Rosa Quattrini, San Damiano (1967)

 

 

 

San Damiano, egy kis falu észak Olaszországban, de annál nagyobb zarándokhely, mely 20 km-re fekszik Piacenza - tól.

 

 

 

 

 

Rosa Quattrini egy egyszerű parasztasszony volt, aki mind a három gyermekét császármetszéssel szülte, a harmadik a császármetszés során, egy súlyos fertőzést kapott. A sebek nem gyógyultak, teljesen munkaképtelen lett, majd halálos betegen ágynak esett. Ekkor az ottani népviseletnek megfelelően felöltözve megjelent neki a Szűzanya, és meggyógyította. Ugyanakkor arra kérte „mama Rosa-t” (ahogyan őt a környékbeliek nevezték), hogy látogassa meg a dél Olaszországban élő Pió atyát, aki őt betegápolásra szólította fel, melynek szívesen tett eleget két éven keresztül. Két év múlva ismét megjelent neki a Szűzanya és számos üzenetet adott neki. Az alábbiakban a végidőkre vonatkozó üzenetekből idézünk:

„Tudomástokra adom, hogy nagy tároló edények legyenek készenlétben, hogy vizet tölthessetek bele; de kis edények is, mert amikor a félelmetes idő bekövetkezik, tehetetlenek lesztek, mert nem hallgattatok az én szavamra.

Abban az időben önts a nagy edényből vizet egy kis edénybe, mártsd bele arcodat és megmenekülsz.

Közben nagy bizalommal imádkozzatok égi Édesanyátokhoz, valamint a mennyei Atyához, hogy erőt és bátorságot nyerjetek mindezek elviselésére.

Ha erős földlökéseket észleltek és teljes sötétség vesz körül benneteket, emeljétek fel a szemeteket az égre, és kitárt karokkal irgalomért és részvétért könyörögjetek. Imádkozzátok a Salve Reginát háromszor és öt Credót. Majd szívből kérjétek: Jézus, Mária mentsetek meg minket!

1968 – ban a következőket mondta: Már évekkel ezelőtt jeleztem, hogy nagy járvány jön a Földre, de sohasem hittétek. A járvány után jönnek majd a büntetések.”



Olvass tovább: http://www.uzenetek.eu/news/a-buntetesekrol-garabandal-akita-la-salette/