Meg volt már jövendölve, hogy a Fiam iránti gyűlölet, egészen az Ő Szent Egyházáig fog terjedni a Földön. És ez most megtörtént.

A Gonosz addig nem fog nyugodni, amíg a Katolikus Egyházat a földre nem tiporta.

Soha ne hagyjátok el a Katolikus Egyházat.

Soha ne utasítsátok el Fiam más Keresztény Egyházait, hiszen ti mindnyájan Krisztus követői vagytok.

Fiam iránti hűségetek miatt, ti mind félre kell, hogy tegyétek különbözőségeiteket, és egyesülnötök kell, hogy az Antikrisztus ellen harcoljatok.

A Keresztes Imahadjárat eme különleges 28. imájával imádkozzatok Isten minden gyermekének újra egyesítéséért

„Ó, Legmagasságosabb Isten,
Térdre borulunk Előtted, és könyörögve kérünk, egyesítsd gyermekeidet és őrizd meg a Keresztény Egyházakat a harc közepette a Földön.
Ne engedd, hogy különbözőségeink megosszanak bennünket a világban lévő eme nagy hitehagyás idején.
Irántad való szeretetünk által esedezünk Hozzád, hogy szeretett Fiad, a mi Megváltónk, Jézus Krisztus Nevében add meg nekünk azt a kegyelmet, hogy szeressük egymást.
Imádunk Téged.
Szeretünk Téged.
Egyesülvén egymással, harcolunk azért az erőért, mely megőrzi majd a Keresztény Egyházakat a megpróbáltatások idején a Földön, és amelyekkel lehet, hogy mi is szembesülni fogunk az elkövetkezendő évek során.” Ámen.


Ne engedjétek megtéveszteni magatokat azok által, akik szemeitek előtt önmagukat szentként felmagasztalják. Ne tévesszenek meg benneteket a humanitárius cselekedetek, mintha azok mindig csak Tőlem származnának.

 

Feladatotok egyszerű: Ne feledjétek, hogy csak egy Isten van, a Szentháromság három személyben: az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

Minden más, melyet másként mutatnak be nektek, nem létezik.

Készüljetek fel a halálra. Ne féljetek attól. De tudnotok kell, hogy a Mennyországba nem könnyű belépni. Nagy lelki felkészülésre van szükség. Ha teljes világossággal megértenétek azt az életet, amely Második Eljövetelemkor vár rátok, akkor azt is megértenétek, hogy mi az elvárás tőletek.

Nektek nemcsak, hogy követnetek kell utasításaimat ebben az időben, hanem magatokra kell vállalnotok azt a felelősséget is, hogy segítetek Nekem azok lelkét megmenteni, akik nem érdeklődnek Irántam, és nem vágyakoznak arra, hogy Színem előtt megmentsék a lelküket, hogy megváltsák önmagukat, vagy, hogy a Szentségekben részesüljenek. Ez azért van, mert a Létezésemet tudatosan külön választották a hétköznapi életüktől. Számukra Én olyasvalaki vagyok, akiről értesülésük talán bizonytalan – valamilyen szellemi fogalom, amelyet nem tudnak megérteni. Ezen okkal magyarázható az, hogy ők miért nem érdekeltek a változások megtételében, melyekre egyébként szükség van, ha méltók akarnak lenni Királyságomra.

Ezek az elveszett langyos lelkek az Én legnagyobb aggodalmaim, mert a számuk nagy, és lassan távolabb és távolabb sodródnak Tőlem. Én ragaszkodom a lelkükhöz! Egyetlen mód, amellyel felkelthetem figyelmüket és buzdíthatom őket, a mai naponkénti kommunikáció. Minden kő meg lesz mozdítva. Hatalmamnál fogva mindent el fogok követni azért, hogy Hozzám kerüljenek.

Végül, ott vannak azok a lelkek is, akik – önhibájukon kívül – nem hallottak Rólam. Akik sohasem tudtak Kereszthalálomról, vagy azon következményekről, melyek kihatással lesznek a jövőbeli létezésükre. Meg kell mutatnom nekik az Igazságot. Tanítanom kell őket. Üzeneteimet egyszerűvé kell tennem. Meg kell mutatnom nekik lelkük létezésének bizonyítékát, és ti, Hadseregem, segíteni fogtok Nekem, hogy ezt megtegyem.

Sok feladat kívántatik meg tőletek valamennyi lélek üdvössége érdekében, és Én, a ti Jézusotok, meg fogom nektek mutatni, hogy hogyan kell azt végrehajtanotok. Én részletekbe menően foglak kioktatni benneteket, és remélem, hogy válaszolni fogtok Hívásomra, független attól, hogy ez a feladat milyen lehetetlennek tűnik számotokra.

Szeressetek Engem, és bízzatok Bennem, mert Én a ti Tanítótok vagyok, és Általam meg fogjátok érteni végső Isteni Tervem Misztériumait. Amikor már minden meg lesz téve, a világ készen áll majd Dicsőséges Visszatérésemre.

 

 

A Föld Isten irányítása alatt van, mert azt Ő teremtette. Ő fog dönteni a sorsáról – senki más –, mert az Övé minden Hatalom.

Atyám meg fogja rázni a világot, úgy fizikailag, mint pedig lelkileg, miközben a gonosz tervei és cselekedetei minden nemzetben virágzanak. Minden Isten ellen elkövetett megszentségtelenítést az Ő megtorlásai fogják követni, amelyek elviselhetetlen fenyítést fognak előidézni. Atyám heves küzdelmet fog folytatni az ember bűne ellen; az embernek sohasem szabad alábecsülnie Isten Hatalmát.


Könyörtelenül, csalódottan, de eltökélten gyötörni fogja azokat a lelkeket, akik a Szentlélek Erejével vannak megáldva.

 



Az az ember, aki szeret Engem, és követi Isten Igéjét, sebezhető, mivel ő a legkeresettebb díj. Soha nem szabad azt gondolnotok, hogy elég erősek vagytok ahhoz, hogy az ilyen, hitetekre mért támadásoknak ellenálljatok, mert mindenki bűnös közületek. És mint bűnösök – hacsak meg nem tisztítjátok rendszeresen a lelketeket a kiengesztelődés (gyónás) által -, ti szintén el fogtok árulni Engem, mert különben nem lesztek elég erősek ahhoz, hogy ellenálljatok a nyomásnak, hogy  meg tagadjatok engem. Soha ne felejtsétek el azt, amire figyelmeztettelek benneteket. Ti minden idők legnagyobb harcának a kellős közepén vagytok. Csak legrátermettebbek, a legerősebbek és a legtisztább lelkűek fogják ezt a harcot túlélni.