Ő országába. Törekedjetek arra, hogy mindig, minden körülmények között állhatatosan kitartsatok, hogy a dicsőség pálmáját elnyerjétek! Kérjétek segítségünket és kapaszkodjatok égi Édesanyátokba, aki jól ismeri az üdvösségetekre vezető utat! Szent Jakab testvéretek.

 

2015. 07. 31. Loyolai Szent Ignác

 

Testvéreim, hogy mennyire fontos a szellemek megkülönböztetése, azt az is mutatja, hogy megtérésem legfontosabb állomását jelentette. A Szentlélek megvilágosító ereje rádöbbentett a megkülönböztetés fontosságára és nélkülözhetetlenségére. Minden, ami bár lehet, hogy jól indul, de a vége depressziót okoz, az biztos, hogy a gonosz műve. Ami viszont, ha nehézségekbe ütközik is az induláskor, de a végén mindig erőt merít belőle az ember, sőt nem múlik el az öröm sem, melyet ez az élmény jelent, akkor az a Szentlélek megerősítő jelenléte bennünk. Mindenki megfigyelheti a saját életében mikor, mi vezérli. Azután annak megfelelően járhat el és könnyen szét tudja választani a jót a rossztól. Ebben az esetben az érzések fontosak lehetnek, mert azok segítenek megállapítani, mi is történt valójában a bensőnkben. Vizsgálódjatok és figyeljétek meg saját magatokon mennyire helytálló ez a megállapítás. Jézusban testvéretek. Loyolai Szent Ignác.

 

2015. 08. 04. Vianney Szent János

 

Testvéreim, kérjétek a Szentháromságtól a kegyelmet, hogy eljuthassatok az életszentségre. Ehhez azonban komoly önmegtagadások sorozatát kell megtennetek. Engedjétek, hogy önző hajlamaitok megtörjenek áldozatvállalásaitok által! Az erények gyakorlásában növekedjetek! A szeretetben való elfogadás, mely a lemondásban gyökerezik, tegye hatékonnyá bennetek Isten kegyelmét. Aki rátalál erre az útra, az nem keres tovább, mert tudja, hogy ez vezet el az üdvösségre. Aki keres, az talál, és aki megtalálja az elrejtett kincset, annak már mindene megvan. Keressétek Krisztust és Ő feltárja magát előttetek! Jézusban testvéretek, Vianney Szent János.

 

2015. 08. 07.

 

Kedveseim, ragaszkodjatok mindig ahhoz a jóhoz, amit Jézustól tanultatok! Vegyetek példát a szentekről, akik hűek voltak Hozzá, és mindvégig állhatatosan kitartottak Mellette. Kapaszkodjatok, mert egyre erősebb az ellenszél. Mindenki vizsgálja meg önmagában azokat a területeket, ahová bele tud kapaszkodni az ellenség és kezdi szétfeszíteni lelketek meggyengült hálópontjait. Mindenkinek magának kell rájönnie a hibákra és kegyelmet kérve kijavítani az elrongálódott felületeket. Ezért kérjétek mindenkor a Szentlélek segítségét, hogy jól és gyorsan felismerjétek a problémákat! Ha kihagyjátok, és nem veszitek komolyan az esti lelkiismeret vizsgálatot, hamar összekuszálódnak a szálak és egyre nehezebben fogjátok felismerni és megkülönböztetni a jót a rossztól. Tartsátok lelketek hajóját egyensúlyban azáltal, hogy figyeltek lelketek belső hangjára, hogy mihamarabb ki tudjátok küszöbölni a bajt a szentgyónásban!

 

2015.09.21. Szent Máté

 

Testvéreim, amikor Jézus a követésére szólított engem, akkor hagytam, hogy a vonzáskörébe kerüljek. Valójában Jézus olyan szeretettel fordult felém és tekintett rám, hogy képtelen voltam ellenállni ennek az erőnek. Megadó lélekkel fordultam utána, mert szívemet, amint megszólított, lefoglalta. A pénz utáni sóvárgás, és az értelmetlen zsarolások megkeményítették szívemet. Jézus egy szempillantás alatt megértette velem, hogy rossz úton járok. Annyira lenyűgözött a jelenléte, hogy azonnal felszámoltam bűnös életemet és Hozzá csatlakoztam. Csak annyit fogtam fel, hogy jó nekem Jézus társaságában lennem. Ez a változás gyorsan történt. Jézus jelenléte felszabadított bűneim rabságából. Megértettem, hogy eddigi életem rossz vágányon haladt. Szívem vágyakozását Jézus, a Hozzá való csatlakozásommal beteljesítette. Máté apostol

 

2015.08.27. Szent Mónika

 

Gyermekeim, mindnyájan tartsatok ki a szüntelen imádságban, mert az Úr mindenre figyel. Ha buzgón és állhatatosan kéritek az ég Urát, bizonyára engesztelésetek megtermi gyümölcsét. Soha ne azt nézzétek, hogy már milyen régóta imádkoztok gyermekeitek megtéréséért, hanem gondoljátok azt, hogy még nem tettem eleget a lelkek megmentéséért. Küzdjetek tehát és soha ne adjátok fel a harcot, mert a végső győzelem eljön azok számára, akik kitartanak. Ne feledjétek, ti csak haszontalan szolgák vagytok, mert aki imáitokra a kegyelmet adja, az a jóságos és hatalmas szent Isten. Szüntelenül adjatok hálát Neki azért a kegyelemért, hogy kitartotok a buzgó imádságban. Szent Mónika

 

2015.08.28. Szent Ágoston

 

Drága engesztelő testvéreim, imádkozzatok nagyon a katolikus egyházért, mert a pokol erői szét akarják verni Krisztus egyházát. Az egyház a mi édesanyánk, melyben Krisztus létrehozta a szentségeket. Ne engedjétek, hogy eltiporja a sátán a szentségek általi legnagyobb kegyelmeket! Ezért minden engesztelő ajánlja fel az életét a szentségek védelmére. Ne hátráljatok meg! A gonosz minden áron szakadást akar okozni, amit már elindított az egyházon belül. Tartsatok ki a katolikus hitetek megvallásában és ne engedjétek, hogy különböző hamis tanításokkal elcsábítsanak titeket. Vigyázzatok nagyon, mert lelkiismeretén keresztül fogja a gonosz támadni azokat, akik kétségek között vannak, akik még nem biztosak abban, hogy kihez akarnak tartozni. Én is imádkozom a Katolikus Egyházért, de szükséges a ti kitartó, buzgó hitvallásotok is, amely nem hátrál meg semmiféle hazug erőtől. Szent Ágoston

 

2015.09.24. Szent Gellért püspök

 

Drága testvéreim, hozzátok fordulok drága engesztelők. Virrasszatok, imádkozzatok, mert az egyház mélyre süllyedt. Nagy megpróbáltatások sorozatát éli át azáltal, hogy nem követi úgy Isten parancsát és akaratát, ahogyan azt megkapta Krisztustól. Nagy a széthúzás és szakadások is bekövetkeztek. Imádságaitokkal engeszteljétek a Mennyei Atyát, hogy minél több bűnbánó lélek megtérjen és csatlakozzon az engesztelés művéhez. Csoportjaitok vállalják fel különösen a magyar egyház lelki felemelkedéséért való imádságot. Ma ott leszek köztetek Szegeden, akik ellátogattatok a Dóm újraszentelésére. Kegyelmeket eszközlök ki mindazok számára, akik megtisztelnek jelenlétükkel, és akik minél többeket hoznak el szívükben magukkal. Nagy kegyelem lesz közös imádságunk, melyet a boldogságos szent Szűzzel együtt ajánlunk fel a Szentháromságnak. Szent Gellért püspök

 

2015.09.23. Szent Pió atya

 

Testvéreim, hogy mennyire fontos az engesztelés, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a meghívás, amit Jézustól kaptam én is. Ez nem más volt számomra, mint hordozni testemben Jézus szent sebhelyeit a világ szeme láttára mintegy 40 éven át. Emberfeletti engesztelést kért és várt el tőlem Jézus, mert azt akarta, hogy egyre jobban hasonuljak Hozzá. Nektek is, drága engesztelő testvérek, nyújtanotok kell a kezeteket Ő felé, mert csak akkor lesztek képesek maradéktalanul megtenni akaratát. Figyeljetek arra, hogy most már senki se lazítsa meg a szálat, hanem közös akarattal összefogva imádkozzatok, böjtöljetek és virrasszatok, hogy lelketek megmeneküljön az örök haláltól. A ti nemzedéketek nagy változáson megy keresztül és ez komoly kihívás számotokra is. Tartsatok ki minden nap a küzdelmeitekben! Ne hagyjátok el a Szentháromság személyeit és a Szűzanyát sem, hanem hozzatok Istennek tetsző, testi-lelki áldozatot! Pió atya

 

Anna Terézia

 

http://engesztelok.hu/lelkielet/985-a-szentek-segitsege


Szentek

2016. 06. 29. Péter-Pál

 

Drága engesztelő testvéreim, ne szomorkodjatok, amikor elérkezik hozzátok a nehéz időszak. Azoknak a lelkeknek, akik kitartanak Krisztus mellett és igehirdetésünk mellett, azoknak nem kell félniük. Azért kell a Szentlélekre figyelni és nem a saját elképzeléseitekre hagyatkozni, mert Ő megmutat minden szükségeset, amit követnetek kell. De ezt csak az imádságos lelkülettel érhetitek el, és figyelnetek kell, hogy mit mutat nektek a Szentlélek, és aszerint cselekedjetek. Már nagyon közel van az az idő, amikor mindezek bekövetkeznek. Bízzatok, mert Jézus legyőzte a gonosz hatalmát. Ha kitartotok Mellette, semmi sem szakíthat el Tőle. Szent Péter és szent Pál

 

2016. 07. 11. Szent Benedek

 

Drága engesztelőim, mindig osszátok be az időtöket, hogy legyen lehetőség ne csak a munkára, hanem az imára is. A legfontosabb, hogy minden tevékenységet imával kezdjetek, és amikor befejezitek, adjatok hálát az Úrnak és ajánljátok fel Neki engesztelésül. Így biztos, hogy a munka imádsággá változik. Ezt mindenki, még az aktív dolgozók is meg tudjá tenni, csak oda kell figyelni, hogy minden munka imádság legyen és az imádság pedig munka. Így mindenben az Isten szent akarata szerint jártok el. Tehát mindent Isten dicsőségére kezdjetek, és Isten dicséretében fejezzetek be. Így kiegyensúlyozottá válik lelketek és nem lesz hiányotok semmiben. Fogadjátok el tőlem ezt a tanítást és valósítsátok meg életetekben. Szent Benedek apát

 

2016. 08. 11. Szent Klára

 

Testvéreim, a teljes szegénység olyan ajándék, melyet Jézustól kaptam, hogy teljesen Rá hagyatkozhassak. Így nem kellett mással törődnöm, csak az odafönt valókkal. Aki képes Isten kegyelmével elhagyni mindent és rábízni életét az Úrra, meg fogja tapasztalni gondviselő szeretetét és jóságát. Ne ragaszkodjatok semmihez sem, mert minden, amitek van az Úr ajándéka. Úgy használjátok, hogy mindig képesek legyetek lemondani vagyonotokról mások javára, Isten dicsőségére. Szent Klára

 

2016. 08. 20. Szent István király

 

Drága engesztelő testvéreim, imádkozzunk a Szűzanyával együtt magyar hazánkért. Amikor felajánlottam a szent Szűznek Magyarországot, nem vonakodott elfogadni felajánlásomat. Azóta szüntelenül együtt könyörgünk az Úrhoz országotokért. Nagy veszélynek van kitéve az ország, ezért alkossunk imaláncot. Minden nap az irgalmasság órájában ti is tegyétek meg felajánlásotokat országunk megmeneküléséért. Imádkozzunk, hogy a gonosz erők ne tudjanak szétzúzni, hanem állhatatosan ki tudjatok tartani az imában. Velünk együtt egységben tegyétek meg a felajánlást három órakor, az imaidő elején. Imádkozzatok, hogy a kormány ereje ne gyengüljön meg és hogy az örök értékeket képviseljék hazánkban. Szent István király

 

2016. 08. 24. Szent Bertalan apostol

 

Drága engesztelő testvéreim, az Úr apostolaként hívott meg engem. Olyan meggyőző erővel szólt hozzám, hogy azonnal követtem Őt. Nem volt kétség bennem, hogy akit követek, az a Messiás. Mindenre megtanított, hogy vállalhassam az apostoli küldetést. Szörnyű kínzatásokkal ontottam véremet Jézusért, de Ő volt az én példaképem. Nemcsak amíg velünk volt, hanem amikor elszenvedte a szörnyű kereszthalált. Ti ugyanis találkoztok Vele a hit által és minden kegyelmet megkaptatok, hogy a Szentlélek megtanítsa, hogyan kövessétek Mestereteket. Sohase hátráljatok meg, hogy a győzelem részesei lehessetek. Szent Bertalan apostol

 

2016. 08. 29. Keresztelő Szent János

 

Engesztelő testvéreim, az én küldetésem az volt, hogy előfutára legyek az Üdvözítőnek. Bár pusztába kiáltó szó voltam, mégis értették, amit mondtam. Amikor a bűn elhatalmasodik, akkor a kegyelem túlárad. Még a farizeusok és írástudók is kivonultak, hogy meghallgassák a szót, amit Isten az ajkamra adott. Ők legtöbb esetben nem mentek át az alázat alagútján, hanem fennhéjázóan bírálgattak engem. Jézus eljött hozzám, akinek még a lábáról sem voltam méltó levenni a saruját, és beállt a sorba, hogy példát mutasson mindenkinek. A Mennyei Atya a szózatával jutalmazta meg az Ő alázatosságát. Bár Jézus nem szorult rá a bűnbánatra, mégis megalázta magát és a vízbe lépve megszentelte azt. Ekkor nyert értelmet az én küldetésem, mert kinyilvánult előttem is Jézus személye. Keresztelő Szent János

 

2016. 09. 24. Szent Gellért

 

Drága engesztelő gyermekeim, szent István király meghívott az országába, hogy tanácsadója legyek a királynak és nevelhessem Imre gyermekét. Istengyermeki bizalommal vállaltam el ezt a magasztos tisztséget. De ne gondoljátok, hogy oly könnyű tanácsokkal ellátni a királyt. Nekem is nehéz feladat volt betölteni ezt a tisztséget. Minden munkámat átjárta az imádság lelkülete, és mindenben ráhagyatkoztam a Szentlélek sugallataira. Csak az Ő irányítását voltam hajlandó elfogadni és tanácsként átadni a királynak. Hosszas elmélkedéseim a remete magányban érlelték meg a Szentlélek által irányított gondolatokat. A szent király bölcs belátással hallgatta szavaimat és követte ő is a Szentlélek utasításait. Testvéreim, mindig a Szentlélek vezessen benneteket, hogy Istennek tetsző döntéseket hozzatok életetekben. Szent Gellért püspök

 

2016. 09. 29. Szent Mihály

 

Drága engesztelők, hívjatok minket, mert segíteni akarunk. A gonosz lelkekkel való küzdelmetekben támogatunk benneteket minden szükségetekben. Szent Mihály, az angyali seregek vezére vagyok, ezért kérjétek, oltalmazzam házaitokat védő angyalaimmal együtt. Ne féljetek a gonosz erőktől, mert Jézus legyőzte őket keresztáldozatával. Azért vagyunk, hogy segítsünk elhárítani minden veszedelmet, amely országotokra leselkedik. Kapaszkodjatok belénk, és imában hívjatok minket segítségül. Meglátjátok, aki hittel kér minket, az megtapasztalja segítségünket. Ti pedig fogjatok össze, imádkozzatok és szólítsatok meg minket, és mi rögtön jelen vagyunk, hogy elhárítsuk az akadályt. Szent Mihály

 

2016. 10. 04. Assisi Szent Ferenc

 

Testvéreim, szeressétek a szegénységet, nem önmagáért, hanem mert Jézus és a szent család is szegény volt. Ez azt jelenti, hogy ne legyen más elképzelésetek, mint ami Isten akarata bennetek. Ha sikerül kiüresednetek és azt mondjátok, nincs más javam Uram rajtad kívül, akkor képesek lesztek engedni, hogy Krisztus egészen betöltsön titeket. A kicsiny lelkek azok, akik elfogadnak minden jót és rosszat egyaránt az Úr kezéből. Keressétek és szeressétek a szegénységet, mert alázatban tart benneteket. Hagyatkozzatok egészen Jézusra, akinek szüntelenül gondja van rátok. Mert ha azt megteszitek, nem lesz gondotok semmire sem, mert Ő maga meglátja szükségeteket. De ha megkapjátok, amire vágytok, ne tartsátok meg magatoknak, hanem adjatok belőle bőséggel másoknak, hogy újból megajándékozhasson benneteket. Szent Ferenc testvéretek

 

2016. 10. 08. Magyarok Nagyasszonya

 

Gyermekeim, magyarok Nagyasszonyaként köszöntelek benneteket. Édesanyai palástomat terítem hazátokra és minden népre, akik a keresztény értékek mellett kiállnak. Szeretnék segíteni nektek, mert ha velem együtt imádkoztok, akkor a sátán hatalma megtörik és győzelemre viszitek terveteket. Csak ha szorosan mellettem maradtok, tudlak megvédeni benneteket a gonosz erők hatalma ellen. Fogjatok össze és imádkozzátok minden nap szent Fiam vérének rózsfüzérét és litániáját kilencedként és ezt mostantól folyamatosan tegyétek meg. Imádkozzatok országotok keresztény értékeinek megtartásáért, Orbán Viktorért és a kormányért, hogy ellene mondjanak a gonosz erőknek, akik el akarják lehetetleníteni országotokat. Legyetek egységben közösségeitekkel, és akik fizikailag nem tudnak jelen lenni az imában, azok ajánlják fel magukat az ima oltárán engesztelésül Magyarország megmeneküléséért és engesztelő hivatásotokért. Édesanyai szeretetemmel egyesítem imacsoportjaitokat. Magyarok Nagyasszonya

 

2016. 10. 15. Avilai szent Teréz

 

Testvéreim, Jézus határtalan szeretetében megajándékozott olyan kegyelmekkel, amellyel a misztikus élet rejtelmeibe pillanthattam be. Elöljáróim kérésére írásba kellett foglalnom azokat a misztikus gondolatokat, amiket a Szentlélek ihletésére kaptam. Nagyon nehéz volt szavakba öntenem azt, amiről nem igen lehetett beszélni. Olyan lelki ösvényekre vezetett Jézus, amiket igazából csak azok érthettek meg, akik hasonló kegyelmeket kaptak Tőle. Mégis meg kellett fogalmaznom azokat a gondolatokat, hogy elsősorban nővéreim lelki épülésére szolgáljanak, de másoknak is úttörő munkát végezhessek. Bízom benne, hogy Isten legnagyobb dicsőségére szolgál mindaz, amit papírra vetettem. Avilai szent Teréz

 

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1142-szentek-2016-jun-szept

http://engesztelok.hu/lelkielet/lelki-gyakorlatok/1156-szentek-szeptember-oktober


Szentek tanítanak ünnepükön


2017. 06. 13. Páduai Szent Antal

Testvéreim! Ne csak azért forduljatok hozzám, mert az elveszett dolgaitokat szeretnétek megtalálni, hanem mert Isten dicsőségére szolgáltam egész életemben. Azt az utat kerestem, ami Jézushoz hasonlóvá formált engem. Ez az út nehéz, és göröngyös volt, de az Úr vezette lépteimet és igyekeztem megtalálni azt az ösvényt, ahol Érte munkálkodtattam. Keressétek és találjátok meg a ti utatokat, ahol biztonságosan haladhattok. Ne féljetek elfogadni újabb kihívásokat, ha azzal Jézus ügyét szolgáljátok. A cél, hogy Jézus akaratában legyetek, és soha ne térjetek le erről az útról.

2017. 07. 22. Mária Magdolna

Testvéreim! Az életem megpecsételődött a paráznaság bűne által, amíg Jézus ki nem űzte belőlem a hét ördögöt. Megszabadultam, és többé nem vétkeztem a hatodik parancs ellen. Jézus betöltötte életemet, mert határtalanul szeretett engem. Semmihez sem fogható az a kegyelem, amiben részesültem. Szomorúan tekintek a ma emberére, különösen a fiatalokra, akiket a paráznaság démonai megkísértenek. Ők visszafordíthatatlan következményekkel találkoznak. A gonosz fogva tartja őket, még nagyobb gyötrelmet okozva nekik. Forduljatok el a bűntől, és kérjétek Jézus Krisztus segítségét, mert csak Ő tud egyedül rajtatok segíteni. Imádkozzatok, hogy megszabaduljatok a paráznaság bűnétől, hogy tisztán élhessetek ezután! Jézus titeket is szeret, és nem akarja, hogy a sátán fogva tartson. Forduljatok el a rossztól, és jót cselekedjetek! Ezt az utat választottam én is, amikor Jézus megszabadított.

2017. 07. 25. Jakab apostol

Testvéreim! Jézus Krisztus kiválasztott apostolai közé, és meghívott szolgálatára. Boldogan engedelmeskedtem Neki és mindenre visszaemlékeztem, amire tanított. Azért tudtam elfogadni követését, mert vonzódtam Hozzá, és mindahhoz, amivel megérintette lelkemet. Magával ragadott, és követtem Őt bárhová, amerre ment. Igyekeztem ellesni mindent Tőle, amit megtehettem. Elsőként fogadtam el Jézusért a vértanúhalált, példát mutatva az utánam következő apostoloknak. Mindent adjatok át Jézusnak, mert Ő ismeri, milyen halállal dicsőíthetjük meg Őt.

2017. 07. 26. Szent Joachim és szent Anna

Testvéreim! Istennek csodálatos ajándéka, hogy Mária szülei lehettünk. Máriát az Atyaisten választotta ki, hogy egyszülött Fiát világra szülje. Mária hatalmas vígaszalást jelentett számunkra. Mindenben engedelmeskedett Istennek, és nekünk is. Nagy örömünket leltük benne, mert oly csendes és szerény gyermek volt. Isten akaratát láttuk meg abban, amikor felajánlottuk Neki gyermekünket, hogy az Ő szolgálója legyen. Tudtuk, hogy a legjobb kezekbe kerül, mert a Mennyei Atya oltalmára bíztuk. Arra kérünk benneteket, ne halogassátok gyermekeiteket Istennek ajánlani. Neki különleges gondja van minden gyermekére.

2017. 07. 29. Szent Márta

Testvéreim! Szeretném elmondani nektek, hogy a szolgáló szeretet, amelyben engem részesített az Úr mekkora kegyelmekkel járt. Az Úr Jézus többször megfordult nálunk és vendégül láthattuk testvéreimmel. Ilyenkor nemcsak lakásunkba áradt az Ő békéje, hanem mindnyájunkra, akik e házban tartózkodtunk. Óriási kegyelem volt az Ő jelenlétében lenni. Én is szívesen hallgattam volna Jézust, lábai előtt. Ezért méltatlankodtam húgomra, aki jelenlétében nem törődött azzal, hogy vendégül lássuk Jézust. Ugyan elmarasztalt engem a Mester, de megértette velem, mit tartsak elsődleges fontosságúnak. Megtanította, hogy szolgálat közben hogyan figyeljek Rá. Amikor betér hozzátok valaki, akkor Jézust fogadjátok be, mert az Ő szeretete jön el közétek.

2017. 07.31. Loyolai Szent Ignác

Engesztelő Testvéreim! Jézus olyan dolgokra tanított meg engem, amely mindnyájatok számára elérhető cél. Megtanította nekem, hogyan különböztessem meg a jót, a rossztól. A világi ember számára nem feltétlenül az a jó, amit jónak tartanak. Meg kell különböztetni lelkünkben az elmozdulást. Ami először nyugtalanságot okoz szívünkben, de később megnyugszunk a döntésünkbe, az lesz a jó. De amikor valami nagy lendülettel indul, és később ellangyosodik, vagy kihűl, nem lesz jó döntés. Kellő odafigyeléssel magatok is megállapíthatjátok, melyek azok a döntések, amelyeket követnetek kell, hogy a lelkiismeretetekben Isten útját járjátok. Kérjétek a Szentlélektől a megkülönböztetés ajándékát, hogy el tudjatok igazodni az útvesztőben.

2017. 09. 29. Szent Angyalok

Testvéreink, akik Jézust követitek, soha ne felejtsétek el azt a harcot, amit Vele együtt vívtunk a bukott angyalok ellen. Most sem szűnt meg ez a harc, mert a gonosz lelkek ólálkodnak körülöttetek, és azt lesik, kit nyeljenek el. Ezért fontos, hogy belénk is kapaszkodjatok, mert megvédünk titeket, a támadásaik ellen. Kérjétek segítségünket, közbenjárásunkat. Én, Szent Mihály gonosz kísértéseitek ellen küzdök. Én, Rafael, mint gyógyító angyalként vagyok jelen életetekben. Én Gábriel pedig a hírvivő szerepet töltöm be életetekben. Minél tökéletesebbek vagytok az Úr szemében, annál nehezebben talál fogást a gonosz rajtatok. Az alázat, az engedelmesség és a tisztaság a legnagyobb erények, amelyekkel kivédhetitek a kísértő támadásait, széttéphetitek rátok rakott bilincseit.

2017. 10. 01. Kis Szent Teréz

Testvéreim! Ma különösen veletek vagyok, amikor segítségül hívtok engem. Nagy szeretetemben kértem számotokra a Szűzanyától azokat a kegyelmeket, amelyekre nem is gondoltatok. A Szent Szűz Jézustól kérte számotokra a tisztaság és a szeretet kegyelmét. Olyan ajándékokat kaptatok, amelyek által képesek lesztek a végső kitartásra, és mindennek az elfogadásra. Legyetek állhatatosak, és készítsétek lelketeket a megújulásra! Rózsaesőt hullatok mindazokra, akik elfogadják a szeretetet, és azt felajánlják a Mennyei Atyának.

2017. 10. 02. A szent őrzőangyalok

Kedveseim! A szent őrzőangyalok hatalmas segítséget nyújtanak életünkben. Milyen jó lenne, ha állandó kapcsolatban lennénk velük, hiszen ők a védelmünkre vannak rendelve. Aki kapcsolatban van velük, az érezheti hathatós segítségüket, különösen veszedelmek idején. Ápoljunk jó kapcsolatokat velük, akkor megtapasztaljuk segítségüket. Sokan nem hiszik, illetve rosszul értékelik az őrangyalok közbenjáró szerepét. A katolikus egyház vallja az őrangyalok jelenlétét életünkben, ezért fontos tájékozódni, mit tanít az egyház.

2017. 10. 04. Assisi Szent Ferenc

Testvéreim! Jézus Krisztust, a legnagyobb szegénységben követtem, mert megértette velem a lemondás jutalmát. Igazán akkor leszünk szabadok, ha gyakoroljuk ezt az erényt, és szabad akarattal elfogadjuk, amit az Úr számunkra rendelt. Ha nem ragaszkodunk semmihez, mert Jézus a legfőbb jutalmunk, akkor megértettük mi az igazi érték életünkben. Jézus szavai csengtek a fülemben, hogy az odafönt valókra törekedjünk, és ne a világi dolgokra. Ráhagyatkoztam minden ügyemben, így ismertem meg gondviselő szeretetét. Ma, amikor minden a pénzről szól, nehéz megérteni, mit jelent a lemondás. Pedig érdemes vállalni a vagyon nélküliséget, őszinte, tiszta szívvel, mert akkor rátalálunk a szegény, de minket gazdagító Jézusra.

2017. 10. 08. Magyarok Nagyasszonya

Gyermekeim! Ezen az ünnepen, különleges kegyelemmel segítek országotoknak, hogy egyre nagyobb hévvel tudjatok velem együtt munkálkodni. Édesanyaként szeretem magyar népemet, melyet Szent István ajánlott fel nekem. Legyetek boldogok, mert vigyázok rátok. De nektek is segítenetek kell, hogy a Szentháromság terve megvalósuljon. Arra kérlek titeket, hogy vegyétek komolyan a nekem való elköteleződéseteket. Imádkozzátok velem együtt a rózsafüzéreket minden nap, és buzdítsatok sokakat erre az imádságra. Ha legalább minden elkötelezett katolikus ember imádkozza, akkor nagy kegyelmeket eszközöltök ki országotok számára.


http://engesztelok.hu/lelkielet/1267-szentek-tanitanak-unnepukon

MDM szemelvényezés június 13-án (Szent Rózsafüzért is, mert ez az erőteljes ima, meg fogja gyengíteni a sátán uralmát gyermekeim fölött.)

A legnagyobb fegyveretek a sátán ellen a Szent Mihály arkangyalhoz mondott ima és a szent Rózsafüzér imádkozása.

Felkérem Isten minden gyermekét, akik továbbra is menetelni fognak az Ő hadseregében, segítvén Isten valamennyi gyermeke lelkének megmentését, beleértve a megrögzött bűnösökét is, hogy tegyék le ezt a fogadalmat:

A Keresztes Imahadjárat 59. imája: A hűség fogadalma az Isteni Akarathoz

„Ó, Magasságos Isten, Mennyei Atya, erőteljesen hűséget fogadok neked, Téged tisztelvén és Neked mindenben engedelmeskedvén, egyesülve a Te Isteni Akaratoddal a Földön. Egyetlen szeretett Fiad, az Igaz Messiás Szent Vére által  felajánlom Neked elmémet, testemet és lelkemet, minden lélek nevében, hogy egyként egyesülve bebocsátást nyerjünk Mennyei Királyságodba, hogy ezáltal teljesedjen Isteni Akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is. Ámen.”

Nektek oda kell ígérnetek a lelketeket a Mennyei Atyának, hűségetek jeléül és Kereszthalálom emlékére, úgy, hogy mindnyájan ihassatok az Üdvösség Kelyhéből.

az Én Időm nagyon közel van és ezért fontos, hogy minden egyes ember úgy készüljön fel a világban, mintha bármelyik pillanatban kiragadtatna ebből az életből. Ne hagyjátok figyelmen kívül Hívásomat, mert azok, akik elmulasztják, hogy felkészüljenek a Nagy Napra, nagy gyötrelemben fognak maradni.

Második Eljövetelem Napján – melyet a Nagyfigyelmeztetés fog megelőzni, amikor bebizonyítom a világnak, hogy Én Ki Vagyok –, készen kell állnotok.

Az lesz a legnagyobb Nap azóta, hogy Isten megteremtette Ádámot és Évát. Sohase veszítsétek el a reményt, és emlékezzetek a most nektek adott Szavaimra.

Az Én Irgalmam olyan nagy, hogy még azok is meg lesznek mentve – ha óhajtják -, hogyha hívnak Engem az Utolsó Napon, akik eladták lelküket az ördögnek. Ők szintén egy dicsőséges Örök Életet élhetnek, Isten minden gyermekével együtt. Ez az új Paradicsom a ti jogos örökségetek. Ne tékozoljátok azt el a Sátán hamis és üres ígéreteiért.

Szeretlek mindnyájatokat. Tartsátok Szeretetemet szívetekbe zárva, és Én mindig meg foglak védeni benneteket a gonosztól.

MDM szemelvényezés június 12-én (Senki sem ítélheti el a másikat, függetlenül attól, hogy mennyire szeretlek titeket.)

nagyon erőteljesek azok a kegyelmek, amelyeket gyermekeim Szentségimádáskor kapnak. Nemcsak azokat a kegyelmeket kapjátok meg, amelyek az élet szenvedéseinek leküzdésében vannak segítségetekre, hanem azokat is, amelyek által szeretetetek megerősödik Irántam, a ti hűséges és jóhiszemű Megváltótok iránt.

Bőséges az a szeretet, amelyet Szentségimádáskor kiárasztok a lelkekre. A kegyelmek áradatát a lelkek nagyon sokféleképpen érzékelik. Az első ajándék, az a béke ajándéka lelketek számára. Ezt, amikor véget ér a Velem egyesülésben eltöltött idő, rögtön érezni fogjátok.

Nagyon, nagyon sok gyermekem utasítja vissza azt a temérdek ajándékot, amelyeket a Szentségimádáskor adok, az alatt az egy óra alatt, amit Jelenlétem előtt az oltárnál töltötök el. Habár a katolikusok tudatában vannak annak, hogy az Eucharisztiának milyen nagy hatalma van, mégis ezt a legfontosabb időt, amit Velem, a szemlélődés által töltenek el, csak kevesen méltányolják. Egyszerűen elutasítják ezt az ajándékot. Azt az időt, amit Rám kellene szánjanak, unalmasnak találják.

Óh, ha tudnák, hogy ez milyen erőssé tenné őket! Félelmeik és gondjaik mind eltűnnének, ha Nekem, csendes, meghitt társaságot nyújtanának. Ha gyermekeim látnák azt a fényt, ami ez alatt a szent óra alatt átöleli lelküket, nagyon meglepődnének.

Gyermekeim, nagyon, nagyon közel álltok Hozzám ez alatt az óra alatt. Hangjaitok, kéréseitek, ígéreteitek Irántam való szeretetetekből, mind meghallgatásra kerülnek. Gyermekeim, ez alatt az idő alatt sok csodálatos ajándékot kaptok. Tehát, kérlek benneteket gyermekeim, ne tagadjátok meg Tőlem azt az időt, amit az Én társaságomban kellene eltöltenetek.

Miközben az Eucharisztiát magatokhoz veszítek, megtöltöm a lelketeket. De amikor Hozzám Szentségimádáskor jöttök, akkor olyan mértékben akarlak benneteket beburkolni, hogy irgalmas szeretetem áradata elméteket, testeteket és lelketeket teljesen kielégítse. Olyan erőt fogtok érezni, amely által csendes bizalom alakul ki bennetek, amit megtagadni nehéz lesz.

Most gyertek Hozzám, gyermekeim. Szükségem van társaságotokra. Szükségem van arra, hogy Isteni jelenlétem előtt (az Oltáriszentség) beszélgessetek Velem. Szeretlek benneteket és minden kegyelmemmel el akarlak benneteket árasztani. Így az Én Szent Szívembe tölthetitek be lelketeket.

miközben minden Erőmmel megpróbálom a hívők lelkét lángra gyújtani – mindenekelőtt a világnak adott ezen Üzeneteim által-, ismét azokat kell figyelmeztetnem, akik gonoszul beszélnek Szent Szavamról. Mialatt Én a langyos hitű lelkeket keresem fel, miért kell elutasítaniuk az Igazságot azoknak közületek, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben beszélnek, amikor az az Isten Báránya által adatik nektek ezeken az Üzeneteken keresztül?

Melyik ember szólna ilyen módon hozzátok az Én Nevemben és merne megállni előtettek? Senki. Egyedül csak Isten Hatalmának köszönhetően lehetséges ilyen egyszerű nyelvezettel megismertetni Szavamat veletek.

Az ember továbbra is vétkezni fog, akár olyan bűnt követ el, melyet mindannyian egyformán követnek el a világban, vagy akár súlyos természetű bűnt. Ti mindnyájan bűnösök vagytok.

Nem tudjátok, hogy milyen Fájdalmat és bánatot okoztok Nekem, amikor egymást bántjátok? Hát nem értettetek meg egyáltalán Engem? Nem tanultátok meg, hogy miért haltam meg értetek? Azokhoz szólok közületek, akik még mindig nem értették meg az Igazságot: nektek most meg kell hallgatnotok. Én nem ítéllek el benneteket bűneitekért, mert szeretlek titeket és minden bűnt megbocsátok nektek, lehet az bármilyen szörnyű is. De amikor az Én Nevemben azt állítjátok magatokról, hogy egyenrangúak vagytok Velem és a Nevemet használva más bűnöst elítéltek, akkor Én szintén el foglak ítélni benneteket.

Senki sem ítélheti el a másikat, függetlenül attól, hogy mennyire szeretlek titeket. Egyedül csak Én, Jézus Krisztus kaptam meg – Atyámtól – azt a Felhatalmazást, hogy Megítéljem az emberiséget, senki más. Ha elkövetitek ezt a bűnt, akkor szembesülni fogtok Ítéletemmel. Soha se tegyétek ezt, mert ez az egyetlen bűn, amelyik álszenteskedése által undorít Engem.

 

Amikor a számos büntetésből az elsők bekövetkeznek, sokan azt fogják mondani, hogy ezek természeti katasztrófák, de amikor olyan gyorsan szakadnak majd rátok, és amikor már nem lesz hová futnotok, csak akkor fogjátok tudni, hogy Isten Keze volt az, ami elért benneteket.

Atyám meg fogja rázni az egész világot. Azok közületek, akik kételkednek abban, hogy Ő létezik, tudni fogják, hogy ezeket az eseményeket nem lehet egyedül csak a természetnek tulajdonítani. Ti, akik hisztek Bennem, de kigúnyoljátok ezeket az Isteni Üzeneteket, meg fogjátok enni szavaitokat és ki akarjátok majd vágni a nyelveteket, mert hamarosan rá fogtok jönni, hogy aljas szavaitok mennyire megsértenek Engem. Nemcsak Istent káromoljátok, hanem ezt az Isteni Küldetést is akadályozzátok a lelkek megmentésében.

Azoknak a lelkeknek, akik megtagadnak Engem: ti örökké szenvedni fogtok. Amikor majd Isten Színe előtt dacosan álltok, nem lesz eltűrve nektek, hogy így tegyetek. Ne feledjétek – nem számít, mennyire szeretlek benneteket – Én közbe fogok lépni, ha ebben a végső Küldetésben szabotálni próbáljátok Isten azon Munkálkodását, hogy az emberiség megmeneküljön.

Most jött el annak az ideje, hogy az Igazság Könyve átadásra kerüljön a világ számára. Ha követtek Engem, de nem fogadtok most el Engem, amint hívlak benneteket, ne aggódjatok, mert nem foglak Megítélni benneteket. De ha megpróbáltok megakadályozni Engem Isten gyermekeinek megmentésében, le foglak csapni benneteket.

MDM szemelvényezés június 11-én (Ajándékom, a Nagyfigyelmeztetés, meg fogja a terrort gyengíteni, ami egyre csak növekedne, ha ez meg nem történne.)


Amint egykor prófétáim által felkészítettelek benneteket, úgy most is, ez által a hírnököm által, fel akarlak készíteni benneteket visszajövetelem idejére.

Ez egy ajándék, amelyet mély Szeretetem által adok minden gyermekemnek, hogy megosszam velük azt a tényt, hogy az Antikrisztus és csatlósai nemsokára hatalomra lépnek és hogy fel fognak lépni a hamis próféták is, akik földi Egyházamat félre fogják vezetni. Engedjétek, hogy segítsek megérteni mindazt, ami most történik. Ne takarózzatok be a félelemmel. Mindannyiótokat szeretem és egyszerűen csak a kezeteket akarom fogni, gyermekeim, hogy megvédhesselek benneteket. Az a célom, hogy közületek mindenki Velem együtt éljen majd az Új Paradicsomban, ezt akarom bizonyossá tenni.

Imádkozzatok, hogy mind megtérjenek azok, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt látni fogják az Igazságot és felismerik azt is, hogy szeretem őket.

https://masodikeljovetel.hu/imahadjarat

Az imának, gyermekeim, nagy ereje van. Ha imáitok által, az Én Nevemben kéritek Istentől, az Atyától, hogy mentse meg ezeket a lelkeket, vagy más lelkeket is, nem fog visszautasítani benneteket.

Jóhiszeműségetek Velem szemben és a mindennapi ima nagyon fontos, hogy megoldódjék az a fogás, amellyel a sátán fogva tartja gyermekeimet, akik jogosan Hozzám tartoznak.

Maradék Egyházam gyorsan össze fog gyűlni, világszerte megnövekszik, és az ima egyetlen Szent Egyházzá köti majd össze őket.

Segítséget fogok küldeni mindkét Egyházam, és mindkét Tanúm számára a Földön. Akkor ők majd felemelkednek és bátorsággal hirdetik az Igazságot a világ minden sarkában.

Hangom úgy fog zengeni, akár a mennydörgés, és azok, akik igazán szeretnek Engem, nem fogják elmulasztani, hogy felismerjenek.

A Szentlélek kegyelmei lángra lobbantják katonáim lelkét, és ők majd előre menetelvén segítenek Nekem az emberiség megmentésében.

Örvendezz Hadseregem, mert te áldott vagy, hogy erre a dicsőséges feladatra kiválasztottak.

Irántam, Isteni Üdvözítőtök iránti szeretetetek által segíteni fogtok Nekem szegény fivéreitek és nővéreitek megmentésében, hogy ne vesszenek el a gonosz javára.

Gyertek most, követőim, és engedjétek meg Nekem, hogy átvezesselek benneteket a sűrű és tövises dzsungelen, földi Új Királyságom Világosságába.

Soha ne féljetek Kezemtől, mivel Én most félelem nélkül vezetlek benneteket az Antikrisztus elleni harcba.

Ne feledjétek, hogy ez egy olyan háború, amelyet Maradék Egyházam fog megnyerni a Földön.

Azt se feledjétek, hogy a megmenthető lelkek száma hitetek erősségétől függ, nagylelkűségetektől és attól, hogy készségesen vállaljátok-e a szenvedést az Én Nevemben.

Szeretlek benneteket.

Megáldalak benneteket.

Megadom nektek azokat a kegyelmeket, amelyekre szükségetek van, hogy felvegyétek fegyverzeteteket, és hogy az Örök Életbe meneteljetek.

 

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a Keresztény Egyházakért a Földön, hogy megkapják a kegyelmeket hitük megvédésére.

Soha ne adjátok fel a reményt, gyermekek, mert ha egyszer hűséget fogadtok Fiamnak, és imádkoztok erőért, akkor imáitok majd meghallgatásra találnak.

Ma arra kérlek benneteket, hogy továbbra is imádkozzátok a Megtérés Keresztes Imahadjárat imáit, a Legszentebb Rózsafüzéremet, és az Isteni Irgalmasság Rózsafüzérét.

https://masodikeljovetel.hu/imahadjarat

 

A Szentháromság Hatalma meghalad minden emberi beavatkozást és Szeretetem Kegyelmével elérem az emberiséget, hogy kinyilvánítsam az Igazságot.

Minden, ami agyagból van, fel lesz cserélve egy megújított élettel. Semmi sem örök ezen a Földön. Minden ismét porrá lesz. Mindaz, ami örök, nem a ti világotokból való. Az embert a Saját képmásomra teremtettem. Életet leheltem belé, és ti éltető leheletet kaptatok, és Én leszek Az, Aki azt el fogja venni. Minden Velem kezdődik és Velem is végződik, és senki sem tudja vagy fogja előírni Nekem, hogy Én hogyan egyesítsem gyermekeimet. Ez az Én feladatom és nem a tietek. Terveim – a jó, a rossz és a szerencsétlen lelkek megmentésére – nem lesznek megsemmisítve. Esetleg kárt okozhatnak benne, de nem dönthetik romba soha, mert mindaz, amit mondok, meg fog történni, és amire vágyok, meg fog valósulni.

Én mindnyájatokat ismerlek, mivel Szeretetemből születtetek. Bármilyen legyen is az életkörülményetek, az az Isteni Gondviselésemnek köszönhetően alakult ki, és mindennek oka van. Ti, akik nem ismertek Engem, szintén az Enyéim vagytok, mert Én teremtettelek benneteket. Ti nem egy állati fajból fejlődtetek ki. Ezt elhinni, önmagatok becsapását jelenti, és csak egy eszköz arra – amelyet a csaló ültetett a szívetekbe -, hogy Engem megtagadjatok. Tagadván Engem, Örök Atyátokat, az Örök Üdvösséget tagadjátok. És tagadván Létezésem Igazságát, az örök dicsőség létezésétől fogjátok magatokat elszakítani. Engedjétek, hogy szeresselek benneteket, elfogadván Szavamat és Ajándékaimat, melyeket a legnagyobb Áldozat, Fiam Kereszthalála által adtam a világnak. Életet adtam nektek. Fiam kinyilatkoztatása által Önmagamat adtam nektek. Én, lehajolván hozzátok, megaláztam Önmagam előtettek, hogy legyőzzem a kevélység bűnét. Próféták által tanítottalak benneteket. A szabad akarat Ajándékát adtam nektek, de ti visszaéltetek vele, hogy kielégítsétek a saját bujaságotokat és vágyaitokat. A szabad akarat Ajándékának kettős célja van: hogy megadja nektek a választás szabadságát, hogy ne félelemből, hanem szeretetből jöjjetek Hozzám; és hogy legyőzze az ördög hatalmát. Minden ajándék közül a szabad akaratotokra vágyik a leginkább a Sátán, és minden csalárdságot be fog vetni, csak hogy azt neki odaadjátok. Ez az Én Ígéretem: Meg fogom menteni a lelkeket, még a legreménytelenebb helyzetekben lévőket is, azok áldozatainak köszönhetően, akik szabad akaratuk ajándékát Fiam, Jézus Krisztus által átadják Nekem.

MJ szemelvényezés június 10-én

Hamarosan ki fog törni a harmadik világháború. Készüljetek! Hamarosan színt kell vallani sokaknak Előttem, mert megérkezik a Nagy Figyelmeztetés – de a halál okán is.

MDM szemelvényezés június 10-én (Amikor a csaló kijelenti, hogy ő, Én Vagyok, akkor az óra elkezd ketyegni, és aztán az ég fülsüketítő búcsúszava és mennydörgése kinyilvánítja Visszatérésemet. )

Ez most nem annak az ideje, hogy leboruljatok és sírjatok. Ez az üdvösségetekért folytatott harc ideje.

Felszólítok minden Keresztény Egyházat, Klérusom tagjait és mindazokat, akik az életüket Nekem, Jézusuknak szentelték, hogy hallják meg kérésemet:

Sohase  hagyjátok el Tanításaim igazságát.

Sohase  hagyjatok el Engem.

Sohase hagyjátok el Egyházamat. Mert Én vagyok az Egyház.

Sohase hagyjátok el Testemet, mert Én vagyok az Élet Kenyere.

Sohase fogadjátok el a hazugságokat, amelyeket hamarosan elültetnek köztetek, hogy kiszorítsa Egyházamat a Földön.

Itt a felkészülés ideje.

Nektek mindig azokat a szabályokat kell követnetek, amelyeket az Utolsó Vacsorán Apostolaimnak tanítottam.

Nektek most gondoskodnotok kell arról, hogy minden rendben legyen, mielőtt a támadás elkezdődik.

Mert hamarosan lehetetlennek fogjátok találni, hogy egy hamis tant kövessetek, amelyet az előtettek álló förtelemmel rátok kényszerítenek.

Most vegyétek figyelembe Szavaimat, mert hamarosan látni fogjátok az Igazságot.

Azoknak, akik elég bátrak ahhoz, hogy hitük ezen üldöztetését kiállják, azt mondom: nektek most kell elkezdenetek tervezni.

Azoknak pedig, akiknek nincs elegendő erejük az Antikrisztus és a hamis próféta uralkodásával megküzdeni, azt mondom: boruljatok térdre és kérjetek Engem, hogy segítsek nektek.

Én vezetni foglak benneteket új vezetőim által, akik közületek fognak kiemelkedni, és akiket az Én Két Tanúm fog vezetni.

Hénok és Illés, akik jelen vannak Keresztény Egyházamban a Földön és Izrael Házában, hamarosan hatással lesznek az Evangélium igehirdetésére az egész világon.

Ne féljetek; mert egyedül csak az Örök Élethez vezető ösvény követése által üdvözülhettek.

Amennyiben a Hamis Próféta ösvényét követitek, akkor ti nemcsak elvesztek Számomra, hanem az ártatlan lelkeket is a Pokol útja felé vezetitek.

Legyetek bátrak, felszentelt szolgáim.

Fogadjátok el, hogy Visszatérésem Ideje a küszöbön áll. Nincs vesztegetni való időtök.

Egyedül csak Isten alkothat ilyen csodát – az Élet Ajándékát.

Egyedül csak Isten adhat Örök Életet nektek, ahol a halál már legyőzetett és vele együtt minden gonosz.

Várakozással kell a jövő felé néznetek. Meg kell próbálnotok hallgatni ezekre az Üzenetekre, mert ez lesz a ti mentőövetek, amelyre szükségetek lesz, mivel az elkövetkezendő napok egyre sötétebbek lesznek.

Ha a bizalom hiánya miatt most nem tudtok válaszolni Nekem, Én segíteni fogok nektek, ha hívtok Engem. Kérjétek a Bizalom Ajándékát a Keresztes Imahadjárat ezen imája által:

A Keresztes Imahadjárat (109.) imája a Bizalom Ajándékáért

Ó, drága Jézus,

Segíts, hogy bízzak Benned.

Hogy bízzak azon Ígéretedben, hogy újra eljössz.

Hogy elfogadjam Második Eljöveteled Igazságát.

Hogy bízzak az Atya Ígéretében, midőn azt mondta, hogy átadja Neked Királyságodat.

Segíts nekem, hogy bízzak Tanításaidban,

Azon Tervedben, hogy megmented a világot.

Segíts nekem, hogy Kegyesen elfogadjam Ajándékaidat.

Segíts nekem, hogy bízzak Benned, hogy megszabaduljak félelmeimtől és így lehetővé tehessem Szeretetednek, hogy elárassza szívemet és lelkemet. Ámen.

Ó, mennyire szeretnélek megvigasztalni benneteket, megkönnyíteni a félelmeteket, aggodalmaitokat és gondjaitokat. Mennyire szeretném fájdalommentessé tenni az átmenetet, amennyire az csak lehetséges; hogy ne kelljen szenvednetek a fenevad kezétől, kinek munkálkodása Isten ellenségein keresztül lesz felismerhető.

Ha teljesen megbíztok Bennem és átadjátok magatokat Irgalmasságomnak, akkor Én ünnepélyesen megígérem nektek, hogy Irgalmasságom le fogja rövidíteni azt az időt, amikor az emberi szenvedés azok gonoszsága miatt növekszik meg, akik szenvedést akarnak okozni nektek.

Megígérem, hogy a csodák által történő Beavatkozásom fel fogja ébreszteni azokat, akiknek a legnagyobb szükségük van a segítségre – hogy ráébredjenek az Igazságra. Amikor Isten Igazságát elfogadják – akik nem igazán értik azon Ígéretemet, hogy újra eljövök, de elfogadják azt a szívükben -, akkor a szenvedés enyhülni fog, és Én irgalmas leszek a lelkek milliárdjaihoz.

Mindazonáltal a Belém vetett bizalmatok segíteni fog nektek, hogy meglássátok az Igazságot. Ha elfogadjátok az Igazságot, akkor elfogadjátok Új Királyságom kulcsát is.Amíg Templomaim oltárain nagy dicsőségben őrzik Szent Eucharisztiámat, addig élet lesz. Nélküle pedig sötétség lesz. Ahol Én nem vagyok jelen, ott nincs Világosság. Világosságom nélkül nincs semmi, csak a lélek sötétsége. Nincs béke. Nincs szeretet. Nincs remény. Nincs élet.

Amikor a csaló kijelenti, hogy ő, Én Vagyok, akkor az óra elkezd ketyegni, és aztán az ég fülsüketítő búcsúszava és mennydörgése kinyilvánítja Visszatérésemet. Akkor a világ meg fogja érteni Ígéretem Igazságát, hogy végre visszatérek visszakövetelni Királyságomat, és hogy egységet hozzak Egyházamnak, Igaz Egyházamnak – azoknak, akik minden megpróbáltatáson és szenvedésen át hűségesek maradtak Hozzám.

Semmi sem diadalmaskodhat Egyházam fölött, mert az Én Vezetésem és irányításom alatt bevehetetlen marad a fenevad és mindazok számára, akik a saját érdekük miatt árultak el Engem.

Hallgassátok most meg Ígéretemet. Mindaz, amiről azt mondtam, hogy meg fog történni: meg fog történni. Mindaz, amit megígértem nektek: be fog teljesedni. Mindaz, ami az Enyém, a tietek is. Ti mindannyian Hozzám tartoztok. Kapaszkodjatok Belém, mintha ettől függne az életetek, mert Védelmem nélkül nagy tévedésbe fogtok esni, és ez kettészakítaná a Szívemet. Soha ne hagyjatok el Engem cserében azért, aki utál benneteket. Én sohasem foglak elhagyni benneteket, mert nagyon szeretlek titeket. Én húzlak Magam felé benneteket, ti pedig még mindig vonakodtok. Miért? Mitől féltek? Nem tudjátok, hogy az Enyéim vagytok, és hogy ez egy természetes születési jog? Támaszkodjatok Rám, szeretett követőim, mert hamarosan elveszettnek fogjátok érezni magatokat, és nem fogjátok tudni, hogy hova forduljatok. És Én várni fogok, hogy elhozzam nektek Szeretetemet, és hogy vigaszt nyújtsak nektek.

Jöjjetek. Ne féljetek Tőlem. Én egyedül csak Szeretettel jövök, hogy az Én Békémet hozzam nektek.

Világosságom látást hoz nektek.

Szeretetem reményt hoz nektek.

Szívem vigasztalást nyújt nektek.

Kezem meggyógyít benneteket.

Szemeim látnak titeket.

Sebeim vonzanak benneteket.

Testem táplál benneteket.

Fájdalmam a ti fájdalmatok.

A ti fájdalmatok az Én fájdalmam.

Irgalmam meg fog menteni benneteket.

Szavam a Királyságomhoz vezető utatok.

MDM szemelvényezés június 9-én (A végső harc elkezdődött.)

Mivel Én vagyok az Igazságosság Istene, soha nem tudnám elnézni vagy elfogadni a gonoszságot, de meg fogok bocsátani mindazoknak, akik visszafordulnak Fiamhoz, és az üdvösségüket keresik, amikor tudomásukra jut az Igazság Könyvének tartalma.

Meg fogom vívni az Armageddon csatáját, a Mennyei Hierarchiával együtt, és ígérem, hogy le fogom győzni az ellenséget és az ördögöket, akik Lucifer kezének ivadékai.

A sátán ezeréves száműzetésének ideje egyre közeledik, és jaj annak az embernek, aki meg nem tagadja őt és az ő gonoszságait.

Isteni Szeretetem mindenkinek meg lesz mutatva, és az a Vágyam, hogy az Én pompás Királyságomat, a Paradicsomot, mindenkivel megosszam.

Prófétáim mindent meg fognak kísérelni, hogy mindenkit Fiam karjaiba vezessenek.

Gyermekeim, ne hagyjatok el Engem, a ti szerető Atyátokat.

Gyertek, halljátok meg Hívásomat.

Ne utasítsátok vissza örökségeteket.

Ti most a legnagyobb válsággal szembesültök az emberi faj megteremtése óta, mert az idő elérkezett számotokra, hogy megtegyétek a végső választásotokat.

Legyetek tudatában annak, hogy minden hazugság és minden kísértés arra, hogy a Sátán és ördögei karjaiban vigaszt keressetek, azért van, hogy ellophassák a lelketeket.

Egyedül csak azok, akik időt szánnak arra, hogy megvédjék a hitüket az ima és a szentségek által, lesznek elég erősek, hogy a sátán hatalmának ellenállhassanak.

Ne feledjétek, hogy a Sátán nem tud győzni, mert neki erre nincs hatalma. Ő most mindenkit támadni fog, még a szent lelkeket is, hogy visszautasítsanak Engem és az Én szeretett Fiamat.

Miért nem akartok meghallgatni?

Ha ti hisztek Bennem, akkor nektek tudnotok kell, hogy Én mindenképpen elküldeném prófétáimat, hogy figyelmeztessenek benneteket.

Hát nem ezt tettem korábban is? Meghallgatták őket? Nem, sokan nem hallgatták meg őket, és a próféciák mégis kibontakoztak hitetlenkedő szemeik előtt.

Ez alkalommal azért jövök, hogy kijelentsem: Fiam, az igaz Messiás újra eljövetelének ideje, közel van.

A Sátán tudja ezt. Irántam való gyűlölete oly erős, hogy ő mindent meg fog tenni, hogy elragadja Tőlem gyermekeimet.

Én vagyok a ti Istenetek, a Kezdet és a Vég.

Kezdetben megteremtettem a világot, és az Én kezem által lesz az is, hogy ez a világ, amelyet ti ismertek, véget ér.

De azoknak a gyermekeimnek, akik a Sátánt megtagadják, azt mondom: rátok az új világ vár, az Új földi Paradicsom, minden dicsőségében.

Emlékezz mindig arra, hogy mennyire fáj Nekem és hogy megszakad a Szívem, ha csak egy lelket is elveszítek.

Az emberiség iránti Szeretetem változatlan marad, mert senki sem tudna megakadályozni Engem abban, hogy minden egyes értékes lelket szeressek. Amikor a harsonák hangjára az Új Jeruzsálem leereszkedik a világra, fény tölti be az eget és minden elcsendesedik, mielőtt az angyalok hangja felcsendül, kiknek éneklése – még a végső pillanat előtt – minden lelket el fog érni. Ez lesz az utolsó óra, amikor eljövök majd ítélni élőket és holtakat.

Ezek az Üzenetek az egész világ számára adatnak, és nemcsak a választottak számára, akik a tisztelet minden formájával köszöntenek Engem, és akiknek a lelke el van telve Irántam való szeretettel. Én mindenkit szeretek, de számítok az igazhitűekre, akik hirdetik Szavamat, hogy Szeretetem a megkeményedett és bezárt Szívekben is lángra lobbanjon.

Ha szerettek Engem, akkor meg fogjátok tenni másokért mindazt a jót, amelyre tanítottalak benneteket. Úgy fogtok bánni másokkal, ahogyan Én szerettelek benneteket. Türelmesek lesztek azokkal, akik megvetnek benneteket, mert a Kereszténység jelvényét viselitek. Fel fogjátok karolni a gyengéket: tanítsátok meg nekik Szeretetemet mindabban, amit mondotok, vagy tesztek. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy minden körülmény közepette fenntartjátok Szavamat. Soha nem szabad elfelejtenetek, hogy Szeretetem Isteni eredetű. Istenségem feddhetetlen, tehát a Szentlélek Ereje legyőzhetetlen, amikor az Jelen van miden Munkámban. Munkáim erőteljesek, növekedni fognak, és a széllökéshez hasonlóan fognak terjedni, olyan sebességgel, mely meghaladja felfogó képességeteket.

Amikor Szeretetem a Szentlélek Ereje által belecsepeg a lelketekbe, akkor térdre fog kényszeríteni benneteket Színem előtt, s közben sírni fogtok az örömtől. Tévedés ne essék, ti azonnal fel fogjátok ismerni Isten Szeretetét, amikor a Vigasztaló Szentlélek Ereje által átfúrja a szíveteket. Akkor meg fogjátok érteni a Szeretet Hatalmát, mert Én maga a Szeretet Vagyok. Én az a Hatalom Vagyok, mely előtt minden démon, bukott angyal és maga a Sátán is földre veti magát kínjában, mert nekik nincs hatalmuk Fölöttem.

Amikor a Szeretet terjed, az másokban is szeretetet szül, hasonlóan a gyűlölethez, amely azonban kétséget, félelmet és haragot szül. A Szeretet az egyetlen mód a gyűlölet legyőzésére. A gyűlölet nem tudja legyőzni a Szeretetet, ha az Istentől jön.

Az alábbi Keresztes Imahadjárat Imáját szeretném nektek adni, hogy megvédjen benneteket a gyűlölettől.

A Keresztes Imahadjárat 156. Imája: Védelem a gyűlölet ellen

Drága Jézus, add nekem a Szereteted, és nyisd meg a szívemet, hogy hálával fogadjam Szereteted. A Szentlélek Ereje által ragyogjon rám a Szereteted, hogy Irgalmasságod világítótornya lehessek.

Végy körbe Szereteteddel, és engedd, hogy az Irántad való szeretetem meggyengítsen mindenféle gyűlöletet, amellyel találkozom, amikor Szavad jó hírét terjesztem. Áraszd ránk Irgalmadat, és bocsáss meg azoknak, akik elutasítanak, bántanak Téged, és akik közönyösek Istenségeddel szemben, és add meg nekik a Szeretet Ajándékát.

Add, hogy Szereteted átragyogjon a bizonytalanság, a gyenge hit, a megpróbáltatások és a szenvedés idején, és segíts nekem, hogy a Szentlélek Ereje által elvigyem az Igazságot azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van a Segítségedre. Ámen.

Drága követőim, miközben ez a Küldetés egyre csak növekszik, nektek olyan nagy szükségetek lesz a Védelmemre, mint még soha. Szeretetem mindig be fog borítani benneteket, és Én meg fogom ismertetni Magam veletek Szavam által, a Szentlélek Kegyelme által, és az imának köszönhető megtérések által, amelyet az Üdvösség eme Küldetése fog hozni a világnak.

Soha ne kételkedjetek Istenségemben, vagy Isten Hatalmában, mert Nélkülem semmik vagytok.

MDM szemelvényezés június 8-án (Emberfiaként, fogadalmam: az egész emberiség megmentése.)

Az első érzés, a boldogság érzése, ez azért van, mert lelkiismeretük megvilágosításakor oly sok irgalmasságot hozok gyermekeimnek.  Aztán itt vannak a nagy szomorúság könnyei is, azokért, akik nem is tudnak erről az eseményről és nem készülnek fel erre.

Mondjátok el nekik az Igazságot. Kérjétek meg őket, hogy legyenek nyitottak. Ki kell őket oktatni arra, hogy a Keresztet fogják az égen látni, így lesznek felkészülve. Ennyi az egész, amit meg kell érteniük. Akkor majd elfogadják azt a kellemetlen érzést, amit akkor kell elviselniük, amikor az eddigi életük lejátszódik előttük. Mondd meg nekik, hogy gondolják át életüket és emlékezzenek azokra a fájdalmakra, amelyeket valószínűleg embertársaiknak okoztak.

 

A Nagyfigyelmeztetés után terjesszétek Igéimet.

Szeretetem irántatok, gyermekeim, mindent körülvesz, és intenzitása sohasem gyengül meg. Nehéz a keresztem, de amikor azt szívetekbe szeretettel veszítek fel, akkor a teher könnyű lesz. Ti, szeretett követőim, felszentelt szolgáim és laikusok legyetek az Én jövőbeli hadseregem, hogy legyetek segítségemre a sátán legyőzésében. Imádkozzatok a küzdőerőért, hogy megküzdhessetek hitetekért. A példás vezetés és a kegyelem által, amelyet mindazoknak adok, akik Nekem hűséget esküsznek, azonnali megtéréshez fog vezetni, amint Szent Igémet hirdetitek.

Ne feledjétek: Én minden időben veletek leszek. Sokan közületek, akik már egy ideje Hozzám csatlakoztak, most erősebben fogják a Szentlelket és a megkülönböztetés erejét magukban érezni, ami elcsodálkoztat majd benneteket. Úgy fogadjátok ezt, mint a legnagyobb adományt, amelyet ma az emberiség egyáltalán megkaphat. Ennyi sok kegyelmet nem adományoztam azóta, hogy a legértékesebb adományt a Szentlelket elküldtem az apostoloknak.

Ti, követőim, beleértve felszentelt szolgáimat is, legyetek az én igaz Egyházam. Úgy akarlak vezetni benneteket az Isten, az Örök Atya segítségével, hogy az összes gyermekemmel együtt besétálhassatok az Új Paradicsomba, ami rátok vár.

A sátán nem győzhet, mert az lehetetlen.

Mindig meg kell értenek ezt a fontos tényt: Ő, a csaló nem tud és nem is fog soha győzni, mert az lehetetlen. Ezért fogadjátok el azt, hogy az Én és Atyám világossága soha nem fog elhomályosodni, mert ez a világosság soha nem fog kialudni. De a sötétség el fog múlni, amely a hozzá vonzódó szegény lelkeket csalogatja.

Tudjátok meg, hogy most a Szentlélek által sokkal erősebben jelen vagyok köztetek, mint bármikor a történelem során. Fogjátok meg a kezemet, és gyertek velem az új Földi Paradicsomba, amely a jövőben a ti csodálatos otthonotok lesz.

 

Emberfiaként, fogadalmam: az egész emberiség megmentése.

 

Keresztre feszítésem nem csak egy időbeli vagy egy történelmi pillanat volt.

Ezt az Áldozatot azért kellett meghozni, hogy felajánljam az Örök Életet – még ma is – egyenként mindenkinek közületek.

Ez egy ünnepélyes ígéret. A világ életének folytatása mindenkire vonatkozik az Én Új Királyságomban a földön.

Most azért jövök, hogy felkészítselek benneteket.

Már korábban is mondtam nektek: miközben Én azért jövök, hogy figyelmeztesselek benneteket Tanításaim és az Atyám által adott Tízparancsolat visszautasításának veszélyeire, nem parancsolhatom meg és nem is követelhetem, hogy Isten gyermekei meghallgassanak. Mert az egész emberiség egy különleges ajándékot kapott, csakúgy, mint az angyalok a Mennyben, a szabad akarat ajándékát.

A szabad akaratot nem lehet elvenni tőletek. Én nem követelhetem meg, hogy kövessetek Engem.

Figyelmeztethetlek benneteket, rámutathatok útjaitok hibáira, de nem követelhetem, hogy válaszoljatok Hívásomra. Én csak kérni tudok.

Türelmem úgy próbára van téve ezekben a végső időkben, mint azelőtt még soha.

Annak ellenére, hogy Kereszthalálom által lemondtam mindnyájatokért az életemről, hogy megmentselek benneteket, sokan elfelejtették, hogy ez az Áldozat valójában mit jelent.

Ha Én lemondtam az életemről, hogy üdvözítsem az emberiséget, akkor az Én gyermekeim miért nem hallgatnak meg Engem?

 

A veszélyek, amelyekről beszélek, nem csak az a nyomorúság, amelyet a Sátán gonosz tanítványai terveztek nemzetetek számára: a pénzetek, az élelmiszeretek, vagy az emberi élet fölött gyakorolt ellenőrzések.

Nem, a veszélyek, amelyekre a legjobban fel kell figyelnetek: a lelketek elvesztésének a veszélye, a Sátán és a bukott angyalai által.

Az, hogy most a Szavamat megszívlelitek, teljesen rajtatok áll, egyenként mindenkin.

 

Megáldalak mindnyájatokat. Azokhoz szólok, akik össze vannak zavarodva: arra sürgetlek benneteket, hogy válasszátok ki az imákat, amelyek ezen üzenetek által adattak nektek.

 

https://masodikeljovetel.hu/imahadjarat

Ezek segíteni fognak nektek, hogy válaszoljatok Mennyei Hívásomra.Mikor fogjátok végre megtanulni, hogy amíg az ember a világi örömeket előrébb helyezi, mint Engem, addig nem lesz képes felkészíteni lelkét, hogy beléphessen Új Paradicsomomba?

Arra kérlek benneteket, drága gyermekek, hogy imádkozzatok mindazokért, akik életüket Isten Hívásának és ennek a Küldetésnek szentelik. Ezt az imát Isten minden prófétájáért, látnokáért és szent szolgájáért kell imádkoznotok, hogy továbbra is szolgálják Őt, miközben Végső Szövetségét beteljesíti.

A Keresztes Imahadjárat 155. Imája: Az Üdvösség Küldetésének a Védelméért

Ó, Üdvösségnek drága Anyja, hallgasd meg kiáltásunkat, amelyet az Üdvösség Küldetésének és Isten gyermekeinek a Védelméért Hozzád intézünk. Azokért imádkozunk, akik a történelem eme nagy pillanatában dacolnak Isten Akaratával. Arra kérünk, hogy védd meg azokat, akik válaszolnak hívásodra és Isten Szavára, hogy mindenki megmeneküljön Isten ellenségeitől. Kérlek, szabadítsd meg azokat a lelkeket, akik áldozatul esnek az ördög megtévesztésének, és nyisd meg szemüket az Igazságra.

Ó, Üdvösség Anyja, segíts nekünk, szegény bűnösöknek, hogy méltók legyünk elnyerni az állhatatosság Kegyelmét szenvedésünk idején, amelyet szeretett Fiad, Jézus Krisztus Nevében vállalunk.

Védd meg ezt a Küldetést minden bajtól. Védd meg gyermekeidet az üldöztetéstől. Boríts be mindnyájunkat Szent Palástoddal, és részesíts minket hitünk megőrzésének Ajándékában, valahányszor támadnak minket azért, mert az Igazságot mondjuk, mert Isten Szent Szavát közvetítjük, életünk hátralévő napjaiban, most és mindörökké. Ámen.

Szeretett gyermekeim, nektek minden nap be kell mutatnotok Imáitokat Fiamnak e Küldetés védelméért, a Sátán gyűlölete ellen. Ha ezt megteszitek, minden Áldást meg fogtok kapni. Azoknak mondom, akik megtehetik: kérlek benneteket, amilyen gyakran csak tehetitek, ajánljatok fel Szentmiséket Isten prófétájáért, az Isteni Irgalmasságról nevezett Máriáért, és Isten minden szolgájáért, hogy Isten Irgalmából minden lélek örökre egyesüljön Istennel az Ő Királyságában. Ámen.

 

MDM szemelvényezés június 7-én (Mindannyiótokat szeretem és vágyódom segítségetek után ezekben a Végidőkben.)

Imádkozz most az összes elveszett gyermekemért, mert hiányzik belőlük a szeretet, az igaz szeretet, amelyet Fiam felkínál nekik. Ez a szeretet jelenti az ő megváltásukat. Ajánld fel tehát az összes imádat ezekért a szegény elveszett lelkekért.

Sok követőm most kezdi felfogni, hogy a világban mi is történik és a Szentlélek kegyelme által harcra készen állnak, hogy Igéimet megvédjék. A hívők ezen hadserege most egyre erősebb lesz és félelem nélkül fogják a bűnösöket a megváltásra vezetni.

Szent helytartómnak, Benedek pápának szüksége van imáitokra. Naponta imádkozzatok érte, mert neki most minden szinten védelemre van szüksége, hogy az bekövetkezendő kínokon keresztül segítsétek. Nagyon fontos, hogy résen legyenek híveim minden fellépő új pápával szemben, mert az nem Istentől való lesz.

Ha több ezer évvel ezelőtt prófétákat küldtem a világba, akkor természetes, hogy arra a periódusra, amikor újra visszajövök, megint küldeni fogok, hogy felkészíthessem erre a világot.

Keltsétek életre a Tanításokat, amelyekre híveiteket tanítsátok. Fogjátok fel, hogy Én vagyok az, aki most hozzátok beszél. Ez az üzenet Tőlem jön, Isteni Megváltótoktól. Imádkozzatok az ítélőképesség kegyelméért, hogy felismerjétek valódi Hangomat, amikor az megadatik nektek. Nyissátok meg most szíveteket és hallgassátok, amit mondani akarok nektek. Eljött a felvilágosítás ideje a jövendölésekről, amelyek megtalálhatóak a Jelenések könyvében és amelyek most ott tartanak, hogy szemeitek előtt lejátszódjanak.

Minden, ami Istennel kapcsolatos: az Ő Egyháza, a gyermekei, vagy azok, akik Istent képviselik, az ő elsődleges célpontjai.

Aztán azokat célozza meg, akik magas beosztásban vannak, akik milliók élete fölött gyakorolnak ellenőrzést. Őket a korrupcióval, a hatalommal való visszaéléssel és a rossz törvények bevezetésével kísérti azzal a szándékkal, hogy fájdalmat és nehézségeket okozzanak. És aztán háborút rendez.

Gyermekek, ne hagyjátok figyelmen kívül a csatát, mert az valóság.

Az ima a fegyver. A megtérés a cél. Én csak úgy válthatom valóra a lelkek megmentését, ha ebben az időben Hangom meghallgatásra talál.

A Sátán tudja ezt. Ő megátkozta ezt a Küldetést, és Isten gyermekei közül sokat fog elvonszolni. De ő mégsem győzhet. Mert senki sem akadályozhatja meg, hogy az Igazság Könyve kinyilatkoztatásra kerüljön, mert Én vagyok az, Jézus Krisztus, aki ezt kinyilatkoztatom.

Mégis sok szegény lelket fognak meggyőzni, hogy más irányba nézzenek, amikor Én kijelentem az Igazságot, hogy azt az egész világ láthassa, amint az a Jelenések Könyvében meg volt jövendölve.

Soha ne engedjétek meg neki, hogy foglalkozzon veletek. Ezt az által tehetitek meg, hogy nem törődtök mások sértéseivel vagy gúnyolódásaival, amikor az Én Szavamat hirdetitek. Mert ha foglalkoztok vele, akkor azt a lőszert adjátok neki, amellyel tönkretesz benneteket.

Most, hogy Második Eljövetelem ideje egyre közeledik, arra kell szentelniük az idejüket azoknak, akik felismerték a Hangomat és akik hallgatnak Rám, hogy biztosítsák Szavam terjesztését és hogy imádkozzanak fivéreik és nővéreik megmentéséért.

Szeretett Tanítványaim, Kegyelmeim kiáradnak rátok, és amikor másoknak segítetek, magabiztosnak kell maradnotok, hogy ők is felkészüljenek Második Eljövetelemre. Még ha trágárságokat is kiáltanak rátok, nyugodtnak kell maradnotok. Ez a legmeggyalázóbb Küldetés Keresztre feszítésem óta. De tudnotok kell, hogy ez az a Küldetés, mely a lelkek milliárdjait menti meg.

Hadd ordítsanak rátok, hadd ócsároljanak benneteket vagy nevezzenek hazugnak és bánjanak kegyetlenül veletek! Minél többet szenvedtek, annál több lelket hoztok Hozzám.

Ezt az utat Én faragtam ki és a Mennyországban minden angyal őrizni fogja azt. Minden gonosz szellem zűrzavart fog okozni, akadályokat fognak létrehozni és megpróbálnak megállítani benneteket abban, hogy Felém jöjjetek, de ez hiábavaló lesz. Ők nem tudnak megállítani Engem abban, hogy elérjelek benneteket, vagy, hogy közelebb vonzzalak titeket. Milliárdnyian lesztek. Azok, akik most nem hajlandók felkészülni, idővel meg fogják tenni. Nem szabad megengednetek nekik, hogy lelassítsanak benneteket, mert az idő rövid.

Maradék Hadseregemben mindenki különleges Kegyelmeket fog kapni, és csodákat fogok tenni a világ minden táján, hogy bebizonyítsam a kételkedőknek, hogy Én, Jézus Krisztus vagyok az, aki elküldtem prófétámat, hogy Második Eljövetelemre felkészítsen benneteket.

Egyházam papjainak hamarosan kihívásokkal kell szembenézniük, ami azt jelenti, hogy sokan nagyon nehéznek fogják találni, hogy fenntartsák Szavamat. A közöttük lévő árulók, mindenfélét be fognak mutatni nekik, ami nem Tőlem van.

Nekik, mint Igém őreinek, fel kell készülniük, hogy továbbra is hűségesek maradjanak Hozzám. De őket arról fogják meggyőzni, hogy törekedjenek arra, hogy Igém egy új értelmezését kövessék, és ez súlyos tévedéshez fog vezetni. Ha ők az ártatlan lelkeket, és azokat, akik Nekem szentelték magukat tévedésbe és az istenkáromlás bűnének elkövetésébe vezetik, akkor ők a Pokol tanának felkarolásáért lesznek vétkesek. Ami azt illeti, ők tudni fogják, hogy milyen megtapasztalni Atyám Haragját.

Papjaimnak, kik Hozzám tartoznak, szükségük lesz arra, hogy megújítsák a szeretetre, az irgalmas cselekedetre és a cölibátusra tett fogadalmukat, ha a kegyelem állapotában akarnak maradni, annak érdekében, hogy úgy szolgálhassanak Engem, ahogyan arra az Én Nevemben elkötelezték magukat. Sajnos, a gonosz hatalma, ami érvényesülni fog velük szemben, oly nagy lesz, hogy sokan túl nehéznek fogják találni a rájuk nehezedett nyomást ahhoz, hogy ellenálljanak neki. Csak egyedül az Igazság fog megmenteni benneteket. Én vagyok az Igazság. Egyedül csak Engem kövessetek, mert semmi más nem hozhat szeretetet, békét, örökké tartó örömet vagy boldogságot számotokra. Csak ha Engem és Szent Szavamat követitek – ahogyan azt a világnak adtam, még mielőtt megváltoztatták volna -, lehet megmenteni benneteket.

MDM szemelvényezés június 6-án (a büntetésre szükség van, hogy segítsen a világ megtisztításában.)

mondd meg a világnak, hogy most a Földön bekövetkeznek a megjövendölt természeti katasztrófák. Minden most fog bekövetkezni, egyszerre nagyon sok és nagyon gyorsan. Ez mind azokra a vakszeműekre fog ráilleni, akik bűneik által elfordították szemüket Isten, az örök Atya Igéiről és elmerültek az igazságtalanság barlangjába.

Imádkozzatok szeretett Benedek pápámért. Isten legnagyobb ellenségei veszik őt körül, olyanok, akik hataloméhesek és át akarják venni az Egyház fölötti ellenőrzés jogát. Az ima segíthet abban, hogy késleltesse a küszöbön álló elutazását, mert mint az meg volt jövendölve, kényszeríteni fogják a Vatikán elhagyására. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, még időben ezért a periódusért, mert ez lesz a legsötétebb periódus, amelyben valaha is része lett volna Nekem szentelt szolgáimnak, püspökeimnek, kardinálisaimnak és minden igazhitű követőmnek.

Róma kulcsai Istennek, a Mindenható Atyának lesznek most visszaadva. Álljatok ki, gyermekeim. Részesítsétek előnyben Irántam való teljes bizalmatokat, reményeteket és odaadásotokat. A mindennapi ima, a Szentmise és az Eucharisztia segíteni fog Nekem és Atyámnak a gonosz elpusztításában. Kövessetek Engem. Vegyétek kelyhemet, mert ha ezt teszitek, akkor fogtok örülni az Örök Életnek.

Azoknak mondom, akik szenvedéssel küszködnek: kérnetek kell Engem, szeretett Édesanyátokat, az Üdvösség Anyját, hogy segítsek nektek ezzel megbirkózni.

Én átveszem majd a szenvedéseteket, és felajánlom azt az Én drága Fiamnak, a ti nevetekben, a lelkek megmentéséért.

Ő csak azt fogja átvenni, amire Neki éppen szüksége van; és vigasztalásban részesít majd benneteket. Ő azt követően meg fogja könnyíteni a terheteket.

A szenvedés lehet a lélek megtisztulásának egyik formája.

Ha visszautasítjátok és harcoltok ellene, akkor nem enyhülést fog hozni, hanem sokkal nehezebb teher lesz számotokra.

Amikor azt szeretettel felajánljátok, akkor ez megkönnyíti terhetek súlyát, és örömmel tölt el majd benneteket.

Soha ne féljetek a szenvedéstől, mert az közelebb visz benneteket Fiam Szentséges Szívéhez.

Ez a könnyek mérhetetlen időszaka lesz – a könnyekké, amelyek a Mennyből fognak ömleni a megtévesztés miatt, mely nagyon sok embert fog magával ragadni. Mindezek az előkészületek már elkezdődtek, így tehát Isten is készen áll arra, hogy harcoljon azokért, akik az antikrisztus befolyása alá esnek. Készüljetek fel jól, drága gyermekeim, mert nektek minden Mennyei segítségre szükségetek lesz, hogy segítsenek átvészelni az elkövetkezendő időszakot.

Haladjatok előre reményteljesen, mert ez az időszak rövid lesz, mivel Isten nem fogja megengedni a fenevadnak, hogy hosszabb ideig uralkodjon, mint szükséges, megfelelően a Szentírásnak. Bízzatok, reméljetek és legyetek hálásak azért, hogy az Igazság számotokra most megadatott, mert így képesek lesztek felkészülni. Legyetek mindig hálásak Istennek az ilyen Kegyelmekért, mert Ő olyan nagylelkű, hogy minél jobban hívjátok Őt szeretett Fián keresztül, annál jobban fogja enyhíteni a hatását az ilyen megpróbáltatásoknak.

MDM szemelvényezés június 5-én (Összeütközik két üstökös, a vörös égbolton megjelenik Keresztem)

Most már közel van a Nagyfigyelmeztetés. Nagy szomorúsággal kell mondanom neked, hogy sok lélek nem fogja figyelembe venni ezeket az üzeneteket a Nagyfigyelmeztetésről. Szavaim süket fülekre találnak. Miért nem akarják hallani? Nemcsak Irgalmasságom legnagyobb ajándékát, amikor kegyelmem az egész világra kiárad, adom nekik, hanem megpróbálom őket fel is készíteni erre az eseményre. Sok millió bűnös fog örülni, amikor nagy Irgalmamat megmutatom nekik. Mások pedig nem fognak esélyt kapni arra, hogy idejében megmenthessék magukat, mert a sokktól meghalnak.

figyelmeztesd a világot, mert ez a nagy esemény mindenkit meg fog rendíteni. Mielőtt bekövetkezne a Nagyfigyelmeztetés, nagy jelek lesznek láthatóak az égen. A csillagok olyan csattanással fognak összeütközni, hogy összezavarja az embereket, mert az égen végbemenő látványosságot katasztrófának hiszik. Miközben ezek az üstökösök elhaladnak, egy nagy vörös égbolt keletkezik és Keresztem jele szerte a világon, mindenki által látható lesz. Sokan félni fognak. De Én azt mondom nektek: Örüljetek, mert először az életetekben valódi Isteni Jelet fogtok látni, ami egy nagy hír jelképe lesz a bűnösök számára.

Akkor, értékes gyermekeim, nézzetek Keresztemre és tudni fogjátok, hogy Irgalmasságom mindannyiatóknak adatott, mert Irántatok való, mély, ragaszkodó szeretettel, önként haltam meg a kereszten, hogy megmentselek benneteket. Amikor a Nagyfigyelmeztetés alatt, az égen látni fogjátok a keresztet, tudni fogjátok, hogy ez szeretetem jele irántatok.

Imádkozzatok szeretet híveim, hogy testvéreitek is örülhessenek, amikor nekik is megmutatom Létezésem bizonyítékát. Imádkozzatok, hogy szemeimben úgy fogadják ezt el, mint megmentésük lehetőségét, hogy ez az Irgalmasság nagy cselekedete lelkeiket megmenthesse, ha megengedik, hogy segítsek rajtuk.

Látni fogjátok, hogy milyen halálos bűnben meghalni.

A Nagyfigyelmeztetés a tisztulás tapasztalata lesz mindenki számára. Lehet, hogy részben ez kellemetlen lesz, különösen azoknak, akik súlyos bűnben élnek, mert először életetekben látni fogjátok, hogy milyen az, amikor Isten világossága eltűnik életetekből. Ezek a lelkek az elhagyatottságot fogják megtapasztalni, azoknak az elhagyatottságát, akik halálos bűnben halnak meg. Ezeknek a szegény lelkeknek, akik meghalnak, túl késő lesz már ahhoz, hogy Istenhez könyörögjenek bűneik bocsánatáért.

Készüljetek fel most erre a nagy eseményre. Addig mentsétek meg lelketeket, ameddig csak tudjátok, mert amikor Isten világossága elhagy benneteket, akkor fogjátok felfogni azt az ürességet és kietlenséget, amit a sátán ajánl nektek, és aki tele van félelemmel és terrorral.

Töltsétek fel lelketeket. Örüljetek, mert a Nagyfigyelmeztetés meg fog menteni és közelebb fog hozni benneteket Szent Szívemhez.

Köszöntsétek a Nagyfigyelmeztetést, mert akkor megadatik nektek a bizonyíték arra, hogy van Örök Élet és ti tudjátok, hogy ez milyen fontos.

Követőimnek ébereknek kell lenniük, mert amikor ez elkezdődik egy hónapon belül, a következő hónapban, akkor benneteket is kísértésbe fognak hozni, hogy Szent Szavamban kételkedjetek.

Ez a prófécia előtettek fog kibontakozni, és ez idáig ez lesz a leggonoszabb és a legfájdalmasabb támadás e küldetés ellen.

Ezek a támadások nemcsak azok részéről fognak kiindulni, akik támogatják ezeket az üzeneteket, akik hisznek a modern idők hiteles látnokainak és prófétáinak, hanem őket néhány Felszentelt Szolgám is támogatni fogja.

A méreg sok lelket fog megmérgezni, és sok lélek el fog utasítani Engem.

Hagyd figyelmen kívül ezeket a támadásokat, leányom, haladj előre és olyan gyorsan továbbítsd Üzeneteimet a világnak, ahogyan csak tudod.

Fontos, hogy terjeszd Szent Szavamat és imáimat azok között is, akik nem akarnak Rám hallgatni. Mert sokan, akikkel megismertetik ezeket az üzeneteket, lelkiismeret furdalást fognak érezni, hogy ezt teszik (nem hallgatnak Rám), és akkor majd ők kegyelmeket fognak kapni, hogy lássák az Igazságot.

Soha ne becsüld alá a sátán hatalmának rád gyakorolt befolyását.

Ő különösen azokat a lelkeket veszi célba, akikre ebben a Küldetésben szükségem van, hogy segítsenek az emberiség megmentésében.

felszentelt szolgáimnak, követniük kell minden utasítást, amelyet Egyházam ad nekik, egészen addig a napig, amíg Szentségeimet meg nem változtatják. Azt követően már csak Nekem tartoznak engedelmességgel.

Azokhoz a felszentelt szolgáimhoz szólok, akik nem hisznek a megjövendölt próféciákban, miszerint földi Egyházamat belülről fogják megsemmisíteni: nektek imádkoznotok kell, hogy Én megtartsalak benneteket erőben és hűségben Tanításaim iránt, egészen addig a napig, amíg a sötétség napja teljesen el nem törli világszerte Jelenlétemet a Szent Tabernákulumokban. Mert amikor ez megtörténik, akkor ti csak Nekem, Jézus Krisztusnak tartoztok engedelmességgel.

Ne nyugtalankodjék a szívetek, mert ha ti egyedül csak Tanításaim Igazságát hirdetitek és olyan módon szolgáltatjátok ki a Szentségeket, ahogyan arra tanítottak benneteket, ez lesz a ti megmentő Kegyelmetek. Ha és amikor arra utasítanak benneteket, hogy tagadjátok meg földi Egyházam Igazságát, akkor ez lesz az az időpont, amikor észre kell vennetek a különbséget. Ez a nap még nem érkezett el, de amikor majd arra kérnek benneteket a legfelsőbb körökben lévő elöljáróitok, hogy vessétek el a Szent Eucharisztiát, akkor tudni fogjátok, hogy ti már megkaptátok az Igazságot.

Amikor arra kérnek fel benneteket, hogy bizonyos tanokat elfogadjatok – még mielőtt eljönne az a nap, tudni fogjátok a szívetekben, hogy Én ezt sohasem nézném el –, akkor fel fogjátok ismerni a pusztítás szörnyű valóságát, amellyel az Egyháznak szembesülnie kell.

Közületek csak a merészek és a bátrak lesznek azok, akik majd ki fognak állni az Igazságért. Amikor majd megpróbálják a pogány hazugságokat elfogadtatni veletek, ki marad majd hűséges Hozzám? Ti továbbra is ki fogjátok szolgáltatni a szentségeket: a Keresztséget, a Szentáldozást, a Bűnbánat szentségét (a Gyónás), a Bérmálást, a Házasság szentségét és a Betegek kenetét.

MDM szemelvényezés június 4-én (Követhettek Engem, ahogyan akartok, de Keresztény Egyházaimban kell tisztelnetek Engem mindenütt, mert nincsenek más házaim a Földön.)

a hozzátok eljuttatott üzeneteim közvetlen eredményeként, az egész világon megnövekedett a megtérések száma. Azért szólok most így hozzátok, hogy figyelmeztessem, tanítsam, s gyermekeim lelkébe öntsem Szent Igéimet, hogy megmenekülhessenek a sátán karmaiból.

Tápláljátok lelkeiteket. Ez az egyetlen, amit magatokkal vihettek a következő életbe.

A Figyelmeztetés ízelítő lesz számotokra, hogy milyen érzés lesz ez. Ha a “Figyelmeztetéskor” halálos bűnben lesztek, ne ijedjetek meg, mert ez csak egy figyelmeztetés lesz. Olyan sokkolóak lesznek bűneitek, amikor durva és utálatos formájában látjátok majd őket, hogy szerencsétlenségetekre ijedségetekben fizikai kárt okozhat bennetek. Ne várjatok addig. már most tegyetek valamit a mostani lelki állapototokért. Figyeljetek oda lelketek magasztosságára. Tápláljátok lelkeiteket, mert ez minden, amit magatokkal vihettek a következő életbe. A testeteknek nincsen semmi jelentősége. Mégis ha bűnös módon használjátok testeteket, amelyet Istentől, a Mindenható Atyától kaptatok ajándékba, úgy, hogy ezáltal másokat is bűnre vezettek, akkor a testetek lesz a lelketek halálának okozója.

Gyermekeim, gondoljatok elkövetkezendő boldogságotokra, mert ez a Földön eltöltött idő csak egy töredéke annak az időnek, amit a létezésetek során meg fogtok tapasztalni.

Félre kell dobnotok minden, Szavaim ellen felhozott érvet azok részéről, – akik szent lelki dolgokban való szakértelmükkel büszkélkednek.

Az ő lelkükben nincs jelen a Szentlélek, mert a büszkeség bűne miatt nem méltók rá.

Ahogyan az oszlophoz kötve elszenvedtem a megostorozást, ugyanúgy fogok ismét szenvedni, amint Szent Szavamat most gyűlölködve félredobják azok, akik biztosítani akarják Szent Szavam elutasítását.

Ezeknek a lelkeknek a következőket mondom: Ha nem fogjátok elfogadni Irgalmasságom Kezét, hogy megmentsem az emberiséget, miért van ilyen gyűlölet a szívetekben?

Nem tudjátok, hogy a gonosz kísért benneteket, aki meg akar vakítani az Igazsággal szemben?

A gyűlölet, a rágalom, a sértés nem Tőlem származik. Ha megengeditek, hogy ezek a gonosz bűnök legyőzzenek benneteket, akkor ti nem szerettek Engem.

Mennyire megsebeztek Engem!

Mennyi szenvedést okoztok Nekem!

Most épp úgy megostoroztok Engem, ahogy első alkalommal is megostoroztak.

Mégis azt mondjátok, hogy ti az Én szent tanítványaim vagytok.

Ti vagytok az oka nagy szomorúságomnak.

Követőimnek azt mondom: hagyjátok figyelmen kívül ezeket a gúnyolódásokat. Ne szólaljatok meg, és ne törődjetek azokkal, akik haragot, gyűlöletet mutatnak, és ugyanakkor állítják, hogy szeretnek Engem.

Hogyan szerethettek Engem, ha nem mutattok szeretetet és türelmet egymás iránt?

Képmutatók vagytok, ha az Én Nevemben másokat ostoroztok.

A gorombaság folytatódik, de enyhülni fog a Nagyfigyelmeztetés után, amikor ezek a lelkek rádöbbennek elkövetett hibáikra.

Sírni fognak és szenvedni ezért, de Én megbocsátok nekik, mert szeretem őket.

Sokan azonban nem fognak bűnbánatot tartani. Ezek rettenetes szenvedést okoznak majd, és üldözni fogják prófétáimat, a végidők prófétáit. Egy pillanatra sem fogják abbahagyni. Mindenféle sértést, bántalmazást és támadást zúdítanak majd rájuk az Én Nevemben, Jézus Krisztus, az Emberfia Nevében.

Ők a végsőkig meg fognak tagadni Engem, a mai időkben adott Szent Szavamért.

Az után ők még kapnak időt, hogy elfogadják az Igazság Könyvét.

Vagy elfogadnak majd, vagy visszautasítanak Engem.

Azután összegyűjtöm mindazokat az alázatos lelkeket, akik szeretnek Engem; és az Új Ég és Új Föld összeolvad.

Azok, akik még továbbra elutasítanak Engem, a Pokol Tüzére lesznek vetve.

Még egy utolsó alkalommal eljövök, hogy megmentselek titeket.

Nyissátok ki szíveteket, és lássátok, hogy Én Vagyok az, Jézus, aki most hív benneteket.

Ha nem tudjátok ezt meglátni, akkor sok imádságra van szükségetek, hogy a Szentlélek valóban beléphessen a lelketekbe.

Emlékezzetek azokra, akik a Szentlélekkel vannak megáldva, ők nem sértegetnek másokat, nem rágalmaznak senkit, és nem terjesztenek gyűlöletet Isten gyermekei iránt.

Ők nem akarják ellenőrizni Isten gyermekeit.

Ők nem szegik meg a Tízparancsolatot.

Járjatok emelt fővel és magabiztosan meneteljetek előre, mert ez a csata le fogja győzni a gonoszt és a csaló által elültetett hazugságokat, melyek szörnyű sötétséget vetnek az ártatlan emberekre, akik nem látják azt, ami valójában történik.

Azokhoz szólok, akik úgy találják, hogy nincs erejük vagy bátorságuk a folytatáshoz: kérlek benneteket, ne féljetek, mert Én különleges Kegyelmeket adok nektek, ha a Keresztes Imahadjárat ezen imáját (108) imádkozzátok:

Felkapaszkodás a Kálvária Hegyére

Jézus, segíts nekem, hogy bátorságra és merészségre találjak, és legyen erős idegzetem felállni, hogy számítani lehessen rám; hogy csatlakozni tudjak Maradék Hadseregedhez, és hogy meg tudjam mászni ugyanazt a Kálvária hegyet, amelyet Neked is át kellett élned bűneimért.

Adj nekem erőt, hogy hordozni tudjam Keresztedet és Terhedet, hogy így segíthessek neked lelkeket menteni.

Szabadíts meg gyengeségemtől.

Oszlasd el a félelmeimet.

Zúzd össze minden kétségemet.

Nyisd meg szemeimet az Igazságra.

Segíts nekem és mindazoknak, akik válaszolnak Hívásodra, hogy hordozzák a Keresztedet, hogy mély és alázatos szívvel kövesselek Téged, és hogy példamutatásom által mások is összeszedjék bátorságukat és hasonlóképpen cselekedjenek. Ámen.

Mivelhogy nekem, mint az Üdvösség Anyjának, minden hatalom megadatott arra, hogy összezúzzam a kígyó fejét, ez azt jelenti, hogy az ő hatalma gyorsan fog gyengülni. Ez az oka annak, amiért is ő, a gonosz, megveti ezt a Medált, és minden lelket, akiket megfertőz, arra fog felhasználni, hogy ocsmányságokat ordítsanak és harcoljanak ellene. Nektek figyelmen kívül kell hagynotok a gonosz lelket minden alkalommal, és az elkövetkezendő években ezen a különleges napon különleges Kegyelmekért kell imádkoznotok hozzám, szeretett Édesanyátokhoz. Ezt a napot: 2014. június 4.-ét az „Üdvösség Anyja” Ünnepének nyilvánítom. (Ezentúl), ezen a napon, amikor az alábbi imát imádkozzátok, közben fogok járni minden egyes lélek nevében az Üdvösség Ajándékáért, különösen azok számára, akik nagy lelki sötétségben vannak.

A Keresztes Imahadjárat 154. Imája: Ima az Üdvösség Anyja ünnepére

Ó, Üdvösség Anyja, ma, ezen a napon, június 4 – én, az Üdvösség Anyja Ünnepén, a következő lelkeket helyezem eléd: – Nevek felsorolása -.

Kérlek, részesíts engem és mindazokat, akik tisztelnek téged, drága Édesanyám, és azokat is, akik szétosztják az Üdvösség Érmét, a védelem minden formájában a gonosszal és mindazokkal szemben, akik elutasítják szeretett Fiad, Jézus Krisztus Irgalmasságát és mindazon Ajándékokat, amelyeket Ő örökségül az emberiségre hagy.

Imádkozz, drága Édesanyám, hogy minden léleknek megadassék az Örök Üdvösség Ajándéka. Ámen.

Gyermekek, gondoljatok arra, amit már mondtam nektek: mindig hívjatok Engem, Édesanyátokat, hogy a nagy szükség idején segítségetekre jöjjek. Én mindig közben fogok járni értetek, hogy békét és vigasztalást hozzak nektek azon igyekezetetekben, hogy közelebb kerüljetek Fiamhoz.

Ma, az „Üdvösség Anyja” Ünnepe lesz az utolsó ünnepnap, amelyet nekem, az Isten Anyjának szentelnek.

Örvendjetek most, mert minden angyal és szent egyesül azon lelkek miatt, akik most a gonosz elleni védelemben fognak részesülni, és kiknek sorsa Fiam Kezében fog nyugodni.

MDM szemelvényezés június 3-án ( Megígértem Atyámnak, hogy minden lelket követni fogok, akikért Én feláldoztam az Életemet.)

követőimnek a júniusi hónapot csendes elmélkedésben kell eltölteniük, szeretett Édesanyám utasítása szerint.

Ez a hónap annak az ideje, amikor a Megtérés Keresztes Hadjárata által sok ember megkaphatja az azonnali megtérés kegyelmét, azoknak az áldozatai által, akik válaszolnak Édesanyámnak, az Üdvösség Anyjának.

Ebben a hónapban el kell, hogy csendesedjetek.

Sürgetve kérlek benneteket, hogy látogassátok templomaitokat, amilyen gyakran csak tudjátok, hogy délután három órakor Irgalmasságom Rózsafüzérét imádkozzátok.

 

Katolikusok, arra kérlek benneteket, hogy ha lehetséges, ebben a hónapban mindennap vegyétek magatokhoz a Szent Eucharisztiát.

Mert ez a hónap annak az ideje lesz, amikor a tervek a Közel – Kelet feszültségének növelésére – melyek csendben zajlanak – befejeződnek.

Az Igazság az, hogy csak azok léphetnek be Királyságomba, akik elfogadnak Engem, és akik elismerik Istent.

Oly sokaknak közületek, akik egy ilyen zavaros életet élnek és azt hiszik, hogy minden rendben lesz, sokat kell még tanulniuk. Ezért engedte meg Atyám, hogy sor kerüljön a Nagyfigyelmeztetésre, mert e nélkül sok lélek a Pokol tűzébe lenne taszítva.

Legyetek hálásak, hogy az Igazság megadatik nektek, mert kinevezett szolgáim közül csak nagyon kevesen prédikálnak a bűnös élet veszélyeiről, amelyben ma éltek, és annak szörnyű következményeiről, melyet ezek magukkal hoznak.

Pogány praktikáitok a Pokolba fognak vezetni benneteket. Ateizmusotok el fog választani benneteket Tőlem. Csak a bűnbánat menthet meg titeket. Hallgassátok és fogadjátok el az Igazságot, még akkor is, ha úgy érzitek, hogy az visszataszító számotokra, és akkor az Örök Élet Ajándéka adatik meg nektek – egy élet, amelyre éppen most vágytok, de ami sohasem lesz a tietek, ha továbbra is hamis isteneket bálványoztok és elutasítotok Engem, Jézus Krisztust. A választás egyedül a tietek. Senki más nem hozhatja meg helyettetek ezt a döntést, mert Isten szabad akaratot adott nektek, hogy a jó és a rossz között válasszatok, és ezt sohasem fogja elvenni tőletek, még akkor sem, ha a rossz utat választjátok.

Csak akkor tud majd az ember nyitott lenni Isteni Beavatkozásommal szemben, mely szeretett Atyám Parancsára történik, hogy minden gyermekét megölelhesse.

A sivár lelkek hamarosan tanúi lesznek Isten Szeretetének – azok a lelkek, akik határozottan elzárkóztak a Szentlélek hatása elől. A Szentlélek Lángja kardként fog a szívükbe hasítani, és ennek következtében ki fog áradni rájuk az az ösztönös megértés, hogy milyen nagyon értékes minden lélek Isten Szemében.

Az Igazság Lelke fel fogja ébreszteni azok lelkét, akik tagadnak Engem, akik megvetik azokat, akik hisznek Bennem, és felébreszti azokat is, akik hisznek a saját legyőzhetetlenségükben. Ugyanúgy fogja megérinteni a gőgös, a büszke, az arrogáns ember szívét, mint a tudatlanokét, a megkeményedett bűnösökét, akiknek gyűlölet van a szívükben, valamint az alázatosakét. Senki sem lesz kizárva közületek ebből a Nagy Csodából. Megígértem Atyámnak, hogy minden lelket követni fogok, akikért Én feláldoztam az Életemet. És ezt meg fogom tenni.

Mert mire volt jó a Halálom, ha ez azt jelentené, hogy általa még egy bűnöst sem lehetne megmenteni? Hamarosan eljövök, hogy felkészítselek mindnyájatokat az Általam hozott Üdvösségre. Örvendjetek, mert az Én Időm közel van.

Menjetek, szeretett követőim, és maradjatok meg továbbra is szeretetben, reményben, és Nagy Irgalmasságom várakozásában. Teljesíteni fogom Ígéretemet mindnyájatoknak, és ti be fogjátok takarítani Királyságom jutalmát, ha alázattal fogjátok fogadni Szeretetem nagy kiáradását.

MDM szemelvényezés június 2-án (Nektek kitartóan kell imádkoznotok, hogy gyengítsétek és enyhítsétek azt a sok fájdalmat, amelyet az emberiségnek el kell majd viselnie.)

Mennyire vágyom arra a napra, amikor majd kinyújtom a Kezemet megfogván a kezüket, és felveszem őket az Én Új Királyságomba, amikor ők végre hazajönnek Hozzám.

Ez a nap nincs már messze.

Minden követőmnek mondom, hogy nektek hallgatnotok kell Rám ebben az időben.

Nektek erőseknek és kitartóknak kell lennetek az előtettek álló megpróbáltatás alatt, és soha ne csüggedjetek el.

Haladjatok a számotokra készített úton Királyságom felé, amely majd fájdalmat okoz nektek. Sokan közületek elakadnak majd, és botladoznak.

Néhányan közületek vissza fognak futni arra az útra, amelyről jöttek.

Mások pedig le fognak ülni, fel fogják adni és elakadnak majd az útjuk kezdete és az Örök Élet kapuja között.

Nekik nagyon gyengévé válik majd a hitük az akadályok miatt, amelyekkel szembesülniük kell.

Az erősek nem fognak félni. Ők előre akarnak majd törni, és minden csepp energiájukat a Béke új Korszakába akarják fektetni.

Semmi sem fog az útjukba állni. Ők előre tudni fogják, hogy a szenvedésnek hogyan kell ellenállniuk. Ők tudni fogják, hogy hogyan kell harcolniuk az ellenséggel. Kevés félelemmel a szívükben hallgatni fognak minden utasításomra, amelyet adok nekik.

Nekik törekedniük kell mindig arra, hogy visszamenjenek és magukkal vigyék azokat, akik gyengébbek (mint ők maguk). Azokat, akik félnek.  Nekik a vállukon kell hordozniuk azokat, akiknek hiányzik az akaratuk és a bátorságuk, hogy felálljanak az Én Nevemben.

Gyermekem, fontos, hogy mindazok, akik szeretik Fiamat, imádkozzanak az erő és a kitartás kegyelmeiért ebben az időben.

Az Ismeretek, amelyeket ezen üzenetek által tárnak fel számotokra, azért adattak, hogy segítsenek nektek felkészülni.

Mint Isten hadserege, soha ne érezzétek azt, hogy nem vagytok képesek ellenállni a gonosz rezsimnek, amely közel áll ahhoz, hogy hamarosan megmutassa magát a világnak.

Emlékezzetek mindig Szent Rózsafüzérem erejére.

Emlékezzetek mindig arra, hogy Atyám hatalma minden hatalom közül a legnagyobb.

Nincs olyan erős hatalom, amely legyőzhetné Isten Legdicsőségesebb Hatalmát.

Ha ti Isten igaz gyermekei vagytok, és ha Fiam által jöttök az Atyához, akkor védelemben részesültök.

A félelmet a tudatlanság okozza, de az is okozhatja, amikor az Igazságot kinyilvánítják.

Engedjétek, hogy a kegyelmek, amelyek a Keresztes Imahadjárat imáin keresztül adatnak nektek, megadják a szellem békéjét és a lélek erejét, hogy a lelkek üdvözítéséért menetelhessetek.

Minél több lélek tér meg Fiam szeretete által, annál erősebb lesz a Keresztes Hadjáratotok.

Szeressétek egymást, és egyesüljetek az imában, hogy segítsetek megmenteni Isten gyermekeit az Antikrisztustól.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy legyen minden léleknek elegendő bátorsága az Antikrisztus mérgező bélyegének a visszautasítására.

Én ezeket a rémtetteket már oly régen feltártam La Salette –ben  a két kisgyermeknek, Melániának és Maximinak. Hamarosan itt az ideje annak, hogy ezek a próféciák kibontakozzanak.

emlékeztetnem kell Isten minden gyermekét azon Ígéretem Igazságára, miszerint a Szent Eucharisztia Ajándéka adatott az emberiségnek.

Emlékeztetnem kell benneteket a Legszentebb Eucharisztia Erejére és arra a tényre, hogy Én, a ti szeretett Jézusotok vagyok az, Aki valóságosan Jelen van az Eucharisztiában.

Én jelen vagyok a Legszentebb Eucharisztiában az Átlényegülés (a kenyér és bor átváltoztatása) cselekedete révén. Ezt nagyon világosan elmagyaráztam Apostolaimnak az Utolsó Vacsorán. Akkor miért vannak olyan sokan közületek, akik nem fogadják el ezt a nagy Ajándékot, amelyért drágán megfizettem? Ez az Én Ajándékom a számotokra. Testem és Vérem meg fogja erősíteni a lelketeket. Isteni Jelenlétem élteti a lelketeket és különleges Kegyelemmel látja el mindazokat, akik elfogadják Szent Eucharisztiámat, mely (Kegyelem) közelebb fog hozni benneteket Hozzám.

Amikor a Szentségimádás alatt együtt vagytok Velem, akkor a legnagyobb Ajándékokat fogom kiárasztani rátok. Hamarosan nehezetekre fog esni, hogy visszahúzódjatok Tőlem és Én közelebb fogok kerülni hozzátok. Szívetek össze fog fonódni az Én Szentséges Szívemmel.

A Szent Eucharisztia Erejéről sohasem szabad megfeledkeznetek, mert az élteti Jelenlétem Fényét a világban. A Szent Eucharisztiában lévő valóságos Jelenlétem nélkül elvesznétek, és képtelenek lennétek megmaradni a kegyelem állapotában.

Amikor majd megfosztanak benneteket a Testemtől, akkor üresnek kezditek érezni magatokat. El lesztek választva tőlem, és bár lehet, hogy még mindig szeretni fogtok Engem, küzdeni fogtok azért, hogy egységben maradjatok Velem.

Legfrissebb bejegyzések
Feedek
Megosztás
HonlaprendszerüNK

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

websas.hu
MapFree counters! Free counters! Free counters!
Az Élő Isten Pecsétje
Címkefelhő
Az Üdvösség Érme a Megtérés és az Üdvösség Ajándékát kínálja fel

Mindazoknak, akik az Üdvösség Érmét megkapják, a Keresztes Imahadjárat ezen 115. imáját kell imádkozniuk:

 

A Megtérés Ajándékáért

 

Ó Üdvösség Anyja, borítsd be lelkemet az Üdvösség könnyeivel.

 

Szabadíts meg a kétségektől engem.

 

Emeld fel a szívemet, hogy érezzem Fiad Jelenlétét.

 

Hozz nekem békét és vigasztalást.

 

Imádkozz, hogy én valóban megtérjek.

 

Segíts nekem, hogy elfogadjam az Igazságot, és nyisd meg a szívemet, hogy részesüljek Fiad, Jézus Krisztus Irgalmában. Ámen.