Boldog Taigi Anna-Máriának, a szentéletű római családanyának szintén tudtára adta Isten, hogy mi vár a világra:

Anna-Mária: Isten két büntetést fog küldeni. Az egyiket háborúk, forradalmak és egyéb bajok alakjában; ez földi eredetű. A másik az Égből származik. Sűrű sötétség fogja borítani az egész Földet három napon és három éjszakán keresztül. Semmit se lehet látni, a levegő tele lesz pestissel, aminek sokan áldozatul esnek, nemcsak a vallás ellenségei. Mesterséges fényt nem lehet használni majd ebben a sötétségben, csak szentelt gyertyákat. Aki kíváncsiságból kinyitja az ablakot, hogy kinézzen, vagy elhagyja a házat, ott helyben holtan rogyik majd össze. Ez alatt a három nap alatt az embereknek otthonukban kell maradniuk, imádkozzák a rózsafüzért és könyörögjenek Isten irgalmáért.

Míg az elsőt az igazak imái és vezeklései megenyhítik, a másodikat semmi sem fogja enyhíteni. Rövid lesz, de irtózatos erejű. Nyomában az emberiség nagyobb fele kipusztul. Ez borzasztó, rémületes és általános lesz... Egészen váratlanul fog bekövetkezni. Az istentelenek megsemmisülnek. Anna millió és millió embert látott, akik háború következtében halnak meg. Más milliók viszont egy előre nem látott halál által. A háborúk, forradalmak és más csapások végén egy borzalmas képet látott. Megpillantotta az Úr kezét, amint mozgásba hozta az eget, és ijesztő meteorok által az embereket félelmetes zavarba hozta, és ismét milliók halálát látta. A világra váró ezen ítéletről még világosabban a következőképpen nyilatkozott:

— Az egész világot sűrű sötétség fogja beborítani, mely három nap és három éjjel fog tartani. Ebben a sötétségben lehetetlen lesz bármit is látni. Ez a sötétség együtt jár a levegő megfertőzésével, amely nem kizárólag, de főleg a vallás ellenségeit fogja elragadni. Mindaddig, míg a sötétség tart, képtelenség lesz világot gyújtani. Csak a szentelt gyertyát lehet majd meggyújtani, és általa világítani. Aki ezen sötétség alatt kíváncsiságból kinyitja az ablakot, hogy kinézzen, vagy a házból kimegy, ott helyben fog holtan összerogyni. Ebben a három napban maradjanak az emberek inkább a házaikban, imádkozzák a rózsafüzért és kérjék Isten irgalmát.

Még volt egy látomása, amelyben többször részesült:

— Látja a lángok által körülnyaldosott Földet; sötétség borítja; hatalmas épületek omlanak össze; úgy tűnik, mintha az Ég és a Föld a halállal küszködnék; a levegő gonosz szellemekkel lesz megfertőzve, melyek mindenféle borzasztó alakokban fognak megjelenni. Üldözni fogják a vallást, a papokat pedig megölik. A templomok zárva lesznek, de csak rövid időre. A Szentatya kénytelen lesz Rómát elhagyni; a csapásokat egy általános megújulás követi. Mindez akkor fog bekövetkezni, amikor majd úgy tűnik, hogy az Egyház elvesztette minden lehetőségét, hogy szembeszálljon az üldöztetésekkel.



Olvass tovább: http://www.uzenetek.eu/news/a-buntetesekrol-garabandal-akita-la-salette/