amint üzeneteimet olvassák. A szabad akaratra való tekintettel, melyet Atyám ajándékként adott az embernek, nem kényszeríthetem az embereket arra, hogy megtérjenek, vagy, hogy visszatérjenek az Istenbe, az Atyába vetett hitük által.Szükségem van imáitokra.

Millió lelket fogok megmenteni, ha időt szántok az Irgalmasság Rózsafüzérének imádkozására.

Ez az az idő, amikor az Irgalmasság Rózsafüzérének imádkozása a leghatékonyabb lesz. Legyetek nagylelkűek szívetek, elmétek, a testetek (fáradozásaitok) és a lelketek által. Azok, akik a földön vannak, egy szempillantás alatt halhatatlan testet kapnak Második Eljövetelemkor. Legyetek óvatosak és bátorítsátok azokat, akik ma épp úgy, mint azok – akik Noé napjaiban elmerültek a szórakozással teli becsvágyó életükben-, ne legyenek ostobák, és ne hagyják figyelmen kívül a jeleket. Akárcsak Noé napjaiban,  Azok, akik túlélik a végidőket, nem fognak fizikai halált halni. Ők áldottak. Ők azonnal egy tökéletes fizikai testté lesznek változtatva, misztikus egységben az Én Dicsőséges Testemmel. az a Vágyam, hogy papjaim, minden Keresztény felekezetben kezdjék el a Legszentebb Szentségeket megőrzését.

az új egy világvallást, hogy felkészítsék a világot az Antikrisztus uralmára.

Mint egy szerető Isten adom nektek ezeket a figyelmeztetéseket, hogy megmentselek benneteket. Szenteljetek most Nekem figyelmet. Csak egyetlen dolgot kérek: Maradjatok hűek Szent Szavamhoz. Szent Igémhez, mely a Biblián keresztül adatott nektek. Ez sohasem változik. De Isten ellenségei el fogják ferdíteni annak jelentését. Amikor ez majd megtörténik, utasítsátok el azokat, akik azt fogják mondani nektek, hogy Isten jóváhagyná ezeket a változtatásokat. Semmi sem lehet ilyen távol az Igazságtól.