Ó, mennyire szeretném, ha minden gyermekem megértené, hogy az élet mit is jelent valójában, az az élet, amit Én szeretnék nektek adni, mindenekelőtt az Eucharisztia által. Az a követőm (hívem), aki ezáltal a Szentség által, nem rendszeresen vesz magához Engem, olyan, mint egy félig telt edény. Ahhoz, hogy valódi jelenlétem eltöltsön benneteket, szükségetek van az Én Testemre és Véremre, amely mindannyitokért kiontatott. Nélküle nem lesztek képesek, hogy megtaláljátok azt a valódi erőt, amellyel dicsőségemet tökéletesen hirdethetnétek. Most a fényt keressétek, úgy, hogy az Örökkévalóságban igaz boldogságra találjon lelketek és méltó helyet kapjon a Paradicsomban. Ahhoz, hogy elérjetek erre a lelki szintre, kérlek benneteket, hogy hozzatok áldozatot, a test áldozatát, addig ameddig még itt a Földön éltek. Ajánljátok fel életetek minden szenvedését az elveszett lelkekért és majd a jutalmat learathatjátok, amelyek a következő életben rátok várnak.A háború és a pénzhiány miatt a termés nagy része tönkre fog menni, és ez a Harmadik Pecsét felbontásához fog vezetni, ami éhínséget jelent.

Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat ezen imáját, hogy segítsen enyhíteni ezeknek az eseményeknek a hatásait.

A Keresztes Imahadjárat 54. imája: Ima az Atyához, a Harmadik Világháború hatásának enyhítésére:

Ó Mennyei Atya, szeretett Fiad, Jézus Krisztus Nevében kérlek, aki nagyon sokat szenvedett az emberiség bűneiért, segíts nekünk ezekben a nehéz időkben, amellyel most szembesülünk. Se gíts  nekünk, hogy túléljük az üldöztetést, amelyet a kapzsi uralkodók és mindazok terveztek, akik el akarják pusztítani Egyházadat és gyermekeidet. Könyörgünk Hozzád, drága Atyánk, hogy segíts nekünk családjaink táplálásában, és mentsd meg azok életét, akiket akaratuk ellenére a háborúba kényszerítenek. Szeretünk Téged, Drága Atyánk. Kérünk Téged, segíts minket a szükség idején. Ments ki minket az Antikrisztus szorításából. Segíts nekünk, hogy átvészeljük bélyegét, a fenevad bélyegét, azáltal, hogy visszautasítjuk azt. Segíts azoknak, akik szeretnek Téged, hogy továbbra is hűségesek maradjanak Szent Szavadhoz, minden időben; és hogy megadd nekünk a Kegyelmeket ahhoz, hogy Testben és Lélekben életben maradjunk. Ámen.”


ne feledd, hogy az ima és az Élő Isten Pecsétjének az imája, a Keresztes Imahadjárat 33. imája védeni fogja követőimet.

Maradék Egyházam, ti, gyermekeim, túl fogjátok élni, bár ez nem lesz könnyű.

Bántalmazni fognak benneteket kereszténységetek miatt, de ti soha nem fogtok megtagadni, vagy elutasítani Engem.

Mert ehhez ajándékokat fogtok kapni. Ajándékom, az Élő Isten Pecsétje láthatatlanná tesz benneteket az ellenségeitekkel szemben.

Mostantól fogva mindennap mondjátok el. Tartsátok azt magatok előtt otthonaitokban, és áldassátok meg egy pappal.

Hamarosan kezdjétek el a felkészülést arra a napra, amikor a gazdasági összeomlás bekövetkezik Európában, mert az már nincs messze.

Soha ne feledkezzetek meg az ima erejéről, és arról, hogy mennyire meg tudja enyhíteni az ilyen események hatását.

Sajnos, ezek közül az események közül soknak be kell következnie, mivel ezek már meg voltak jövendölve.

Gyermekeim, felkérem mindazokat, akik tisztelnek Engem, Áldott Édesanyjukat, hogy értsék meg: ez a hívás a Mennyből jön.

Minden látnokom a világon azt az utasítást fogja kapni, hogy imádkozzanak egy világháborúval kapcsolatos veszély elhárításáért.

Állhatatosnak kell lennetek a szenvedésben, felajánlván azt ajándékként a Mennyei Atyának.

Fontos a Rózsafüzérem mindennapi elimádkozása ebben az időben, független attól, hogy milyen Keresztény Egyházhoz tartoztok.

Nektek azt imádkoznotok kell, mert azon nemzetek számára, akik nagy számban és naponta elimádkozzák, védelmet nyújt.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok Európáért ebben az időben, forduljatok Fiamhoz és kérjetek Tőle erőt, bátorságot és kitartást, melyekre szükségetek van, hogy az Istenbe vetett bizalmatokat megőrizhessétek.

Ahhoz, hogy ezt hatékony módon tegyétek, imacsoportokat kell létre hoznotok, amelyet: „Jézus az emberiségért” névre szenteltek.

Ezek a csoportok azért alakuljanak, hogy a Keresztes Imahadjárat összes imáját elimádkozzák, amelyeket kaptatok.

Kérlek, terjesszétek Szent Szavamat a Klérus minden tagja között.

Egyesek el fogják utasítani Üzeneteimet.

Mások pedig szeretettel a szívükben fogják azokat átölelni.

Ne feledjétek, az irántatok mutatott gyűlölet bizonyítani fogja, hogy valóban Én vagyok az, Jézus, aki a Mennyből beszél hozzátok.

Ezért a szenvedésért gondoskodni fogok arról, hogy minden egyes alkalommal felálljatok, amikor a Földre dobnak benneteket.

Fel foglak emelni és erősebbé teszlek majd benneteket, mint azelőtt.

Miért teszem ezt? Azért teszem, hogy alkalmasabbá és erősebbé váljatok Szent Szavam terjesztésére.

Mert csak akkor fogjátok a legnagyobb ajándékokat megkapni, amelyeket Én adok nektek a Szentlélek által.

Álljatok fel tehát, és induljatok el, hogy felkészítsétek nemzeteteket, hogy megkapják azt a fegyverzetet, amelyre szükség van a Fenevad Bélyegének elkerülésében.

Soha ne felejtsétek el, hogy milyen fontos az Élő Isten Pecsétje.

Nektek és családjaitoknak védelmet fog nyújtani, nemcsak lelki, hanem fizikai védelmet is.

Ti áldottak vagytok, hogy megkapjátok a Pecsétet, és a ti kötelességetek annak biztosítása, hogy Istennek minél több gyermeke mindenhol megkapja azt.

Gondoljatok mindig arra, hogy Én minden percben ott állok minden követőm mellett, és amikor végrehajtják munkámat, különleges kegyelmekben részesülnek, hogy bátrakká, erősekké és határozottakká váljanak, hogy minden férfi, nő és gyermek lelke megmeneküljön a világon.

A Szeretet másokból szeretetet vált ki. A Szeretet életet hoz. A Szeretet megbocsátást hoz. A Szeretet elpusztítja a gonoszt. Szeretet nélkül a gonosz erősödni fog.

Csak Én, Jézus Krisztus, hozhatok igazi békét a szíveteknek, mert Engem Ő küldött, Aki megteremtett benneteket, hogy elvigyelek Hozzá tieteket. Rajtam keresztül meg fogjátok találni Atyámat. És amikor az Atya egyesül az Általa teremtett gyermekeivel, béke fog uralkodni. Isten Békéje nélkül soha nem lehet harmónia a Földön. Ahol nincs béke, már tudni fogjátok, hogy azt az Istennel szembeni alázatos szolgaság hiánya okozza.

Ma, amikor veletek beszélek a Nagy Nap bekövetkezte előtt, arra vágyom, hogy elhozzátok Hozzám a hitetlen lelkeket. Ezt az ima által kell tennetek, imádkozván a Keresztes Imahadjárat alábbi imáját:

(150.) A hitetlenek lelkének megmentéséért:

Drága Jézus, arra kérlek, hogy mentsd meg mindazokat, akik a saját hibájukon kívül nem hajlandók elismerni Téged. Felajánlom szenvedéseimet, hogy elhozzam Neked azok lelkét, akik elutasítanak Téged, és azért az Irgalomért, amelyet az egész világra ki fogsz árasztani. Irgalmazz a lelküknek. Vedd őket Mennyei Menedékedbe, és bocsásd meg bűneiket. Ámen.