le fognak téged köpni, elgáncsolnak, kigúnyolnak, beléd rúgnak és meggyötörnek. Mindazok, akik nyíltan hirdetik Szent Szavamat, azonos megaláztatást fognak elszenvedni.

Bizonyára most már úgy te, mint minden szeretett katonám, elfogadjátok legszentebb utasításaimat ez által az üzenet által, mert már tudnotok kell, hogy Én vagyok az, aki mellettetek halad.

Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus.

 

Keresztes Imahadjárat 144. imája: A Keresztény hit megvédéséért.

Ó, Üdvösség Anyja, kérlek, járj közben a Keresztény lelkek nevében, az egész világon.

Kérlek, segíts nekik, hogy a hitüket megőrizzék, és továbbra is hűségesek maradjanak Jézus Krisztus Tanításaihoz. Imádkozz, hogy hitük megvédéséhez legyen mindenkor elegendő szellemi és lelki erejük.

Járj közben, drága Édesanyám, a nevükben, hogy nyissák meg szemüket az Igazságra, és hogy kapják meg azokat a Kegyelmeket, melyek segítségével minden, Fiad Nevében nekik bemutatott hamis tant fel tudjanak ismerni.

Segíts nekik, hogy maradjanak továbbra is igaz és hű szolgái Istennek, és hogy ellentmondjanak a gonosznak és a hazugságoknak akkor is, ha emiatt szenvedést és gúnyolódást kell elviselniük.

Ó, Üdvösség Anyja, oltalmazd minden gyermekedet, és imádkozz, hogy minden Keresztény utolsó leheletéig kövesse az Úr útját.

Ámen.


Keresztes Imahadjárat (9) – A szenvedés felajánlása, mint ajándék.

„Ó, Jézus legszentebb Szíve, taníts meg engem, hogy mikor Szent Szavadat alázatos hálával hirdetem, a sértéseket Szent Nevedben fogadjam el. Taníts meg megértenem azt, hogy a megaláztatás, a fájdalom és a szenvedés miként visz közelebb Szent Szívedhez engem. Engedd meg, hogy ezeket a megpróbáltatásokat szeretettel és nagylelkűen fogadjam el úgy, hogy ajándékként mutathassam be neked, melyek oly értékesek a lelkek megmentésében.„


Ha Hozzám fordultok segítségért, Én mindig segíteni fogok, hogy visszafordulhassatok Szent Fiamhoz azért a vigaszért, melyet oly kétségbeesetten kerestek, és amely majd meg fogja nyugtatni lelketeket.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok és mondjátok a Szent Rózsafüzért, mert ez a legerősebb fegyver, amely visszatartja a sátánt, hogy elpusztítsa életeteket.



Keresztes Imahadjárat 130. imája :Az Üdvösség Keresztes Imahadjárat Kilencede.

Arra kérlek benneteket, hogy kezdjétek most el az Üdvösség Kilencedét. Nektek azt most azonnal el kell kezdenetek, és folytatnotok kell egészen az idők végéig, ahogyan arra utasítalak benneteket. Ezt az imát egy naptári hónap hét egymást követő napján kell imádkoznotok, kezdve a hétfővel, a reggeli órákban. A hétnek minden egyes napján háromszor kell azt elimádkoznotok, és e napok valamelyikén, böjtölnötök is kell. Az a kérés felétek, hogy azon a napon, amelyiken böjtöltök, csak egy főétkezést tartsatok, és a másik két alkalommal csak kenyeret és vizet vegyetek magatokhoz.

Szeretett Édesanyám, Üdvösség Anyja, kérlek, hogy Fiad, Jézus Krisztus Irgalma által, nyerd el minden lélek számára az Örök Üdvösség Ajándékát.

Kérlek, hogy közbenjárásod által imádkozz, hogy minden lélek kiszabaduljon a Sátán rabszolgaságából.

Kérd Fiadat, hogy mutasson Irgalmat és megbocsátást azon lelkek iránt, akik közönyükkel elutasítják, megbántják Őt, és akik hamis tanokat és isteneket imádnak.

Esedezve kérünk, drága Édesanyánk, könyörögj azon Kegyelmekért, amelyek megnyitják a szívüket azoknak a lelkeknek, akiknek a leginkább szükségük van a segítségedre.

Ámen.


A gonosz azokra a lelkekre összpontosít a legjobban, akik szeretnek Engem, Jézusukat, és akik alázatos szívvel követik Tanításomat.

Ugyanezen lelkek imái és az Irántam való szenvedései hatására összekuporodik és felüvölt kínjában.

Azokhoz szólok, akik szeretnek Engem: szorítását – ami ezen üzenetek miatt óráról órára gyengül – csak kitartásotokkal és állhatatosságotokkal tudjátok elhárítani.

Ha bármilyen ismeretlen okból kifolyólag szóbeli támadás ér benneteket, vagy rágalmaznak titeket az Én Nevemben, akkor tudnotok kell, hogy imáitok lelkeket mentenek meg.

Keresztes Imahadjárat 110. imája: A papoknak, hogy hűségesek maradjanak Szent Szavadhoz.

Ó, legdrágább Jézusom, kérlek, tarts erősnek és bátornak engem, hogy Legszentebb Nevedben meg tudjam védeni az Igazságot.

Könyörögve kérlek, add meg nekem azt a kegyelmet, mely szükséges ahhoz, hogy mindenkor tanúságot tegyek Szent Szavadról.

Tedd lehetővé számomra, hogy ellenálljak annak a nyomásnak, hogy valótlanságokat támogassak, amikor a szívemben tudom, hogy megbántanak Téged.

Segíts nekem, hogy halálom napjáig hű maradjak Szent Szavadhoz.

Ámen.


Keresztes Imahadjárat 116. imája :Ments meg engem a gonosz hazugságoktól.

Drága Jézus, segíts nekem. Megfulladok a bánat könnyeitől. A szívem össze van zavarodva. Nem tudom, hogy kiben bízhatok meg.

Kérlek, tölts el engem Szentlelkeddel, hogy a helyes utat válasszam Királyságodhoz.

Segíts nekem, drága Jézus, hogy mindig hűséges maradjak Szavadhoz, mely Péter által adatott a világnak, és sohase térjek el attól, amit nekünk tanítottál, és sohase tagadjam meg Kereszthalálodat.

Jézus, Te vagy az Út. Mutasd meg nekem az Utat. Ragadj meg engem és vigyél engem Nagy Irgalmasságod útján.

Ámen.

Keresztes Imahadjárat 170. imája: Isten Szent Igéjének a védelmére.

Ó, Drága Uram, szeretett Jézus Krisztusom

Tarts erősen Engem.

Védj meg Engem.

Tarts Engem Arcod Fényében, amint üldöztetésem fokozódik, amikor egyetlen bűnöm az, hogy védem Isten Szent Igéjét.

Segíts nekem bátorságra találnom, hogy Téged mindenkor hűségesen szolgáljalak.

Add nekem Bátorságodat és Erődet, miközben azért harcolok, hogy megvédjem Tanításaidat az erős ellenállással szemben.

Ne hagyj el engem, Jézus, a szükség ezen idején, és biztosítsd számomra mindazt, amire szükségem van, hogy Téged továbbra is szolgálhassalak a Szentségek kiszolgáltatása és a Szentmiseáldozatban kiosztott drága Tested és Véred által.

Áldj meg engem, Jézus.

Járj velem.

Pihenj meg bennem.

Maradj velem.

Ámen.