Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok Izrael népéért, amely továbbra is szenvedni fog bűnei miatt, egészen a Második Eljövetelemig.

Gyermekek, itt az ideje megkérnetek szeretett Fiamat, hogy tartsa fenn bátorságotokat azon sötét napok, hónapok és évek alatt, melyek előtettek állnak. Örvendeznetek kell, mivel a Szentlélek által nagyon sok lélek ihletődött meg és válaszolt Fiam, Jézus Krisztus hívására. Ő oly nagyon szeret mindnyájatokat, hogy ez örömkönnyekre fakaszt engem, az Ő szeretett Édesanyját. Ahogyan majd kiterjeszti Irgalmasságát, az meghaladja értelmi képességeteket, és még azokat is közel vonzza majd a Szívéhez, akik megvetik Őt.

Nem fog sokáig tartani, amíg az Ő Második Eljövetele bekövetkezik, ezért Dicsőítenetek kell Istent. Felkészülésül olyan gyakran kell részesülnötök a Gyónás szentségében, ahogyan csak lehetséges és imádkoznotok kell továbbra is a lelkekért.

Bár Isten Mindenható és az Ő Dicsőségét most teljesen meg fogják érteni, amikor Második Eljöveteléről tanúságot tesztek, nektek, Maradék Hadseregének segítenetek kell Neki az emberiség megmentésének Tervében.

A Keresztes Imahadjárat csoportok milliárdok lelkét fogják megmenteni, és ezért terjeszteni és megtöbbszörözni kell azokat.

http://masodikeljovetel.hu/imahadjarat

Isten Kegyelmei kiáradnak mindazokra a gyermekeire, akik részt vesznek ezekben az imacsoportokban. Ők lesznek a fegyverzet, akik védelmezni fogják az emberiséget az Antikrisztus által tervezett üldöztetés ellen.

Sohase adjátok fel, gyermekek. Maradjatok mindenkor a Kegyelem állapotában és továbbra is kövessétek Fiam utasításait. Ő sohasem fog elhagyni benneteket, oly nagy az irántatok lévő Szeretete.

Ti, szeretett követőim, tanúi vagytok mindannak, amit szeretett Édesanyám megjövendölt La Salette – ben és Fatimában.

Népemet, embereim fogják képezni – azok, akik Isten Szent Szavát fenn fogják tartani és továbbra is a Szentségekhez fognak járulni, melyeket a bátor és merész felszentelt szolgáim fognak kiszolgáltatni, akik sohasem fognak elhagyni Engem.

Amikor halljátok, hogy Igémet – melyet a leírott Szó tartalmaz és melyet évszázadokon keresztül továbbadtak Atyám Könyvében – megkérdőjelezik és elemzik azt akarván, hogy újraírják Azt, akkor tudnotok kell a következőt: Én nem engedélyezek ilyen eretnekséget. Elítélem ezeket az árulókat, mert tévútra fogják vezetni a lelkeket. Nektek sem szabad soha olyanra hallgatnotok, aki azt mondja nektek, hogy tagadjátok meg Szavamat.

Hamarosan látni fogjátok országotokban megváltozni a törvényeket, melyek üdvözölnek mindenféle bűnt és törvényesítik azokat. Mindkét törvényszöveg egybe fog olvadni, míg végül Isten Szaváról nem fognak beszélni, vagy nem fogják betartani azt. A Keresztények jogainak követelése egyenlő lesz a törvény megszegésével, és sokféleképpen fogják büntetni. Azoknak mondom közületek, akik nem hiszik, hogy ezek a dolgok lehetségesek: akkor ti, sajnos, még életetek során tanúi lesztek ezeknek a dolgoknak, ahogyan az meg volt jövendölve.

Közületek hányan maradnak hűségesek az Igéhez? A Tanításaimhoz? Nem sokan. Mégis azok lesznek az elsők, akik hátat fognak fordítani az Igazságnak, akik azt mondják, hogy tisztelnek Engem, és akik elkötelezték magukat Egyházamnak.