Tudnotok kell, hogy csak az Igazság fogadható el Isten számára. Az arra tett kísérletek, hogy kiengeszteljék Őt, süket fülekre találnak. Isten sohasem fogja elfogadni a hazugságokat.

A Mindent látó Isten Szemében semmi olyan nem lesz elfogadva – nem számít, hogy az hogyan van felöltöztetve, és hogy milyen gyönyörű nyelvezettel van ellátva -, ami a Kereszténység új koncepcióit, a bűn elfogadását és elnézését segítik elő.

Ő sohasem fog új törvényeket elfogadni, melyek alábecsülik a Szentségeket, melyeket Én, Jézus Krisztus, a Világ Megváltója hagytam rátok.

Isten minden Törvénye a Mennyországban lett megalkotva. A bűn mindig bűn marad Isten Szemében, és emberi értelmezés alapján, sohasem lehet azt igazolni. A modern keresztény szószólók téves gondolkodásmódja kárt tett Egyházamban, akik minden igyekezetükkel arra törekedtek, hogy megváltoztassák és átalakítsák a Keresztény Egyház Tanításait. Ez szörnyű zűrzavart okozott.

Ők csúfot űznek Istenből és Kereszthalálomból.