Mennyire vágyom arra a napra, amikor majd kinyújtom a Kezemet megfogván a kezüket, és felveszem őket az Én Új Királyságomba, amikor ők végre hazajönnek Hozzám.

Ez a nap nincs már messze.

Minden követőmnek mondom, hogy nektek hallgatnotok kell Rám ebben az időben.

Nektek erőseknek és kitartóknak kell lennetek az előtettek álló megpróbáltatás alatt, és soha ne csüggedjetek el.

Haladjatok a számotokra készített úton Királyságom felé, amely majd fájdalmat okoz nektek. Sokan közületek elakadnak majd, és botladoznak.

Néhányan közületek vissza fognak futni arra az útra, amelyről jöttek.

Mások pedig le fognak ülni, fel fogják adni és elakadnak majd az útjuk kezdete és az Örök Élet kapuja között.

Nekik nagyon gyengévé válik majd a hitük az akadályok miatt, amelyekkel szembesülniük kell.

Az erősek nem fognak félni. Ők előre akarnak majd törni, és minden csepp energiájukat a Béke új Korszakába akarják fektetni.

Semmi sem fog az útjukba állni. Ők előre tudni fogják, hogy a szenvedésnek hogyan kell ellenállniuk. Ők tudni fogják, hogy hogyan kell harcolniuk az ellenséggel. Kevés félelemmel a szívükben hallgatni fognak minden utasításomra, amelyet adok nekik.

Nekik törekedniük kell mindig arra, hogy visszamenjenek és magukkal vigyék azokat, akik gyengébbek (mint ők maguk). Azokat, akik félnek.  Nekik a vállukon kell hordozniuk azokat, akiknek hiányzik az akaratuk és a bátorságuk, hogy felálljanak az Én Nevemben.

Gyermekem, fontos, hogy mindazok, akik szeretik Fiamat, imádkozzanak az erő és a kitartás kegyelmeiért ebben az időben.

Az Ismeretek, amelyeket ezen üzenetek által tárnak fel számotokra, azért adattak, hogy segítsenek nektek felkészülni.

Mint Isten hadserege, soha ne érezzétek azt, hogy nem vagytok képesek ellenállni a gonosz rezsimnek, amely közel áll ahhoz, hogy hamarosan megmutassa magát a világnak.

Emlékezzetek mindig Szent Rózsafüzérem erejére.

Emlékezzetek mindig arra, hogy Atyám hatalma minden hatalom közül a legnagyobb.

Nincs olyan erős hatalom, amely legyőzhetné Isten Legdicsőségesebb Hatalmát.

Ha ti Isten igaz gyermekei vagytok, és ha Fiam által jöttök az Atyához, akkor védelemben részesültök.

A félelmet a tudatlanság okozza, de az is okozhatja, amikor az Igazságot kinyilvánítják.

Engedjétek, hogy a kegyelmek, amelyek a Keresztes Imahadjárat imáin keresztül adatnak nektek, megadják a szellem békéjét és a lélek erejét, hogy a lelkek üdvözítéséért menetelhessetek.

Minél több lélek tér meg Fiam szeretete által, annál erősebb lesz a Keresztes Hadjáratotok.

Szeressétek egymást, és egyesüljetek az imában, hogy segítsetek megmenteni Isten gyermekeit az Antikrisztustól.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy legyen minden léleknek elegendő bátorsága az Antikrisztus mérgező bélyegének a visszautasítására.

Én ezeket a rémtetteket már oly régen feltártam La Salette –ben  a két kisgyermeknek, Melániának és Maximinak. Hamarosan itt az ideje annak, hogy ezek a próféciák kibontakozzanak.

emlékeztetnem kell Isten minden gyermekét azon Ígéretem Igazságára, miszerint a Szent Eucharisztia Ajándéka adatott az emberiségnek.

Emlékeztetnem kell benneteket a Legszentebb Eucharisztia Erejére és arra a tényre, hogy Én, a ti szeretett Jézusotok vagyok az, Aki valóságosan Jelen van az Eucharisztiában.

Én jelen vagyok a Legszentebb Eucharisztiában az Átlényegülés (a kenyér és bor átváltoztatása) cselekedete révén. Ezt nagyon világosan elmagyaráztam Apostolaimnak az Utolsó Vacsorán. Akkor miért vannak olyan sokan közületek, akik nem fogadják el ezt a nagy Ajándékot, amelyért drágán megfizettem? Ez az Én Ajándékom a számotokra. Testem és Vérem meg fogja erősíteni a lelketeket. Isteni Jelenlétem élteti a lelketeket és különleges Kegyelemmel látja el mindazokat, akik elfogadják Szent Eucharisztiámat, mely (Kegyelem) közelebb fog hozni benneteket Hozzám.

Amikor a Szentségimádás alatt együtt vagytok Velem, akkor a legnagyobb Ajándékokat fogom kiárasztani rátok. Hamarosan nehezetekre fog esni, hogy visszahúzódjatok Tőlem és Én közelebb fogok kerülni hozzátok. Szívetek össze fog fonódni az Én Szentséges Szívemmel.

A Szent Eucharisztia Erejéről sohasem szabad megfeledkeznetek, mert az élteti Jelenlétem Fényét a világban. A Szent Eucharisztiában lévő valóságos Jelenlétem nélkül elvesznétek, és képtelenek lennétek megmaradni a kegyelem állapotában.

Amikor majd megfosztanak benneteket a Testemtől, akkor üresnek kezditek érezni magatokat. El lesztek választva tőlem, és bár lehet, hogy még mindig szeretni fogtok Engem, küzdeni fogtok azért, hogy egységben maradjatok Velem.