Mélységes szeretetet érzek mindannyiótokért a földön, mindenkiért, aki Isten, az Örök Atya, az Emberiség Teremtőjének Szent Akarata által lett teremtve. Mindannyian egy nagyon különleges helyet foglaltok el az Én szívemben, még azok is, akik nem ismernek engem. Hívők, nektek imádkoznotok kell barátaitokért, házastársaitokért, rokonaitokért, szüleitekért, testvéreitekért, és a gyermekekért, a kicsinyhitűekért. Ha az Én Isteni Irgalmasságom Rózsafüzérét mondjátok értük, azzal megmentitek a lelküket. Ez az Én ígéretem számotokra most.

Mivel a csaló mindenütt jelen van, ő nem fogja engedni egyikőtöknek sem, hogy életét az Én irányomban tervezze. Ő ravasz, egy hazug, aki folyamatosan azon fog igyekezni, hogy biztosan bűnbe essetek a különféle kísértések által. Azonban igen nehéz lesz neki, hogy közeletekbe férkőzzön, ha a kegyelem állapotában vagytok, melyet a gyónás és az Áldott Szentségek által érhettek el.

A Szent Rózsafüzér különösen hatásos a sátán ellen, amiatt a hatalom miatt, melyet Isten, az Örök Atya adott az Áldott Szűznek, az Én Édesanyámnak. Ő óriási hatalommal bír a csaló felett. A csaló tehetetlen az Én Édesanyámmal szemben, és ezt a csaló tudja. Ha engeditek az Én Szent Édesanyámnak, hogy vezessen benneteket a kegyelmek felé, ő közbenjárhat értetek, és akkor ellene tudtok állni a csaló befolyásának.

Azok közületek, akik jelentős időt töltenek azzal, hogy megpróbálják cáfolni az Én létezésem, idejüket olyan álmok kergetésére fecsérlik, melyek sosem válnak valóra. A Teremtőtökkel, a Legfelsőbb Lénnyel, aki ezt a világot teremtette, a Vele szembeni makacs elutasításotok benneteket az örök sötétség mélyére fog vezetni.

Nekem ki kell nyilatkoztatnom a Jelenések Könyvének a tartalmát, hogy a lelkek megtudják, mire számíthatnak ezekben az időkben.

A kicsinyhitűekhez szólok, akik elfogadják a neked, ezen prófétának adott Szavamat: tudnotok kell, hogy az alázat és a vágyakozás, amely az Irántam való tiszta szeretetből született, közelebb hozott benneteket Szentséges Szívemhez.

Ti vagytok az Én maradék Egyházam. Ti vagytok az Egyház, amelyre a Jelenések Könyve utal.

Ti vagytok az asszony szüleménye, aki fiúgyermeket szült, és akit kiűztek a pusztába, ahol majd el lesztek különítve, de majd egyként egyesülni fogtok, hogy hirdessétek Szent Szavamat, és hogy az Evangélium igazságát prédikáljátok.

Az asszony az Én igaz Egyházamat szüli, az Én hűséges nyájamat, amelyet a Hamis Próféta nem tud majd félre vezetni.

Benneteket, az Én Egyházamat, 1260 napra a pusztába fognak űzni, ahol majd menedéket találtok. De a Szentlélek ajándéka által, Szeretetem gyümölcsével fognak táplálni benneteket.

Az Én Keresztény Egyházam hűséges tagjai lesznek azok – beleértve felszentelt szolgáimat és mindazon követőimet is -, akik elutasítják a Hamis Prófétát, és akiknek egyben kell tartaniuk Egyházamat.

Ti titokban fogtok tisztelni Engem, mert a Hamis Próféta uralma alatt a Szentmise a felismerhetetlenségig meg fog változni.

Ti vagytok az Én igaz követőim, és a Mennyország minden kegyelme kiárad értékes lelketekre.

Mennyire szeretlek benneteket gyermekeim, és ti mennyire enyhítitek Szenvedéseim! De mennyi fájdalom van a Szívemben azon követőim miatt, akik nem lesznek hajlandóak hallgatni Rám.

Nektek, az Én Maradék Egyházamnak, hirdetnetek kell próféciáimat és Szent Szavamat azoknak, akik nem keresztények, vagy akik nem ismerik a Tízparancsolatot.

A ti feladatotok annak biztosítása, hogy olvassák és megértsék a Szent Bibliát.

Rajtatok fog múlni, hogy tájékoztassátok a világot a Jelenések Könyvében található pecsétek teljes jelentéséről, melyeket az Irgalmasság Máriáján keresztül nyilatkoztatok ki.

A Két Tanú a Jelenések Könyvéből:

Ti, követőim, egyike vagytok annak a Két Tanúnak, amelyekre a Jelenések Könyve utal, és akiket a Mennyország védelmezni fog.

Szavamat, mint egy hullát félredobhatják, amelyet nektek, a Maradék Egyházamnak adok, de az Én Szavam sohasem fog megsemmisülni.

A két tanú közül a második, a zsidók lesznek.

A két gyertyatartó: az Én Keresztény Egyházam, a hagyományos és az igaz Egyház, és azok a követőim, akiket a Hamis Próféta majd félre fog állítani.

A két olajfa: Izrael Ó és Új Jeruzsáleme.

Ők, a zsidók, tudni fogják végre, hogy Én vagyok a Messiás, az igazságról szóló prédikálásaikat pedig szintén elvetik majd, és a Hamis Próféta meg az Antikrisztus kidobják őket, hogy elrothadjanak, akár egy hulla. De ez a választott nép most sem fog elpusztulni.

Mindkettő legyőzöttnek fogja magát érezni, de ez nem így lesz, mert ti fogjátok megalkotni a többi vallással egyetemben az Igaz Egyházat, az Új Jeruzsálemet, amely a hamuból fog felemelkedni.

Ti túl fogjátok élni a szörnyű monarchiát, amely a Hamis Próféta és az Antikrisztus vezetése alatt keletkezik, akik majd mindketten a tüzes tóba vetetnek, ami maga a Pokol.

Ez az üldöztetés nem fog sokáig tartani, és ti nagy erőt fogtok kapni, és védelemben fogtok részesülni.

Segítséget fogtok kapni, és sok vezető fog közületek kiemelkedni, hogy átvezessenek benneteket ezen az időszakon.

Sokan közületek szentek lesznek az Én Új Paradicsomomban, és mivel segítettek Maradék Egyházam felépítésében a Földön, az Új Ég és Föld idején, amely Második Eljövetelem után jelenik meg, együtt fognak uralkodni Velem.

Azoknak közületek, akik nem Velem tartanak, egy nagyon rövid döntési idő lesz adva.

Ti vagy a Hamis Prófétához fogtok tartozni, és Ellenem lesztek, vagy Mellém álltok.

Ha az elsőt választjátok, akkor a lelketeket ellopja majd a Csaló. Keményen hangzik, de ez az igazság.

Jelenlétem bizonyítékát Isten minden gyermeke meg fogja kapni a Nagyfigyelmeztetés alatt.

Imádkozzatok, hogy elfogadjátok majd az igazságot, – hogy ezt követően már ez, hogy: „Én vagyok a ti szeretett Jézusotok, aki az égből hív benneteket, szemeitek megnyitására, hogy látni tudjatok, és hogy úgy tudjatok hallgatni, hogy hallani is tudjatok” – mielőtt még túl késő lenne.Az ember majd csak ez után fog Isten Irgalmáért kiáltani. Én ott leszek majd arra várva, hogy vigaszt nyújtsak nekik és megmentsem szegény, megrémült lelküket.

Én vagyok a ti életetek. Én hozok életet nektek. Ha elfogadjátok Kereszthalálomat, és elismeritek Feltámadásomat, a halált nem fogjátok elszenvedni soha.

Nektek, ennek a generációnak, a következőket mondom: Ti, akik Velem vagytok, a halált nem fogjátok elszenvedni – még a test halálát sem. Azoknak, akik a bűn által elárulnak Engem, amikor megadatik nektek az Igazság, nem lesz életük. Így tehát nektek, szeretett követőim, soha nem szabad félnetek ettől a Küldetéstől. Én foglak, és elárasztalak majd benneteket mindazokkal az Ajándékokkal, amelyekkel Atyám már alig várja, hogy elhalmozzon mindnyájatokat, miközben végre összegyűjti gyermekeit Királyságába, melyet megígért nektek, amikor elküldött Engem, az Ő egyetlen Fiát, hogy Kereszthalálom által megmentsem a lelketeket. A Kereszt a ti összekötő láncszemetek az Örök Élethez. Ne hagyjátok el soha a Keresztet. Az Én halálom volt a ti utatok az Örök Élethez. Keresztem nélkül a halál győzedelmeskedne azok felett, akik azt elutasítják.