Te most arra készülsz fel, hogy Krisztus Szavait kinyilatkoztasd, hogy a lelkek a Nagyfigyelmeztetés alatt megmenekülhessenek.

Ne vesztegess el egyetlen pillanatot sem, mert egyre közeledik ennek a nagy eseménynek az ideje. Nagyon rövid lesz az idő arra, hogy a világ elolvashassa ezek tartalmát az interneten. De ez az időszak segítségül szolgál majd milliók megmentésében a Pokol tűzétől.

Ez egy nagy felelősség, de te most készen állsz erre.

Menj most szeretettel és békével, a Szentlélek.

Keresztes Imahadjárat következő imáját, a keresztény hit gyakorlásának védelméért:

Ó, Uram, Jézus Krisztus!Hozzád esedezem, hogy áraszd ki Szentlelkedet minden gyermekedre.Hozzád könyörgök, hogy bocsáss meg mindazoknak, akiknek lelkében gyűlölet van Irántad. Imádkozom, hogy a Nagyfigyelmeztetés alatt az ateisták megnyissák megkeményedett szívüket, hogy azon gyermekeid, akik szeretnek Téged, méltósággal tisztelhessenek, és hogy majd minden üldöztetésen felül tudjanak emelkedni. Kérlek, töltsd el minden gyermekedet a Szentlélek ajándékával, hogy bátorsággal felemelkedhessenek és a végső csatában hadseregedet vezetni tudják a sátán, annak démonai és azon lelkek ellen, akik az ő hamis ígéreteinek rabjai lettek. Ámen.

Ma arra sürgetlek, hogy mondd el a világnak: egy háború van kiterjedőben, és ha követőim nem fognak egyre többen imádkozni, akkor ennek egy nukleáris háború lesz a következménye.

Ez most már közel van, de az ima, Atyám kezével együtt, el tudná azt hárítani.

Nekem még több követőre van szükségem, hogy terjesszék az egész emberiségnek adott Szent Szavamat, a lelketek javára.

Ma üzeneteimnek az a célja, hogy megerősítsék a Bibliában foglalt tanításokat, mert manapság oly sokan vannak a világban, akik azt sem tudják, hogy az mit tartalmaz.

Még a végidők figyelmeztető jeleit sem tudnák felismerni, ha Én azt most ki nem nyilatkoztatom nekik.

Én, Jézus Krisztus vagyok az egyedüli út, aki által hasznotokra válik az örök élet, egy olyan élet, mely számotokra ismeretlen.

El szeretném mondani nektek, hogy Isten minden gyermeke számára létezik egy csodálatos élet, mely rájuk vár. Ez a mostani élet fontos, mert ahogyan azt élitek, mely a földön adatott nektek, meg fogja határozni a jövőtöket.

Én egy szerető Isten vagyok. Engem nem lehet könnyen haragra gerjeszteni. Türelmes vagyok. Várakozással teli Isten vagyok. Hűséges vagyok. Mindenben Irgalmas vagyok. Várom, hogy minden lélek felismerje Hívásomat, mert hamarosan kevés kétségük lesz afelől, hogy kinek a Hangját hallják, mely arra hívja őket, hogy megérezzék Isten Szeretetét.

Ez az élet egy szempillantás alatt fog átmenni egy Új, Megújult Paradicsomba. Miközben ez a földi élet tele lehet megpróbáltatásokkal, feszültséggel, stresszel, derűs és borús napokkal, nem hasonlítható össze azzal a békével és azon élet dicsőségével, mely mindazokra vár, akik szeretnek Engem.

Atyám minden gyermeke iránti Szeretetének köszönhető, hogy a világ most újból felkészítés alatt áll. Ezúttal ez sokkal nehezebb lesz. Mert a Velem kapcsolatos minden tudásuk ellenére, ők még mindig nem hajlandók elfogadni, hogy Isten beavatkozik, és prófétája által készíti fel őket. Minél jobban eltávolodnak Istentől, annál kevesebbet tudnak meg Ígéreteimről. Ők csak szájhősködnek azzal kapcsolatban, amit Második Eljövetelem jelent, mert valójában sokan közülük egyáltalán semmit sem tudnak arról.

Ezúttal nem sok választásuk marad, azon kívül, hogy felismerjék a jeleket, amelyekről tanúskodni fognak, mivel Én most fel fogom tárni számukra az összeset. Amikor Én azt mondom, hogy valami meg fog történni, és az bekövetkezik, ők még ennek ellenére is tagadni fogják, hogy a próféciák az Ajkammal kimondott Szó által származnak. Amikor látják, hogy a Föld megbillen, megrázkódik, és egyéb büntetések szakadnak rájuk, ők továbbra is azzal fognak érvelni, hogy ennek tudományos oka van.

Amikor a nagy hitehagyás beborítja a Földet, és szétzúzza a Kereszténységet a pogányság javára, vajon akkor is azt fogják mondani, hogy ez egy jó dolog? A válasz: igen. Így tehát, mivel nagyon sokan vannak olyanok, akik egyre kevésbé tisztelik Jelenlétemet, milyen esélye van a világnak, hogy szembeszálljon a Sátánnal? Ez az oka annak, hogy most Atyám felkészít benneteket, hiszen Ő sohasem adja fel, amikor az Ő Nagy Irgalmasságára készíti fel gyermekeit.

Az emberiség felkészítése folytatódni fog, és a világ meg fogja kapni az Igazságot annak érdekében, hogy megmentse az embert a végső pusztulástól. Az Én Időm közel van, és az egész emberiségnek időt kell szánnia, ami a lelkük felkészítéséhez szükséges. Az időt sohasem szabad eltékozolni akkor, amikor az Én fogadásomra készültök. Nektek sohasem szabad elutasítanotok Isten szavát, amelyet Ő prófétájának ad. Ha ezt megteszitek, akkor Arcul üttök Engem, Jézusotokat.