Jézus az Emberiséghez

Ennél a blognál, inkább azt kell nézni, milyen mélyről kerestem elő ami valamikor ott volt, csak éppen fájt a szemük sokaknak az igazságtól...

MM szemelvényezés augusztus 29-én

Az Amatrice-ben történt földrengéssel kapcsolatban azt mondta:„E földrengést tekintsétek Isten büntetésének a hitetlenség miatt. Nem véletlen, hogy ez a város közel van Rómához. Emlékezzetek a jövendölésre miszerint Róma elveszti hitét! Íme, a szemetek láttára minden beteljesül. Hamarosan Rómát hasonló csapások fogják érni, mint Egyiptomot Mózes idején. Amikor hallani fogtok a csapásokról, akkor tartsatok igaz és mély bűnbánatot, mert nem tudhatjátok, hogy mikor fogtok számot adni Isten színe előtt az életetekről.”

MJ szemelvényezés augusztus 26-án

A természeti katasztrófák sorozata mind figyelmeztetés, hogy térjetek meg. Édesanyám szobrai a világ több pontján sírnak. Siratja gyermekeit, akik örökre kizárják magukat az örök élet boldogságából. Akik számára hiábavalóvá lett keserves kínszenvedésem és kereszthalálom, ami által megváltottam őket. Ha a tragikus jelek és üzeneteim süket fülekre találnak, ne csodálkozzatok, ha hirtelenül a pokolban találjátok magatokat.

MM szemelvényezés augusztus 7-én

2017, ekkor Jézus azt mondta: „A 2017-es év vízválasztó lesz nemcsak a világ, hanem minden vallás számára is, elsősorban a kereszténységnek. Jaj azoknak, akiknek szíve nem hozzám ragaszkodik, hanem a világhoz, mert ők elvesznek. Az örök élet mindent felülmúl, ami a világon van. Lelketeket egyedül csak Isten töltheti be teljesen. Ne féljetek, akik hűségesek vagytok Hozzám, minden kegyelemben és gondviselésben részesedni fogtok.” Az Üdvözítő előtt megállt a négy lovas a Jelenések könyvéből (Jel 6, 1-8), akik már végigvonultak több földrészen, most Európa következett. Az Úr akarata által ezek a lovasok körbejárták Európa országait is. „Európa hamarosan képtelenné fog válni arra, hogy ennyi embert ellásson. Megkérdeztem Jézustól, hogy jónak látja-e hazánkban az ősszel történő népszavazást, és Ő ezt válaszolta: „Gyermekem, Én és Édesanyám támogatjuk ezt a népszavazást, hiszen tudjuk, hogy mögötte tiszta szándékok vannak. Különösen örülök annak, hogy vezetőtök mindent megtesz azért, hogy hazátokat ne tiporja el a számtalan iszlám vallású ember. Az égiek támogatják őt, és ugyanezt a példát kövesse minden magyar ember. A szavazással döntést hoztok Magyarország sorsáról. Nyújtsatok méltó példát a többi nemzetnek! Az Európai Unió olyan intézmény, amely bár hatalmon van, mégsem az emberek javát képviseli. Nemsokára megdől a rendszere, mivel az ördög áll mögötte és az ő hatalma csak ideiglenes. Hogy mi lesz hazátokkal, az a ti hiteteken és imáitokon fog múlni. Édesanyám sosem hagy el titeket. Imádkozzatok hozzá úgy, miként elődjeitek is tették.”

Legfrissebb bejegyzések
Feedek
Megosztás
HonlaprendszerüNK

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

websas.hu
MapFree counters! Free counters! Free counters!
Az Élő Isten Pecsétje
Címkefelhő
Az Üdvösség Érme a Megtérés és az Üdvösség Ajándékát kínálja fel

Mindazoknak, akik az Üdvösség Érmét megkapják, a Keresztes Imahadjárat ezen 115. imáját kell imádkozniuk:

 

A Megtérés Ajándékáért

 

Ó Üdvösség Anyja, borítsd be lelkemet az Üdvösség könnyeivel.

 

Szabadíts meg a kétségektől engem.

 

Emeld fel a szívemet, hogy érezzem Fiad Jelenlétét.

 

Hozz nekem békét és vigasztalást.

 

Imádkozz, hogy én valóban megtérjek.

 

Segíts nekem, hogy elfogadjam az Igazságot, és nyisd meg a szívemet, hogy részesüljek Fiad, Jézus Krisztus Irgalmában. Ámen.