a világban egy szörnyű büntetés fog bekövetkezni, az ártatlanok védelmének érdekében. Imádkozzatok, imádkozzatok és imádkozzatok, gyermekek, a lelkek megmentéséért.

Szomorúságom könnyei a bánat végtelen folyójába folynak, amint azt a merő gyötrelmet és szenvedést látom, amelyet Fiam éppen most elvisel.

Mennyei Atyám keze készen áll arra, hogy a világ bizonyos részein büntetésként sújtson le. Mindazokat a nemzeteket, melyek szörnyű rémtettet terveznek azért, hogy nemzeteket pusztítsanak el, szigorúan meg fogja büntetni. Én már nem tudom Atyám kezét visszatartani, oly nagy az Ő haragja. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mielőtt a büntetés bekövetkezne, hogy enyhítse az ártatlanok szenvedéseit.Szeretetem különösen azon családok szívében van jelen, akik összetartanak, mert az a szeretet, mely ezeket a családokat formálja, a Szentcsaládra emlékeztet. Ugyanez igaz Isten gyermekeire is, akik elutasítják Szeretetének és Irgalmasságának Kezét. Mennyire sírásra fakasztja ez Őt a szomorúságtól. Imáitok segítségével hozzatok hozzám minden lelket, beleértve azokat is, akik nem fogadják el Isten létezését, és azokat, akik olyan bűnös életbe bonyolódtak bele, melyből egykönnyen nem tudnak kimenekülni.  Ahol Tanítványaim részéről megvan az akarat, hogy segítsenek megmenteni a lelkeket, Én azokat a lelkeket minden alkalommal ezerszeresére sokszorozom. Ezt megígérem nektek. Erőfeszítésetek nem fog kárba veszni. Szenvedésetek minden morzsája, amelyet az Én Nevemben viseltek el és készségesen felajánljátok Nekem, az emberiség megmentésének nagy részére lesz felhasználva.  Szeressétek ellenségeiteket, és bizonyítsátok ezt azzal, hogy imádkoztok értük; és Én meg fogom menteni a lelküket.

Én vagyok a napba öltözött asszony és a nap, Isten Fényét jelképezi a világban. Nap nélkül nincs Világosság. Világosság nélkül nincs Élet. Isten nélkül csak a halál van.

Az Én szerepem, mint az Üdvösség Anyjamiként segítek Fiamnak ebben a végső Küldetésében, végső Tervében, hogy beteljesedjen Atyja végső Szövetsége, hogy Üdvösséget hozzon minden lélek számára azt jelenti, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, amit csak tudok, hogy elhozzam Neki azokat a lelkeket, akikre Ő annyira vágyik. Azt szeretném, ha ismertté válna, hogy Én nemcsak a Mennyország Királynőjévé lettem kinevezve, hanem Izrael tizenkét törzsének a Királynőjévé is. Tizenkét nemzet fog az Új Jeruzsálemben uralkodni. Tizenkét csillag van a koronámon, melyeket szeretett Fiam, Jézus Krisztus, helyezett a fejemre Megkoronázásom alkalmából, mintegy utalásként erre a próféciára. A tizenkét csillag mindegyike a tizenkét nemzetet jelképezi, amelyek az Ítélet Napján fognak kialakulni.

Minden lélek, beleértve azokat is, akik fel fognak támadni a halálból, valamint azok, akik a mai világban élnek és Isten Fényében maradnak, át fognak menni az Új Égbe és az Új Földbe.

Fiam azt szeretné, ha minden lélek megmenekülne, független attól, hogy mennyire súlyosak a bűneik. Arra kérlek benneteket, hogy kezdjétek most el az Üdvösség Kilencedét. Nektek azt most azonnal el kell kezdenetek, és folytatnotok kell egészen az idők végéig, ahogyan arra utasítalak benneteket. Ezt az imát egy naptári hónap hét egymást követő napján kell imádkoznotok, kezdve a hétfővel, a reggeli órákban. A hétnek minden egyes napján háromszor kell azt elimádkoznotok, és e napok valamelyikén, böjtölnötök is kell. Az a kérés felétek, hogy azon a napon, amelyiken böjtöltök, csak egy főétkezést tartsatok, és a másik két alkalommal, csak kenyeret és vizet vegyetek magatokhoz.

Ezt az imát kell mondanotok a hét nap mindegyikén:

A keresztes Imahadjárat 130. imája: Az Üdvösség Keresztes Imahadjárat Kilencede

Szeretett Édesanyám, Üdvösség Anyja, kérlek, hogy Fiad, Jézus Krisztus Irgalma által, nyerd el minden lélek számára az örök üdvösség Ajándékát.

Kérlek, hogy közbenjárásod által imádkozz, hogy minden lélek kiszabaduljon a Sátán rabszolgaságából.

Kérd Fiadat, hogy mutasson Irgalmat és megbocsátást azon lelkek iránt, akik közönyükkel elutasítják, megbántják Őt, és akik hamis tanokat és isteneket imádnak.

Esedezve kérünk, drága Édesanyánk, hogy könyörögj azon Kegyelmekért, amelyek megnyitják a szívüket azoknak a lelkeknek, akiknek a leginkább szükségük van a segítségedre. Ámen.


Én mindig imádkozni fogok értetek, drága gyermekek, és válaszolni fogok mindig hívásotokra, hogy az emberiség megváltassék Isten Szemében.