Oly kevesen hisznek Isteni Teremtőjükben, Atyámban, a Legmagasságosabb Istenben.

Ébredjetek fel, gyermekeim, az igazságra. Ez a gonosz terv megváltoztatta a Katolikus tan alapvető hitelességét az évek során.

Ti megbántjátok Fiamat, amikor kézbe fogadjátok az Oltáriszentséget.

Ez az ő művük volt.

Ti megbántjátok Fiamat, ha nem járultok rendszeresen a Szentségekhez. De azok, akikre támaszkodtok, hogy mindezeket megkapjátok, nem biztosítják kellőképpen számotokra lelki fejlődéseteket, mivel nem teszik elérhetővé mindenki számára a Szentségeket.

Nagy lesz a megosztottság a papok, püspökök, érsekek és bíborosok soraiban. Egyik oldal a másik ellen.

Igaz tanítványaimnak el kell majd rejtőzködniük, és magán helyeken kell majd prédikálniuk – vagy megölik őket.

Igaz Egyházam annyira el lesz rejtve, hogy az igaz hitűeknek szorosan össze kell tartaniuk annak érdekében, hogy Örök Atyám iránti hűségüket gyakorolhassák.

A Föld minden sarka meg fog remegni Mennyei Atyám haragjától e paródia miatt.

Gyermekeim, ők nem fognak győzni. A maradék keresztények hite és bátorsága azt fogja eredményezni, hogy ezek a gonosz szélhámosok mindörökre el lesznek pusztítva.

Most várjátok tehát, és készüljetek, hogy a Katolikus Egyház bejelentse ezeket a változásokat.

Akkor majd világos lesz számotokra ez az igazság, amit most mondok nektek.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok Benedek pápáért és az ő igaz tanítványaiért.



Fiam minden nyomának megsemmisítése a vég kezdetét fogja jelenteni. Amint ez megtörténik, tudni fogjátok, hogy a Második Eljövetel ideje közel van.

Nektek ki kell tartanotok az imában, gyermekek, és továbbra is imádkoznotok kell a Keresztes Imahadjárat imáit, mivel azok nagyon erőteljesek, és segíteni fognak enyhíteni azt a szenvedést, amelyet jelenleg a gonosz csoportok terveznek.

Vannak választott lelkek, akiken keresztül évtizedek óta kommunikáltam. Még most is kommunikálok velük. E Küldetés kezdete óta egyetlen más léleknek sem adtam engedélyt arra, hogy nyilvánosan hirdesse Szavamat ebben az időben, kivéve azokat a szeretett, választott lelkeket, akik már évek óta Nekem dolgoztak.

Mennyire emeljem fel még a Hangomat, hogy meg tudjatok hallani Engem? Mi az, amit kerestek? Az Igazság lenne? A szenzáció lenne? A költészet lenne – ami arra emlékeztetne benneteket, hogy hogyan kellene Szavamnak a papíron megjelennie? Akkor miért utasítotok el Engem ezeken az Üzeneteken keresztül mindazon próféták miatt, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben beszélnek?

Mert eljött az ideje annak, hogy az Igazság kinyilatkoztassék az emberiségnek, pontosan a lelketek érdekében, minden férfi, nő és gyermek lelkének érdekében.

Megígértem a világnak, hogy az Igazság kinyilatkoztatásra kerülhet számára ez alatt az idő alatt, mégis közületek olyan sokan vakok és süketek Isten Szavára. Azt kérem, hogy fontoljátok meg Irgalmasságom, Szavam és Ígéretem keresését. Aztán kérnetek kell Engem, hogy vezesselek benneteket, és hogy tiszta elmét adjak nektek, hogy láthassatok, hallhassatok Engem, hogy bízzatok Bennem és végül, óhajom szerint teljesen átadjátok magatokat Nekem, hogy megmentsem a lelketeket. Nem szabad az időt töprengéssel elpazarolnotok, vagy engednetek azt, hogy félre legyetek vezetve, mert szükségem van rátok.

Utasítsátok el Tanításaimat és öleljétek meg a bűnt, és ez lesz a vesztetek! Csak egyedül Én tudom a napot és az órát, amikor az utolsó lélegzeteteket fogjátok venni. Nektek mindig készen kell állnotok. Olyan gyakran kell megkérnetek Engem, hogy bocsássam meg bűneiteket, amilyen gyakran csak tudjátok. Én még a legelvetemültebb bűnösöknek is megbocsátok, éppen ezért nem szabad félnetek Irgalmamtól soha. Egyedül csak attól az órától féljetek, amikor majd Színem Elé kell állnotok, és minden gonoszságotokért számadást kell adnotok, amelyeket Isten ellen elkövettetek. Ha addigra nem váltjátok meg magatokat Isten Szemében, nem lesz második esélyetek arra, hogy ezt megtegyétek.